2016. szeptember 25., vasárnap

Vasárnapi Próféta 27.: Szakkönyvek + ajánlott irodalom



A Vasárnapi Próféta (vagy késés esetén a Hétvégi Próféta) egy havonta jelentkező rovat, amelyben mesélek az Egyetemről, a könyvtár szakról,  molyos aktivitásomat és a bloggal kapcsolatos tevékenységeimet osztom meg, esetleg 
a havi olvasmányaimat részletezem.
 :)

Afféle online napló, számadás és hálarebegés az Ég, valamint az Olvasók, Molytársak és Bloggerek felé. Néha előfordul majd benne egy-két személyes hír is, ezért a heti beszámoló, Vasárnapi Próféta és személyes címkék alatt keressétek.

Ha minden szép és jó, sikerül rendesen időzítem a bejegyzést, akkor számot tudok adni az elmúlt két hetemről, ami már bőven az Egyetem jegyében telt el - még úgy is, hogy csak 30-án lesz a első levelezős oktatási napunk.
No, de addig se maradtunk tudnivalók nélkül, Hajdú Ágnes, a tanszékvezető már szeptember 14-én küldött a Neptunon keresztül egy tankönyvlistát, kötelező és ajánlott címekkel. Mindjárt az első, a tanárnő által írott tankönyv beszerzése nehézkes volt, mert persze hogy nem lehet jegyzetboltban kapni ://
Nekem azonban sikerült levadásznom, mégpedig az egyik kerületi Szabó Ervin könyvtárból.

A legtöbb cím, amit kerestem egy nagyon-nagyon okos moly polcról származik. Hat kötet fenn volt a Mek-en, ezeket letöltöttem, átkalibráltam és már mentek is a kindle-re :) A Magyar Könyvtártörténet 542 oldalát már végig is olvastam, illetve az utolsó százat szenvedtem. Majd írok róla jövő hónapban, mert azért érdekes, csak hossssszú :D

Kié ​az olvasás? című tanulmánykötet csak harmadik féléves anyag, de nem bírtam benn hagyni a könyvtárban; azonban Bayard műve, a Hogyan ​beszélgessünk olyan könyvekről, amelyeket nem olvastunk? már egyébként is érdekelt, nemcsak azért, mert ajánlott olvasmány.




Ezeken a könyveken kívül sajnos nagyon keveset olvastam ebben a hónapban, most tíz könyvnél tartok, és ez a szám maximum 2-3 címmel fog bővülni.
A hónap elején lassan haladtam a Harry Potterrel, bár meglepő módon most a négyes elolvasása, amit nem szeretek, megvolt négy nap alatt, míg az ötödik résszel, a Főnix Rendjével nyolc napot is elvacakoltam.

Írni, meg hát végképpen nem nagyon írok ide, ebben a hónapban talán egy tucat poszt lesz. Egyfelől nincs is miről, másfelől most éppen a szivacs időszakomban vagyok :)) Értsd jól: van, amikor alkotói periódusban vagyok, és van, amikor gyűjtögetek, magamba szívok sokféle információt, elképzelést, fantáziát. Aztán feltöltődve megint jöhet az írás...

A hónapban nem volt recim se, illetve hétfőn fogok csak kérni recenzióra könyveket. Nem is igazán találtam magamnak valót, olyat, amit most mindenképpen bele szeretnék préselni az életembe. Eléggé leterhelő volt az ovi, iskola, szülői értekezletek, mozgásfejlesztés felmérő, könyvtári túrák + gyerekfogászat eddigi összeegyeztetése is.
El se nagyon tudtam volna a könyvekért menni...



Megmondom őszintén, jócskán pofátlan vagyok azzal, hogy beiratkoztam egy harmadik Fszek könyvtárba is, de hát két választásom volt: vagy a Központi Szabó Ervin, vagy a szomszéd kerület, a X. ker, Szent László téri fiók voltak, ahol a legtöbb kötelező plusz ajánlott irodalom megvan. Az instára tettem fel pár képet mind az emeletes könyvtárról, mind a Szt László téri szépséges templomról, jó kis kirándulás volt az is. 
Következő hetekben biztosan nekiállok előbb a rövidebb köteteknek, lásd A könyvkultúra Magyarországon a kezdetektől 1800-ig és A könyvkereskedelem Magyarországon, aztán jöhetnek az Osiris kiadó könyvtárosoknak szóló művei, csupa 400 oldalas szépség, pl: A ​könyv története.
:)

Elvileg ugyan nem kell minden, kaptunk már tételeket, hála a nagyon rendes felsősöknek!, de hát nekem a gyerekeken és a svéden kívül úgysincs semmi más dolgom. Így aztán Hermione Granger a példaképem, annál inkább is, mert rájöttem, hogy milyen okos módszere van: előre olvassa a tankönyveket, tehát van már fogalma a tananyagról, mielőtt a tanár tanítani kezdi.
Én például már tudom, hogy Szabó Ervin hozta be az ETO szabályozási rendszerét Mo-ra, de ő saját módjára átszabta anno a Központi Könyvtárban. Igen hasznos tudás, hogy a 0-ás szám alatt kell a könyvtárakban, katalógusokban keresni a tudományos műveket, a könyvtártan konkrétan 020.

Végül hozok egy idézetet a kedvenc könyvemből, Weöres Sándor: A teljesség felé-ből:
"Egy társadalmi intézmény, mit pénz, hatalom, tekintély létesít és ápol, ritkán él néhány emberöltőt; s a szerzetesrendek megmaradnak, pedig csak egy-egy imádkozó koldus teremti őket."
Az apropó:
a magyar könyvtártörténet mi mással kezdődne, mint a pannonhalmi bencés kolostorral. (forrás)

Elgondolkodtató tény :)

2016. szeptember 23., péntek

David Allen: Intézz ​el mindent (azaz GTD módszer)


Fülszöveg:


A ​​tegnap módszerei már egyszerűen nem működnek. David Allen, tapasztalt vezető és tanácsadó, most a stresszmentes eredményességhez elengedhetetlen, forradalmian újszerű módszereit mutatja be, melyeket már több tízezer emberrel osztott meg világszerte. A könyvből megtanulhatod: hogyan alkalmazd az „elvégezni / delegálni l elhalasztani / kuka” szabályt, hogy bejövő postafiókodat kiüríthesd, hogyan értékeld át céljaidat, hogy még zavaros helyzetekben se veszítsd el fókuszodat, hogyan élhetsz békében azzal, amit épp nem csinálsz. "Valakinek, akinek éveken keresztül jobbnál jobb lehetőségeket kellett kihagynia a sok teendő miatt, az Intézz el mindent! a lehető legjobbkor jött. David Allen stratégiái napi munkánk hatékony elvégzésére felbecsülhetetlen értékkel bírnak. Ezt a könyvet feltétlenül olvasd el! – Ken Blanchard, Az egyperces menedzser társszerzője David Allen elnöke a David Allen Company-nak, és több mint két évtizednyi tapasztalata van menedzsment tanácsadóként, vezetői trénerként és oktatóként. A produktivitás témájában olyan szervezetek munkáját segítette, mint a Merck, a Ford Alapítvány, a Világbank és a New York Life.





