A vándorló Liebster Blog Award

Ezt a vándor díjat Lutien Lovemagic-tól kaptam, október 27-ei blogbejegyzésében nevezett meg, amit itt is, sokadjára Köszönök szépen, Zsani!!! :DD


A díjról néhány fontosabb információ: 

A kezdeményezés Németországból indult, amelyet bloggerek adják egymásnak. Leginkább azt szeretnék vele elérni, hogy az olvasók jobban megismerjék a bloggert, illetve megtudják azt is, hogy ő kiket olvas, és kiket ajánl olvasásra. Éppen ezért van egy marketing háttere is, hiszen a blogger tovább is adja a díjat, nemcsak megkapja.
A liebster szó jelentése egyébként kellemes, értékes, legkedvesebb, amely utal arra, hogy az odaítélő szívesen jár vissza az adott blogra, és éppen ezért is ajánlja. Fontos megemlíteni azt is, hogy a lánclevelekhez hasonló módon terjed, és a jelölés során nincsen semmilyen tartalmi megkötés. Nemcsak könyves, filmes blogok kaphatják meg, hanem ugyanúgy oda lehet ítélni egy kismama blognak, vagy akár egy gasztroblognak. A jelölésekkel is elárulja egy blogger magáról, hogy melyek azok a területek, amelyekről szívesen olvas. A Liebster Blog Award-ot egyébként nem kötelező továbbadni, de felesleges megszakítani a láncot, hiszen ez mindenkinek elismerést jelent, és ha valami tetszik, akkor dicsérjük meg nyugodtan. Díjat adni pedig szép gesztus.

A díj kötelezettséggel jár, amelynek itt vannak a szabályai. Fontos, hogy a szabályok változhatnak, és maguk a bloggerek is alakítanak rajta:

- Írd meg, hogy kitől kaptad a díjat, linkeld be a posztodba a blogját!
- Írj 10 olyan dolgot magadról, ami nem köztudott!
- Válaszolj a jelölő személy által feltett kérdésekre!
- Nevezd meg az új jelölteket és tegyél fel tíz kérdést nekik!
- Értesítsd a blogokat arról, hogy díjat kaptak tőled!

Tíz dolog, amit kevesen tudnak rólam:

  • meghagyok egy korty kávét, hogy várjon itthon valami öröm mindig :D
  • szívesen tetováltatnék magamra, de rohadtul félek a fájdalomtól is, meg attól is, hogy megbánom
  • ha rossz kedvem van két kézzel szórom a pénzem :(
  • bár imádom a jó idézeteket, de olyan szintű könyvfétisem van, hogy még ceruzával se szeretek könyvbe firkálni
  • bögremániás vagyok (a baglyon és a könyvön kívül), de a fülbevalók se hagynak hidegen :)
  • szívesebben olvasok szexet angolul, mert izgalmasabbnak tartom úgy a pornó nyelvét XD
  • a legnagyobb szülinapi ajándék az lenne számomra, ha egy napra elmehetnék valahová a világ végére, tök ismeretlen emberek közzé, és erről az élményemről nem kellene beszámolnom senkinek se
  • inkább a kezem fázós télen, mint a fejem, ezért már most hordok kesztyűt, de sapkát nem mindig
  • egy angol-svéd tananyagból tanulok svédül, nem magyar-svédből
  • nem vagyok édesszájú, utálom a grillázst, karamelt, inkább a keserédes ízeket szeretem...amik emlékeztetnek a kávéra

A 10 kérdés, amit Lutientől kaptam:

1, Mi volt a legrosszabb és a legjobb könyv, amit eddig valaha olvastál?
Nincs egy kedvenc, 29 kedvencem van :) magyarul Szabó Magdától bármi, illetve persze a HP sorozat. Legrosszabb jelzőt nem szeretem, attól, hogy egy könyv nekem épp nem jött be, másnak lehet kedvenc. Engem a világból ki lehet kergetni a puncsfagyival, de mások imádják...

