Megint Hétfő No.11.: Tavaszi szünetben (is) olvastam

Konstatálhatjuk, bár azt hiszem, ezzel nem fogok nagy meglepetést okozni, nem egészen normális a hozzáállásom a könyvtárakhoz sem, éppen úgy, mint ahogy a könyvekhez.




Április 1 és 7 között négyszer (igen 4x!) sikerült könyvtárba jutnom, mégpedig úgy, hogy mindkét kerületi intézményt kétszer látogattam meg :)
Bevallom őszintén, kettő látogatás volt betervezve, csak az elseje (Péceli út) és a másodika (Keresztúr). De aztán, mint ahogy fb-én és molyon már írtam, másodikán megláttam, hogy megjött a Selyemhernyó a Péceli úti könyvtárba, amit félre is tettek nekem, így én lehettem az első olvasója <3
Már ennél a harmadik alkalomnál is furcsán nézett rám a húgom, de kedden, a húsvét utáni első munkanapon férjuram határozottan megsértődött a negyedik utamon. Pedig esküszöm, ekkor csupán anyukám és a nagylányom kedvéért mentem negyedszerre könyvtárba, egy hét alatt :D
Persze arról én nem tehetek, hogy az újdonságok polcán ilyen nagyon vágyott könyv csücsült XD (mellette meg a húsvéti ajándékom, egy jópofa zseb határidőnapló)




Szóval így állok, az egy szem dőlt betűvel szedett APG saját példány, a többi könyvtári:

  1. Rainbow Rowell: Eleanor és Park
  2. Gévai Csilla: Lídia, 16
  3. Shannon Hale: Austenland – Vakáció Mr. Darcyval
  4. Bartos Erika: Bogyó és Babóca épít
  5. Robert Galbraith: A selyemhernyó
  6. Bartos Erika: Anna, Peti és Gergő – Családi fészek
  7. Molnár Krisztina Rita: Maléna kertje
  8. Vida Ágnes: Üzletanyu születik
  9. Thomas Brezina: Boszik az iskolapadban
  10. Jean Bourgeois – Danielle Bourgeois: Franklin és a csapatjáték
  11. Bartos Erika: Bogyó és Babóca kertészkedik
  12. Róbert Katalin: Szívből, színből, igazán
  13. P. D. James: A halál jár Pemberley-ben
  14. Gerald Durrell: Családom és egyéb állatfajták
Szigorúan nyolcadikáig számolva 2,626 oldalt olvastam, míg a két utolsó kötet 704 oldal volt összesen, és a Pemberley-vel nagyon megszenvedtem.
A selyemhernyó és Heteira könyve, a Szívből, színből, igazán kiemelkedik a sorból, ismét két tétellel nőtt a kívánságlistám. 

JKR elvarázsolt, megint, újfent, így értékeltem:
"Pont ugyanaz az izgalom, mint az utolsó HP kötet esetén, sikerült 5 kerek órát aludnom éjszaka, és már reggel négy óta fenn vagyok :)) 
De megérte, természetesen, nemcsak azért, mert rájöttem a gyilkosra – ami szerintem elég egyszerű volt, hanem a könyv stílusa miatt. 
Jo egyre felszabadultabban ír, érdekes volna tudni, hogy mennyi valóságos életből vett figura rejtőzik a regényben, ha már Cormoran annyiban hasonlít kedvenc írónőmre. (Mert ugyan kitalált és fiúgyermek, nem apafigura, de Harry éppúgy belépő volt neki a gazdagok világába, mint ahogy Strike esetén a Rokeby név.) 
Előre kíváncsi vagyok, hogy a szupergazdagok londoni előkelő világának melyik szelete következik! 
(és nagyon szorítok egy szerelmi szálért… szép lassú megközelítésben :D)"

Az már egyszer biztos, hogy Jo rám  hatással van, minden nap lelkesen olvasom a twitterét, hogy megtudjam, ha végzett a harmadik Cormoran Strike kötettel. Március 13-án már egész közel állt a befejezéshez, az biztos: https://twitter.com/jk_rowling/status/576470893439934464

Ha megtudok valamit, megírom, addig is, Szép hetet Nektek, jó olvasást kívánok!

Megjegyzések