Megfigyelésem szerint két időpont környékén szoktak az emberek általában új életet, szokásokat megkezdeni: január elsején, illetve szeptember elsejével. Az év naptári kezdetét nem igazán kell elmagyarázni, de jó néhány gyerek, fiatal és felnőtt életében jelentős változást hoz a tanév kezdete, legyen szó akár egyszerűen óvodás gyerkőcökről, de pláne iskolások esetében.

A VKP előző posztja is a rendszerezés, tervezés témáját járta körbe, Timi ott említette meg a GTD-ét és nála olvastam talán először is erről a módszerről. Aztán mit tesz a blogszféra, Popkult, csajok, satöbbi podcastja hiába ígérte címében, hogy csak a papírboltba mennek, azért a 30 perces adásba belefértek a határidőnaplók is, és persze a csajok felsorolták az utóbbi pár évben divatos időszervezési, tervezési módszereket.
Tehát volt itt bőven csali előttem, olyan bloggerek, akik véleményére adok, meg persze izgatott is, hogy mi ez a fene nagy rajongás a GTD körül?

No, szögezzük le gyorsan, ez a magyarul Intézz el mindent-nek fordított szisztéma nekem több okból nem való egyelőre. Többek között nincs kedvem új, legalább A5-ös méretű határidőnaplót venni a teendőim nyilvántartására, egyszerűbb és persze olcsóbb, meg kevésbé helyigényes a sima közepes méretű heti naptár.
Ez:


Ha nagyobb helyre, több feliratra van szükségem, egészen egyszerűen ráteszek egy sticky, ragadós lapot, rózsaszínt v. sárgát, és azzal emelem ki az időpontokat :) De nagyszerűen fel szoktam használni egy-egy hét sima hátoldalát listavezetésre is, pl ide beírtam az idénre tervezett könyves várólistámat is.
Ez a naptár ráadásul nem bánja azt sem, ha csak úgy begyűröm valahová, mondjuk a gyerkőcök koszos ovis ruhái alá :D volt már példa rá. A drága pénzen vett, szinte könyvszerű agendákkal nem lenne szívem így elbánni.

David Allen viszont a könyvében "szentnek és sérthetetlennek" nyilvánítja a határidőnaplót, amit szerinte a lehető legkomolyabban kell venni.  Habár azzal én is egyetértek, hogy egy adott időpontra, ha valakivel megbeszéltem, illik odaérni, azért a heti teendőim listáját én jóval rugalmasabban kezelem, mint Allen.
Konkrétan: nálunk kevés kőbe vésett napi munka van, hiszen a három gyerek eltérő elfoglaltsággal rendelkezik, amihez még számításba kell venni az apjuk igényeit is, az évszaknak, sulinak, ovinak megfelelést, és valahol a sor végén jövök én...





Olvasás közben sokszor jutott az eszembe David példáit olvasva, hogy az általa tanított topmenedzserek élete sem lehet túl rózsás, és ennek a GTD rendszernek a kialakítása minden, csak nem stresszmentes. Jó, abban igazat adok, hogy tényleg voltak briliáns ötletek a könyvben, de szerintem ezt az egészen egyedi eljárásmódot, amivel a szerző kezeli az üzleti élete minden egyes szegletét könyvből NEM lehet elsajátítani.
Megértem, hogy vannak erre pénzemberek, akik gondolom súlyos dollárokat fizettek egy-egy hétvégi irodatakarítás- és iratrendszerezésért, de azért számtalanszor elmerengtem azon is, hogy jó, kialakították a GTD rendszerét, de vajon mennyi időre? Mert ugyebár supervisor nélkül egy alapvetően lusta vezető még lusta marad...

Lehet rám fogni, hogy én is kényelmes vagyok - igen, de még mennyire!-, mivel a GTD-ből csak egy elv tetszett nagyon, és azt össze is írtam. Mégpedig a Befejezetlen munkák listáját.
Teljességgel egyetértek azzal, hogy vannak az életben feladatok, amik nem sürgősek, illetve nem elsőrendű fontosságúak, de amik igénylik a határidőt, vagy legalább azt, hogy évente többször, teszem azt negyedévenként leüljön egy ilyen lista elé alkotójuk és áttekintse: mi érvényes, mi sürgős a teendőkből, mit lehet kiváltani mással, változott-e az adott feladattal kapcsolatos munka, esetleg megszűnt teljesen? 
A negyedévenkénti, vagy másnál félévenként, havonkénti, kéthavonkénti átolvasás, szűrés a listán biztos vagyok benne, hogy felszínre tud hozni az ember agyában egy-több gondolatot az irányában, hogy merre induljon tovább egy adott projekt tekintetében. Mert igen, azzal is egyetértek, hogy minden olyan dolog, Thing, ami megoldása több tevékenységet igényel, az projekt.

Viszont én ezen a listán felül egyelőre más technikát nem tudok átvenni David Allentől, hiába híres, hiába divatos. Marad a régi módszerem, a napi egyetlen fontos, előre elhatározott tennivaló elintézése, a mindennapos tűzoltás, vagyis anyaság mellett. :)

Nem csillagoznám, de érdekes volt elolvasni egyszer. Az meg különösen sokatmondó, hogy míg a magyar fordítások (régi, új) címkéje időgazdálkodás, menedzsment; az angol eredeti a személyiségfejlődés és szervezetelmélet kategóriába került.

A könyv moly adatlapja:
https://moly.hu/konyvek/david-allen-intezz-el-mindent



2016. szeptember 21., szerda

{Vigyázz! Kész! Posztolj!}: Álomváros


Mi ez? A {Vigyázz! Kész! Posztolj!} egy kéthetente jelentkező blogger kihívás, ahol a résztvevők előre meghatározott, egészen a cikkek megjelenéséig titkos témákról írnak blogjukban. Ha csatlakoznál vagy érdekel a kihívás részletes szabályzata, keresd fel a VKP kihívás összefogó bejegyzését.