2, Melyik könyvről írtál nagyon nehezen értékelést? Miért?
Ami letaglózóan jó, mert túl személyes az élmény, vagy nem találok szavakat, wow effektusban leledzem.

3, Átlagosan hány könyvet olvasol egy évben?
Második éve 200+ mennyiséget :) a cél a 300 könyv/év.
4, Ha csak egy ételt ehetnél életed végéig, mi lenne az?
Rakott krumplit.
5, Mi a kedvenc gyermekkori emléktárgyad?
Vannak játékaim, konkrétan egy balerina Barbiem, amivel még én játszottam, de most már a lánykáim :) nagy becsben tartom a könyveket is, megvan az Ablak zsiráfom is.

6, Mi az a házi munka, amit legjobban utálsz?
Ablak-csempe puccolás, vasalás.
7, Mi a kedvenc filmed?
Fogjuk rá a BBC hatrészes Büszkeség&Balítélet sorozatára, de Tim Burton Alice Csodaországi adaptációja is nagy mániám.
8, Mi az, amit nagyon szívesen gyűjtesz/vásárolsz és nem könyv?
Kávé, tea, és hozzájuk bögre.

9, Milyen műfajban olvasol/nézel filmet leginkább?
Mindenevő vagyok könyvileg, filmet max. rajzfilmet nézek a gyerekekkel.
10, Hol olvasol a legszívesebben?
Ahová odasüt a nap, olyan vagyok, mint a macska.


Jelöltjeim:
nagyon sokat filóztam a dolgon, mert igazából kevés blogot olvasok, de itt vannak ők, a Kiválasztottak, mégpedig egy kis indoklással is :)


Pillecukor blog - Orbán Szilvia blogja
Amikor én tavaly már nézegettem a blogokat, hogy nekikezdenék, de hogyan, akkor bukkantam Szilvi bejegyzéseire. Két dolog fogott meg elsőre: a rengeteg blogspot tipp, segítség; illetve az, hogy a blog írója jó értelemben véve a Földön maradt, még akkor is, ha olyan népszerű és ismert kezdeményezés kitalálója, mint a VKP


Kincsesfüzet - Nagy Tímea blogja
Timi VKP tag, tehát ott bukkantam rá, és nála meg az iszonyatos tudatosságot szerettem, amivel blogot ír. Kreatív írásról szóló posztjait nem egyszer olvastam el, és imádom a komoly stílusát, hogy mennyire elmélyült tud lenni. (örök kedvencem a tollából, mert nagyon inspiráló bejegyzés: EZ.)

Tekla könyvei - György Tekla oldala
:) ebben az utolsó linkben semmi meglepő nincs, azt hiszem, mert Teklát van szerencsém személyesen ismerni, és van olyan író, nyelv, amiért együtt rajongunk.
Tekla úgy példakép, hogy tudom, hová lehet felfejlődni könyves bloggerként, és itt nyilvánosan is köszönöm a tanácsát, jókor jött, remélem sokat csiszolódik a stílusom a Könyvmoly Párbaj alatt.

Kérdéseim:
  1. Van-e célja a blogodnak, illetve hová szeretnéd fejleszteni jövő karácsonyra?
  2. Karácsony vagy Szilveszter, melyik ünnepet szereted, várod jobban?
  3. Van-e álom állásod, munkahelyed?
  4. Melyik városban élnél szívesen, ha nem itt?
  5. Van-e olyan könyv, amit nagyon szeretnél elolvasni, de sosincs rá időd, vagy nem tudod levadászni?
  6. Kedvenc hollywoodi sztárod neve, és filmje?
  7. Kedvenc filmadaptációd, aminek könyv változata is van, és olvastad, elolvasnád?
  8. Van-e olyan könyv, regény, műfaj, amit mindenki dicsér, de neked nem jött be?
  9. Követsz-e valaki írót, hírességet közösségi oldalon, és kit?
  10. Kedvenc idézetedet írd le!



Megjegyzések