Hű, hát elég régen volt itt a blogon VKP poszt, két okból is: egyfelől az utolsó két téma nem mozgatta meg a fantáziámat, nem éreztem a könyvesblog jelleghez fűződőnek sem; másfelől volt egy közös nyári szünetünk is. De most újból belekezdek én is a kezdeményezésbe, többféle válasszal is :)

"Melyik az a város, ahol a legszívesebben élnél, miért? Vagy ha már ott laksz, akkor miért jó ott lakni, stb." - ez volt Szilvi útmutatója és kapásból azt tudom mondani, hogy köszi talált, jó itt élni, ahol éppen vagyok.

Konkrétan ez Budapest, pesti oldal, 17. kerület, Rákosborzasztó néven emlegetett, kertvárosi részén. Kis lakóhelyünk híres a Gózon Gyula kamaraszínházáról, ahol Szeifnerné Csetényi Anikó feledhetetlen irodalomtanár, drámapedagógus indította útnak az Ascher színházat. Nálunk lakott anno Berky Lili színésznő és Erdős Renée is, régi lakóháza ma emlékhely.
Van Merzse mocsarunk, Rákos patakunk, Naplás tavunk - ezek mind tájvédelmi területek; bicikliút végig a patak partján, ahol az RTK focipályán rúgta a bőrt még a fiatalon elhunyt Zavadszky Gábor.

Sőt még Rákoscsaba falván töltött maga Rákóczi Ferenc is egy éjszakát a helybeli református templomban; míg a katolikust, aminek a tornyát a konyhaablakomból látom, Laborfalvi Róza és Jókai Mór násza tette híressé :)





Szökőkút a kerületi nagykönyvtár előtt, Rákoskeresztúr, városközpont.


Szóval nyugis kis környék ez, kivéve Keresztúrt, ahol régen buszpályaudvar állt, de most is közlekedési és önkormányzati központ. Vannak nálunk is jócskán tízemeletes panelházak a fő útvonal, Pesti út mellett, de javarészt kertvárosi, kisvárosi jellegű hely. Sok fával, kerttel, három vagy négy lovardával, az utcában van valakinek kakasa is :)

Mindig mindenki meglepődik, ha azt mondom, hogy vonattal járok be a városba, de csak öt utcát kell gyalogolni a vonatmegállóig, ahol áthalad a Gödöllő-Hatvan felé a forgalom; kerek húsz perc, 5 megálló a Keleti pályaudvar. Nem kell kocsi, busz, ennél már csak a metró lehetne gyorsabb.


Szegedi Dóm


De azért vágyaim vannak, sorolom is őket. Magyarországról álomváros szerintem:
  • PÉCS <3 
  • Debrecen
  • Gyula
  • Sopron
  • Eger
  • Szeged
Pécs, Eozin kút, Zsolnay

Balatont és az egész régiót meg szimplán csak aranyba kéne foglalni, ez megunhatatlan látvány:



Most patriótának fogok tűnni, pedig amúgy csöppet sem vagyok nacionalista - és jócskán hülyeségnek is tartom az egészet, - de külföldi városokból csak kettő dobogtatja meg a szívemet...
szerintem nem fogok nagy meglepetést okozni:

Forrás

Stockholm, Óváros 



Ugye nem kell magyaráznom, hogy miért? :D *kacsint*
Egész kis mutatós posztot hoztam össze, azok a képek, amikhez nincs forrásmegjelölés, a mobilommal készültek.

A többiek válaszait itt linkelve olvashatod majd el:




2016. szeptember 19., hétfő

A hét verse: Csukás István - Isten inkognitóban




Isten inkognitóban itt járt, vagyis
nem láttam, mivel láthatatlan, de itt
járt, semmi kétség, illetve csupa kétség
az áttetsző délelőtt, a hisztérikusan törékeny
ablaküveg, nekiverődök, mint a légy, de nem
szabadulhatok, mert az áttetsző délelőttöt
is én képzelem, amúgy kilátok belőle, magamból,
mint az üvegen, de nem menekülhetek,
élek, motozok, cigarettázok a rövid szünetekben,
álcázom magam, mosolygok és nem írok verset,
még nem, még szédülök a képzelt repüléstől,
gyomrom felhúzódik a súlytalanságtól, a légüres
papírtól, vonzásra vágyom, mely lehúz
a földre, a bútorok józan élei közé, a fa,
a fém, a műanyag vegetációjába, az emlékek
zsíros kártyalapjaival csinálok egy-két trükköt,
most gyerek vagyok, most ifjú, most férfi,
majd újra összekeverem, senkit se tudok
becsapni, magamat a legkevésbé, a tükör is
ugyanazt a képet exponálja tíz éve, húsz
éve, megjegecesedik az időben, mint ez
a délelőtt, megelőlegezi saját halálát,
mint ahogy én minden pillanatban, s nem
tudok kitörni, mert bennem játszódik az egész,
befelé múlok el s egyszerre, s a rövid szünetekben
a nikotin rugdossa a szívemet: növesszen
szárnyat, repüljön vagy legalább tapogassa
ki az áttetsző magányt belülről, töltse ki
ezt az áttetsző délelőttöt, a rám dermedő halotti
maszkot, zümmögve, sírva vagy éppen mosolyogva,
mert itt járt valaki, onnan tudom, hogy egyszerre
vagyok hitetlen és hinni szeretnék valamiben.



Vers forrása, kép innen.

2016. szeptember 17., szombat

L. Frank Baum: Óz, a csodák csodája

 „There's no place like home.”



 Fülszöveg magyarul:


A kansasi rónaság közepéről Dorkát és Toto kutyát a forgószél csodás vidékre repíti, a mumpicok országába. Kiderül, hogy a kislány messzire elkerült otthonától. A jóságos Északi Boszorkánytól megtudja, hogy Smaragdvárosba kell eljutnia Ozhoz, a legnagyobb varázslóhoz, mert csak az ő segítségével juthat vissza az otthonába. A hosszú vándorút során Dorka igaz barátokra talál: a Madárijesztőre, a Bádog Favágóra és a Gyáva Oroszlánra, ők is a Bölcsek Bölcse segítségére vágynak. Számtalan kaland után elérkeznek Oz fényes palotájába. A nagy varázsló „megajándékozza” a Madárijesztőt ésszel, a Bádogembert szívvel s a Gyáva Oroszlánt is bátorrá teszi. De Dorkát csak a jó Déli Boszorkány útmutatása segíti haza szeretett otthonába.




Két okból olvastam el Dorothy történetét, mert egyrészt jól jön a friss tudás a Dorothynak meg kell halnia című sorozat folytatása előtt, másfelől meg éreztem, hogy a filmes emlékeim nagyon megkoptak és hát elég más a film, mint az eredeti sztori.

Elsőként is még mindig itt tipródom azon, hogy Dorothy hány éves volt, mikor Óz földjére került? 6-8-10? Mert néha nagyon gyerekes, viszont esetenként hát meglehetősen önző, nem egy szívesmókus, mint amilyenre számítanánk. Van egy – két mondat, amikor Baum Dorothy gondolatait írta le, és bizony a kislány fejében sokszor az járt, hogy nem számít, sikerül-e a kísérőinek rábeszélni a mágust a csodára, csak ő jusson haza.

 Az, ami még meglepett, - a cipőn kívül, ami az originálban ezüst színű és nem piros - , az Óz kérése volt, ami megdöbbentően barbár: öld meg az ellenségemet, és én segítek rajtad. Pláne annak tudatában, hogy mennyire konfliktuskerülő a fickó, hiszen csak illuzionista és nem igazi mágus, úgy még inkább alávaló ötlet volt tőle egy gyereket elküldeni harcolni. A felelősség elhárítása szempontjából Óz nem felnőtt, és azt hiszem, sejtem, hogy Baum ezzel akarta felnyitni az olvasó gyerekek szemét a csalárd felnőttvilággal kapcsolatban.

Ez a történet bár nagyon sok karaktert felvonultat, mégis igazándiból egy szereplőt kedveltem meg belőle, és ez a Madárijesztő. A kóccal tömött bábú hol nagyon találékony, hol csak egyszerűen a józan paraszti eszét használja, és főleg önfeláldozó a végsőkig. Az, hogy ennyire odáig vagyok érte azért meglepő, mert a Dorothynak meg kell halnia regényben meg hátborzongató alak lett a Madárijesztőből.

A másik, aki még tetszett, az a Nyugati Boszorkány. Biztos perverzió a részemről, de én szeretem a felvállalt jellemeket, azokat, akik tisztán, őszintén gonoszak tudnak lenni, élvezik ezt, és nem játszák meg magukat.





A legtöbb molyos értékelés kiemeli, hogy mennyi halál van a történetben, például van egy rész, amikor a Bádogember megöl a fejszéjével negyven farkast! Szóval sokkoló élmény felnőtt fejjel olvasni az eredetit...
Az viszont biztos, hogy tovább fogom olvasni Baum művét, habár a 14 kötet, amiből az egész sorozat áll meglepő egy mennyiség! Viszont könnyen olvasható, jó nyelvezete van, szép stílusa.
Ajánlom angol nyelv gyakorlására :)

Én az Amazonról szedtem le, ingyenes,  ITT a link hozzá. 


2016. szeptember 12., hétfő

A hét verse: Edgar Allan Poe - A Holló


Egyszer egy bús éjféltájon, míg borongtam zsongva, fájón
S furcsa könyvek altatgattak, holt mesékből vén bazár,
Lankadt főm már le-ledobbant, mikor ím valami koppant,
Künn az ajtón mintha roppant halkan roppanna a zár,
"Vendég lesz az", így tűnődtem, "azért roppan künn a zár,
Az lesz, más ki lenne már?"

Óh, az emlék hogy szíven ver: padlómon a vak december
Éjén fantóm-rejtelmmel húnyt el minden szénsugár,
És én vártam: hátha virrad s a sok vén betűvel írt lap
Bánatomra hátha írt ad, szép Lenórám halva bár,
Fény leánya, angyal-néven szép Lenórám halva bár
S földi néven senki már.

S úgy tetszett: a függöny leng és bíborán bús selymű zengés
Fájó, vájó, sose sejtett torz iszonyt suhogva jár, -
Rémült szívem izgatottan lüktetett s én csitítottam:
"Látogató lesz az ottan, azért roppan künn a zár,
Késő vendég lesz az ottan, azért roppan künn a zár,
Az lesz, más ki lenne már?"

Visszatérve lelkem mersze, habozásom elmúlt persze,
S "Uram", kezdtem, "avagy Úrnőm, megbocsátja ugyebár,
Ámde tény, hogy már ledobbant álmos főm és Ön meg roppant
Halkan zörgött, alig koppant: alig roppant rá a zár,
Nem is hittem a fülemnek." S ajtót tártam, nyílt a zár,
Éj volt künn, más semmi már.

S mély homályba elmeredten, szívvel, mely csodákra retten,
Látást vártam, milyet gyáva földi álom sose tár,
Ám a csend, a nagy, kegyetlen csend csak állott megszegetlen,
Nem búgott más, csak egyetlen szó: "Lenóra!", - halk, sóvár
Hangon én búgtam: "Lenóra!" s visszhang kelt rá, halk, sóvár,
Ez hangzott s más semmi már.

S hogy szobámba visszatértem s még tüzelt javába vérem,
Hirtelen, már hangosabban, újra zörrent némi zár,
S szóltam: "Persze, biztosan csak megzörrent a rácsos ablak,
No te zaj, most rajta kaplak, híres titkod most lejár,
Csitt szívem, még csak egy percig, most a nagy titok lejár,
Szél lesz az, más semmi már!"

Azzal ablakom kitártam s íme garral, hetyke-bátran
Roppant Holló léptetett be, mesebeli vén madár,
S rám nem is biccentve orrot, meg sem állt és fennen hordott
Csőrrel ladyt s büszke lordot mímelt s mint kit helye vár, -
Ajtóm felett Pallasz szobrán megült, mint kit helye vár,-
Ült, nem is moccanva már.

S ahogy guggolt zordon ében méltóságú tollmezében,
Gyászos kedvem mosolygóra váltotta a vén madár,
S szóltam: "Bár meg vagy te nyesve, jól tudom, nem vagy te beste,
Zord Holló vagy, ős nemes te, éji part küld, vad határ,
Mondd, mily néven tisztel ott lenn a plútói, mély, vad ár?"
S szólt a Holló: "Sohamár!"

Ámultam, hogy ferde csőrén ilyen tártan, ilyen pőrén
Kél a hang, okos, komoly szó alig volt a szava bár,
Ám el az sem hallgatandó, hogy nem is volt még halandó,
Kit, hogy felnézett, az ajtó vállán így várt egy madár,
Ajtajának szobra vállán egy ilyen szörny, vagy madár,
Kinek neve: "Sohamár."

S fenn a csöndes szobron ülve az a Holló egyedül e
Szót tagolta, mintha lelke ebbe volna öntve már,
Nem nyílt más igére ajka, nem rebbent a toll se rajta,
S én szólék, alig sóhajtva. "Majd csak elmegy, messziszáll,
Mint remények, mint barátok...holnap ez is messziszáll."
S szólt a Holló: "Soha már!"

Megriadtam: csend ziláló replikája mily találó,
"Úgy lesz", szóltam, "ennyit tud csak s kész a szó- és igetár,
Gazdájának, holmi hajszolt, bús flótásnak búra ajzott
Ajkán leste el e jajszót, mást nem is hallhatva már,
Csak rémének gyászdalát, csak terjes jajt hallhatva már,
Ezt, hogy: "Soha - soha már!"

S gyászos kedvem újra szépen felmosolygott s párnás székem
Szemközt húztam, ott, ahol várt ajtó, szobor és madár,
És a lágy bársonyra dőlten tarka eszmét sorra szőttem,
Elmerengtem, eltűnődtem: mily borongó nyitra jár,
Átkos, ős, vad, furcsa Hollóm titka mily bús nyitra jár,
Mért károgja: "Soha már!"

Ekként ültem, szőve-fejtve bús eszméket s szót se ejtve,
Míg a madár szeme izzott, szívemig tüzelve már,
S fejtve titkot, szőve vágyat, fejem halkan hátrabágyadt,
Bársonyon keresve ágyat, mit lámpám fénykörbe zár,
S melynek bíborát, a lágyat, mit lámpám fénykörbe zár,
Ő nem nyomja, - soha már!

Ekkor, úgy rémlett, a légnek sűrűjén látatlan égnek
Füstölők s a szőnyeg bolyhán angyalok halk lépte jár,
"Bús szív!", búgtam, "ím, a Szent Ég szállt le hozzád, égi vendég
Hoz vigaszt és önt nepenthét, felejtést ád e pohár!
Idd, óh idd a hűs nepenthét, jó felejtés enyhe vár!"
S szólt a Holló: "Soha már!"

"Látnok!", nyögtem, "szörnyű látnok, ördög légy, madár, vagy átok,
Sátán küldött, vagy vihar vert most e puszta partra bár,
Tépetten is büszke lázban, bús varázstól leigáztan,
Itt e rémek-járta házban mondd meg, lelkem szódra vár:
Van...van balzsam Gileádban?...mondd meg!...lelkem esdve vár!"
S szólt a Holló: "Soha már!"

"Látnok!", búgtam, "szörnyű látnok, ördög légy, madár, vagy átok,
Hogyha istent úgy félsz mint én s van hited, mely égre száll,
Mondd meg e gyászterhes órán: messzi Mennyben vár-e jó rám,
Angyal néven szép Lenórám, kit nem szennyez földi sár,
Átölel még szép Lenórám, aki csupa fénysugár?"
Szólt a Holló. "Soha már!"

"Ez legyen hát búcsúd!", dörgött ajkam, "menj, madár, vagy ördög,
Menj, ahol vár vad vihar rád és plútói mély határ!
Itt egy pelyhed se maradjon, csöpp setét nyomot se hagyjon,
Torz lelked már nyugtot adjon! hagyd el szobrom, rút madár!
Tépd ki csőröd a szívemből! hagyd el ajtóm, csúf madár!"
S szólt a Holló: "Soha már!"

A szárnyán többé toll se lendül és csak fent ül, egyre fent ül,
Ajtóm sápadt pallaszáról el nem űzi tél, se nyár,
Szörnyű szemmel ül a Holló, alvó démonhoz hasonló,
Míg a lámpa rája omló fényén roppant árnya száll
S lelkem itt e lomha árnyból, mely padlóm elöntve száll,
Fel nem röppen, - soha már!

Fordította: Tóth Árpád




Poe szobra Bostonban, a születési helyén áll, készítője Stephanie Rocknak.
Képek forrása ez a tumblr poszt.

Vers forrása:
http://epa.oszk.hu/00000/00022/00333/10067.htm


2016. szeptember 9., péntek

Holly Madison: Lenn, ​a nyúl üregében


Fülszöveg:

Ez ​​a történet döbbenetes, eddig nem látott mélységekben mutatja be a Playboy-villa bizarr, belső világát és a titkait is annak a férfinak, akinél a villa kulcsa van.

Az oregoni kisvárosból származó Holly Sue Cullent egy huszonegy éves korában meghozott spontán döntés változtatta Holly Madisonná, Hugh Hefner első számú barátnőjévé. De miután beveti magát a nyuszi üregébe, Alice Csodaországához hasonlóan a Playboy-villa kívülről tündérmeseszerűnek tűnő életéről beleértve a leghíresebb sztárokkal rendezett bulikat és a saját négy évig tartó valóságshow-ját is gyorsan kiderül, hogy ez a világ nem más, mint a szigorú szabályok, a manipuláció és az ambiciózus, álnok nyuszilányokkal folytatott csaták színtere. Az élet a hírhedt villában messze nem álom, inkább rémálom. És miután mindent elveszít, nem marad reménye másban, csak az öngyilkosságban.
De ahelyett, hogy eldobná az életét, úgy dönt, hogy inkább a kezébe veszi.

Holly őszintesége megdöbbentő és megindító egyben. Vallomása a villában töltött időről, a drogokról, a szexről, a lelki és testi abúzusról, a hírhedt bulikról a felső tízezer színfalak mögött zajló valódi életéről letaglózó olvasmány.



Kezdjük egy vallomással: én bizony nyíltan felvállalom, hogy néztem a Playboy villa lányait anno a zenei csatornán, és bezony Holly, illetve Bridget voltak a kedvenceim. A könyvet, aminek ennyire fantasztikusan érdekfeszítő izgalmakat ígérő leírása van már tavaly letöltöttem angolul, de aztán megvártam míg kijött a fordítás.
Murphy törvénye, hogy megbűnhődtem azért, mert nem "hivatalos" kötetet, csak pdf verziót olvastam, a magyar laphiányos volt, így elég hamar átváltottam angolra :) Azonban legalább így tudok mondani véleményt az eredeti műről, kellemes, könnyű kis olvasmány, csak pár ismeretlen szóval. Ha igaz a goodreadsen terjedő pletyka, akkor a  közreműködő segítő írta a művet, Holly pedig csak a nevét adta hozzá, de ettől eltekintve ez egy korrektül szórakoztató olvasmány, igazi egynapos kikapcsolódást jelent.

Viszont a fülszöveg megint túloz, sőt olyan dolgokat reklámoz, ami benne sincs a műben!
:D ez egyrészről lol tény, másrészről ellenben, aki arra számít, hogy zaftos pletykákat fog olvasni Hugh Hefner ágybeli teljesítményéről, az ne ezt a könyvet vegye kézbe! Mint írtam feljebb, Holly nem egyedül hozta össze ezt a művet, és nem tudom, hogy neki volt-e annyi józan belátása, sütnivalója, vagy javasolták neki, de mindenesetre meglepő módon csak egy szexjelenet volt a kötetben, az is nagyon-nagyon szőrmentén megfogalmazva.

Ugyebár azt talán nem nagyon kell mondanom, hogy Hefner maga alakította ki a Mr Playboy képet önmagáról, és az imidzshez kell a több barátnő, akik egyfelől elkísérik őt erre-arra kvázi háremként, másfelől folyton találgatnak arról az emberek, hogy épp melyik lány az ágyasa, vajon minden csajjal lefekszik-e.
A Playboy hivatalos verzió szerint csak az első számú, fő barátnővel, ez volt Holly hét évig, de valójában azért voltak ott más lányok is Hefnerrel egy időben, egy szobában, egy ágyban. Hogy mit is csináltak? Hát itt az érdekessége és okossága a könyvnek: hogy nem mondja pontosan el! Szerintem Holly teljességgel tisztában van azzal, hogy pert akasztanának a nyakába, amint nyilatkozna részletesen, mert Hefner élete és maga a Playboy is a hiúságra alapozott vállalkozás. Hír és hitelrontás meg oltárira sokba kerül Hollywoodban...



Szerintem:

Holly könyve a három és a négy csillag között mozog, mert szórakoztató, gondolkodni nem sűrűn kell hozzá, kikapcsol, ellenben feministáknak nagyon nem ajánlanám a kötetet. Van benne szó drogról, alkoholról, plasztikai műtétekről is bőven, számtalan esetben tört ki a cicaharc az éppen aktuális villalányok között. Érzéseim szerint hiába állítja be magát tökéletesen angyali lánynak Holly, azért bőven volt része abban, hogy úgy alakult a sorsa, hogy még mindig Hef barátnőjeként tekint rá a világ. Persze 21 éves volt, mikor beköltözött, javarészt a külsőségeknek hitt, de felnőttként vállalta be ezt az életmódot, hogy hírnevet szerezzen magának.

A könyv megírása óta eltelt időben a három egykori sorstárs közül Kendra és Holly nem állnak egymással szóba, Kendra a twitteren meglehetősen pornografikusan és részletesen írt arról, hogy mi volt Holly szerepe Hef ágyában.
Én még a kötet után is csak azt tudom mondani, amit Bridget nyilatkozott 2016. májusában: ezek Holly emlékei, és neki joga volt így megírni őket, úgy ahogyan ő látta az életét.

forrás volt a poszthoz:
https://moly.hu/konyvek/holly-madison-lenn-a-nyul-uregeben
https://en.wikipedia.org/wiki/Holly_Madison

2016. szeptember 7., szerda

Ha a blogíró negyven...


Hát igen, dobpergés: eljött a 40. év :)
Milyen fura, hogy akár még pár éve is mennyire nem hittem el, hogy elérkezik ez a nap, hogy mennyire messzinek éreztem, oszt tessék...

Azt viszont leszögezném rögvest, hogy attól hogy középkorú lettem (ki? én? sosem!) megmaradt a lelkesedésem Alice és Luna Lovegood iránt, a legjobb barátaim még mindig huszonévesek között vannak... szóval nem az évek múlásával fog benőni a fejem.
(lehet megkétleni nyugodtan, hogy be fog-e egyáltalán... még én is kétlem :D)



A kedvenc pólóm, most a poszt írásakor is ezt viselem :)


Ha tavaly, vagy két éve megkérdezték volna, biztosan mást mondok, hogy miként akarom leélni az életem, esetleg nem tudok némi vállvonogatáson túl semmi értelmeset felelni. Még nincs teljesen 365 napja, hogy tudom, mit szeretnék végleges munkahelynek, hogy miként ismerjen a külvilág.

Csak a Vastag fiúkkal tudom javasolni Nektek is a következő jótanácsokat:

Őrizd az álmod, míg élsz!
Ez a végtelen körforgás,
Nem múlhat addig míg élsz,
Legyen általad több a világ.

Ha az örvény le is húz még,
Mert a szíved túl nehéz,
Emlékezz rá, emlékezz rá,
Mennyit érsz!
Ha igazán hiszed a jót, a remény melléd áll,
Tied a föld, tied az ég, s a szíved köztük száll,






Énekelj velem egyet, ne a happy birthdayt, hanem ezt! És Őrizd az álmod!
:)

Köszönöm, hogy itt vagytok, olvastok <3

2016. szeptember 5., hétfő

A hét verse: Váci Mihály - Szabadon


Váci Mihály – Szabadon


Mint ágak közt a szél, 
csillagok közt a felhő, 
úgy nőni önmagamban 
kuszáltan, mint az erdő, 
szabadon össze-vissza, 
sok millió irányba, 
erdőnyi kitárt ággal 
mindent ölelni vágyva, 
minden csillagra ággal 
mutatni, mint a gyermek, 
minden szellőre sírni, 
mint hogyha vihar ver meg: 
eget ölelni milliárd 
görcsös gallyal és vággyal, 
s a földet átkarolni 
gyökerek hálójával, 
a zuhogó fényt inni 
fuldokló levelekkel, 
és vihart lélegezni, 
sóhajtani kék reggelt, 
kétfelől átölelni 
a szorongó világot, 
foganni benne, – s nyitni 
tőle fordult virágot: 
itt gyökerezni: éhhel 
fogózni friss husába, 
– de minden rezdüléssel 
valami másra vágyva.

***

Vers forrása:
https://moly.hu/karcok/759190
Kösz Gabó!
Kép innen.

2016. szeptember 3., szombat

Böszörményi Gyula: Beretva és tőr



Fülszöveg:
1900 ​​verőfényes őszén Budapest székesfővárosa a mesés Perzsia uralkodóját látja vendégül. Muzaffer ed-din Qajar egész udvartartásával utazgat Európában, két marokkal szórva a pénzt és a kitüntetéseket. A magyar fővárosban négy kellemes napot szándékozik tölteni, amiről a sajtó részletesen be is számol, ám még a szemfüles firkászok sem találnak magyarázatot néhány érthetetlen történésre.
Vajon a perzsa uralkodó Budapestre érkezvén miért azt tartja a legsürgetőbbnek, hogy fehérneműt vásároljon? Mi oka lemondani első napján szinte minden programját, és elzárkózni attól, hogy az ország legfőbb méltóságaival találkozzék? Rudnay Béla rendőrfőkapitány vajon miért zárja le légmentesen a Hungária nagyszállót, ahol a sah és kísérete lakik, és mi lehet a magyarázata annak, hogy a személyzet kísértetjárásról pusmog?
Mikor Vámbéry Ármin, a híres Kelet-kutató és Ambrózy Richárd báró is a szállodába siet, már mindenki sejtheti, hogy a háttérben sötét erők munkálkodnak – pedig Hangay Mili kisasszony még csak eztán érkezik!

Egy újabb, megtörtént eseményeken alapuló Ambrózy-ügy, ami A Rudnay-gyilkosságok-ban épp csak említésre került, ám most végre elmeséltetik!

Moly adatlap:
https://moly.hu/konyvek/boszormenyi-gyula-beretva-es-tor



Sosem értettem, hogy mitől működőképes az Elementary, az amcsi Sherlock Holmes sorozat, de belátom tévedtem, igenis klassz a férfi-nő nyomozópáros leosztás Doyle karaktereire.
De persze Böszörményi ezúttal is továbbment, Ambrózy báró és Hangay Mili nem egyszerűen a magyar Holmes és doktor Watson megtestesítői, hanem egy érdekfeszítően bonyolult, csavaros kis probléma és rengeteg történelmi tény, név szorult ebbe a rövid novellába.

Megmondom kereken, szerintem a rejtély felét simán ki lehet találni egy rutinosabb detektívtörténet olvasónak, de a teljes megoldás egyfelől nagyon jól talált történelmi tényeken nyugszik, másfelől összekapcsolja Ambrózyt a már említett Sherlock Holmes-szal. Mindkét férfi – és ezt nyugodtan leírhatom, szerintem nem lesz, aki cáfoljon – bicska nyitogatóan fensőbbséges, a beképzeltségig arrogáns, de olyan intellektussal bír, amitől a kevésbé fejlett logikai készséggel bírók csak ámulni, bámulni tudnak. Mindketten hidegvérű karakterek, nagyon jól csavarják a szót, illetve mellékesnek tűnő roppant apró információmorzsákat is képesek az agyukban tárolni.
Holmes egyik mániája a dohány, abból tud következtetni elszívója származására, de felteszem, hogy Ambrózy éppen így analizálni tudja a lovak patáit és felismeri a hozzájuk tartozó kovácsot, ezáltal a hátasállat istállójának helyét. 
Mili pedig tisztára doktor Watson, csupa szív, lelkesedés, a hideg értelem melletti érzelem, és én is csak azt tudom kívánni, mint a többi moly, hogy jöjjön már a végső kötet, illetve hogy sose legyen ezeknek a kalandoknak végük.

Mert nagyon szórakoztató volt, a mellékszereplők briliánsak, kezdve Vámbéry Ármin Kelet-kutatóval, meg a perzsa sah boldogságpiluláival. Én szívből jót nevettem Rudnay rendőrfőkapitányon, aki nem ismerte fel Milit álruhában és ezzel az Agatha Christie által hangoztatott elv igazságot nyert: az ember nem nézi meg soha a szobalányokat… de persze az olvasó joggal várna el többet egy rendőrkapitánytól. 
Szerintem jópofa mellékkaland volt Serop kán afférja és nagyon tetszett az is, ahogy Böszörményi leírta, mekkora újdonság volt a perzsa sah látogatása a magyar arisztokráciának, micsoda sztárt csináltak belőle. Pláne, ha még a háremét is láthatták volna… :D

Egy szó, mint száz helyett: ismét csillagos ötös, megértem azt a nagyon hosszú sort a Könyvhéten, bár én még mindig kivárok, és egyben fogom megvenni ezt a nagyszerű, egyedülálló sorozatot. Megérdemelten moly listavezető a krimik és a kortárs magyar kategóriában, ahogy néztem csak egy kötet előzi meg : a Rudnay –gyilkosságok, vagyis az Ambrózy báró esetei 2. 
Ez azért már árulkodó tény. 

2016. szeptember 1., csütörtök

Hó végi elszámolás: Ezeket a könyveket olvastam augusztusban



Nem fogok kertelni, minden hónapban jóleső érzés összeírni, hogy mennyit és miket olvastam :) Egyfelől büszke kezdek lenni az ízlésemre, az utóbbi egy évben sokat kupálódott, másfelől az adott időszakban én nem szoktam számolni, hogy mennyi az annyi, és nagyokat tudok derülni önmagam meglepődésén a végső számadáskor.
Csak kicsit vagyok elvarázsolt... kicsit nagyon :D

Tehát, ezeket a könyveket olvastam 2016.augusztusban:

  1. Tóth Krisztina: Akvárium
  2. Silvia Roncaglia – Roberto Luciani: A szörnyű szuri
  3. Antongionata Ferrari – Silvia Roncaglia: Az éjszakai szörnyeteg
  4. Marni Bates: Rocksztárt kaptam karácsonyra
  5. Danielle Paige: Dorothynak meg kell halnia
  6. Fekete István: Egy szem kukorica
  7. Böszörményi Gyula: Beretva és tőr
  8. Sándor Zsuzsa: Az auschwitzi könyvelő
  9. Robert Galbraith: Gonosz pálya
  10. Megyesi Gusztáv: Roló alatt
  11. Margaret Atwood: A szolgálólány meséje
  12. Darvasi László: Taligás
  13. Menyhért Anna: Egy szabad nő
  14. Nathan Filer: A zuhanás sokkja
  15. J. K. Rowling – Jack Thorne – John Tiffany: Harry Potter and the Cursed Child
  16. Szabó Magda: A macskák szerdája
  17. Bartos Erika: Hoppla meséi – Kirándulás Pécs városába
  18. Szabó Magda: Abigél – Forgatókönyv
  19. Roboz Léna: Balkáni árnyak
  20. Weöres Sándor: A teljesség felé
  21. Esterházy Péter: Semmi művészet
  22. Holly Madison: Lenn, a nyúl üregében




Nem szoktam így kiemelni, de most egyértelműen az Akvárium volt a kedvencem, sőt eddig az Év könyve nálam :)
Írom ezt úgy, hogy Az auschwitzi könyvelő, a Roló alatt, a Gonosz pálya és a Taligás is briliáns olvasmányok voltak, nem is beszélve Szabó Magda műveiről, meg az örök kedvencemről, Weöres almáriumáról.






Még a hajrá előtt, augusztus utolsó előtti napján megkaptam a Csökkentsd a várólistádat 2016 moly kihívás teljesítéséért járó piros plecsnimet, ami minden évben iszonyatosan nagy mosolyt csal az arcomra. Ugyebár elvileg 12+12-es listával szoktam nekiindulni, idén a sima listámról hét könyvet, az alterről ötöt linkeltem Lobó-nak.

Hogy mi ebben a kihívás? Nem a mennyiség, hanem hogy tartsam magam a saját, adott szavamhoz, hogy ne csábuljak el hetente más irányba! Mert önfegyelmem, ha könyvekről, ÚJ könyvekről van szó, egyáltalán nincs...
Bár abban hőn reménykedem, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki ezzel a problémával küzd :D

Napsütéses szép szeptembert kívánok nektek! 

2016. augusztus 31., szerda

Roboz Léna: Balkáni árnyak

 Köszönet a recenziós példányért az Athenaeum kiadónak!
Weboldal Facebook - Moly





FÜLSZÖVEG:


Az ezredforduló Budapestjén járunk. 
A harmincéves, kisiklott életű újságírónő a kávéját szürcsölgeti a szerkesztőségben. Főszerkesztője új üggyel bízza meg, hogy bizonyítson: egy hazai korrupciógyanús ügyletet kéne felgöngyölíteni, melynek szálai a Balkánra vezetnek. Miközben a lány egyre mélyebbre ás, egy balkáni gyilkossági ügybe is beleszalad, és saját múltjában is szörnyű titokra lel. A Balkáni árnyak című krimi a társadalom egyik fontos rákfenéjét, a korrupciót járja körül.

Megvesztegető ajándékot ne fogadj el! (Kiv 23, 8)





Szerintem:


Khm, diplomatikusan annyit tudnék mondani, hogy nem nyűgözött le a regény :/ Sőt továbbmegyek, megmondom őszintén, ez a könyv sok gondot okozott nekem, és nem a témája miatt, hiszen ebben a hónapban olvastam el és értékeltem Megyesi Gusztáv közéleti írásainak kötetét, a Roló alatt-ot. Ráadásul pont a Balkáni árnyak előtt Szabó Magdától is olyan drámákat olvastam, amik politikával foglalkoznak (Kiálts, város! és Macskák szerdája), de Darvasi Taligása is hatalmi játszmákról szól.
Tehát az elmúlt időszakban nekem a korrupció témában, politikai manipulációkkal kapcsolatban nehéz újat mondani, talán ettől nem hatott rám Roboz Léna regénye.

A fülszöveg elég sejtelmes, és biztosan nem illik a belsőhöz ez esetben sem. Adott egy harminc éves újságírónő, Tóth Sára, aki egyfelől távkapcsolatban él egy házas férfival, másfelől még mindig nem dolgozta fel apja elvesztését, és ráadásul a munkájában is hullámvölgybe került. Egy sajtótájékoztató kapcsán kezd el egy nemzetközi vállalat balkáni szerződésével kapcsolatban kérdezősködni, majd egyre kitartóbban nyomozni, ami nem meglepő módon egy vesztegetési és kenőpénz eltűntetési históriát takar. Míg Sára nyomoz, a magánélete is bonyolódik, szerelme végül visszatér a másodszor is terhes feleségéhez, míg a bálványozott apáról kiderül, hogy elvitt nagykövetként egy balhét nála prominensebb személyek helyett és a hallgatásáért cserébe végkielégítésként egy szintén balkáni villát szerzett a lányának. 





Nem tudom, hogy a történet leírásából mennyire olvasható ki pontosan, hogy mi problémám  volt ezzel a könyvvel, de a molyos értékelések egyértelműen inkább lehúzzák a regényt, és most jogosan teszik ezt. Ugyebár minket könyves bloggereket szokott érni az a vád, hogy alájátszunk a kiadónak, és ez egy molyos értékelés esetében igaz is, de én csatlakozom a nem táborhoz, ez a könyv NEM jó, több szempontból sem.
Egyrészt a nyelvezet, stílus az, ami ponyvás, kiforratlan, túl hétköznapi, ráadásul vannak benne elég fura ismétlések. Többször előfordul az, hogy egy bekezdés kezdő mondatához teljesen hasonló értelmű mondat áll a paragrafus végén, jó esetben szinonimákat használva, rosszabb esetben csak a szórendet megcserélve.
Engem az is zavart, hogy nem egységes Henrik nyelvhasználata, mikor telefonon beszél Sárával, vagy mikor veszekednek, azt magyarul írta meg a szerző, de ad a férfi szájába bőven angol mondatot is, mindenféle fordítás nélkül. Henrik smsei talán egyszer vannak elmagyarázva magyarul, amúgy elvárás, hogy az olvasó tudjon angolul…

A történeti problémám pedig összekapcsolódik egy logikai és stilisztikai hibával. Én már a harmincadik oldalon untam a sok mellékszereplőt, de a 140.-en annyira, hogy papírt és ceruzát fogtam, nekiálltam strigulázni. 256 oldal a regény, de mire a 140.-re elért az olvasó, addigra huszonhat (igen, 26!) mellékszereplő bukkant fel Sára mellett, általában névvel és fizikai, vagy lelki jellemzéssel.
Minek? De most komolyan nem értem, minek megjegyezni XY titkárnőjének a nevét, aki csak egy oldalon bukkan fel?!? Pláne a svéd informátor nevét, aki fél oldalon… De ugyanígy felesleges nevesíteni a vesztegetési ügybe került cég könyvvizsgálóját, a balkáni nagykövetet, egy-két itthoni arcot a Beckernél.

Egyetértek azzal a feltételezéssel, hogy a Roboz Léna név álnév, és még azon se csodálkoznék, ha ez a történet megtörtént eset lenne. Valószínűleg ezért van az a sok név, csakhogy itt a szerző és a szerkesztő is komoly hibát vétett.
Ha nem lenne szerelmi szál egyfelől, az jót tenne a regénynek, mert ez a nős pasival való szexviszony agyonrágott csont. Másfelől úgy lenne általánosabb és örök érvényű a történet, ha nem lenne benne ennyi konkrét név, és adat, mert akkor el lehetne vonatkoztatni tőle! 
Az alap embertípus amúgy is kevés benne, engem is untatott, hogy mennyi jóképű pasi flangál benne, a szexjelenetet meg, ami két mellékszereplő között zajlott le, teljesen felesleges kitérőnek tartom. Nem vitte előbbre a történetet, nem adott hozzá a karakterek jelleméhez, elég lett volna említeni a köztük lévő viszonyt a pornó helyett.
Az előzőekben végigvitt gondolatmenetet pedig megfejeli a tény: a krimiszál nincs lezárva, megoldatlan marad, Sára ahelyett, hogy tovább nyomozna, összejön egy új pasival, és visszamegy az USÁ-ba tanulni.

Mindezek miatt kapott tőlem a regény 2 és fél csillagot, mert értékelésnél az ember kénytelen számot vetni az addigi olvasmányaival is, hozzájuk kell mérni ezt a regényt, és az első bekezdésemben említett Roló alatt, Taligás, Macskák szerdája jóval karakteresebb, szépirodalmibb stílusú és messze maradandóbb művek, mint a Balkáni árnyak.