2016-ban el fogom olvasni, avagy könyves fogadalmak az új évre

Kicsit sok minden összejött megint így az év végére, tegnap délelőtt újfent a gyerekorvosnál jártunk, és ez eléggé lelombozott. Meg az is, hogy az általam követett bloggerek fele már évösszegző-értékelő posztokat gyárt, bár ez net-szerte trendi dolog.
Én holnap délelőttre hagyom a végső összegzést, addigra befejezem 2015 legutolsó olvasmányát, Egy könyvmoly regényes életét, de már bevállaltam 2016. január elsejére egy közös olvasást :)

http://www.keepcalm-o-matic.co.uk/p/keep-calm-and-hello-2016-2/


Szóval még mielőtt elszaladna velem a ló - ez szokott - itt van néhány könyves fogadalom 2016-ra:



I., igyekszem kevesebbet könyvtárazni - vagyis csak egy könyvtárba fogok járni kettő helyett.
Ez egy furán hangzó elhatározás, de konkrétan a hely elkerülése a legbiztosabb tipp arra, hogy ne tudjak egyszerre 4-6 kéthetes kölcsönzési idejű könyvet bevállalni azonos hónapra.
Az elmúlt két évben ezt többször is eljátszottam, legalább két tucat olyan könyv van, amit kihoztam, de nem olvastam el, csak visszakerült a várólistámra.
A legnagyobb lúzerságot egy Fable könyvvel játszottam el, nemcsak hogy nem tudtam két héten belül elolvasni, hanem még bírságot is fizettem rá...

II., Lista, lista, lista - mindenhol!!!
Én olyan leírós típus vagyok, ha látom, akkor jobban rögzül az információ, így most lejegyzem ide a blogra, meg összeállítok egy polcot a molyra is - azt pedig szépen kinyomtatom magamnak, és nekiállok kihúzgálni:)

III., Próbálok többet olvasni angolul - legalább 5-10 könyvet + ott a francia Kis herceg változat, amit mindenképpen jó lenne elolvasni.Idén 3 darab angol olvasásom volt, J. K. Rowling: The Tales of Beedle the Bard, Dr. Seuss: How the Grinch Stole Christmas! és Antoine de Saint-Exupéry: The Little Prince. Szerintem a cím után nem sokat kell magyaráznom, hogy miért kéne többet olvasnom...

IV. Több szépirodalom legyen a listámon!
Ez meglesz, mert 2016-ra nem indítom el a mesés kihívásomat, helyette Jane Austen újraolvasás indul :) Hat JA regény + Harper Lee: Ne bántsátok a feketerigót lesz az évkezdet.
Én bevállalom: sznob vagyok és szépirodalom párti :P



http://moly.hu/karcok/636204



Tehát a listám 2016-ra, amiket BIZTOSAN el akarok (*kopp-kopp FOGOK) olvasni:
  1. Borisz Paszternak: Zsivago doktor
  2. Cornelie C. G.: Érzelmi vírusveszély
  3. Eötvös József: A falu jegyzője
  4. Eric Knight: Légy hű magadhoz
  5. Esterházy Péter: Semmi művészet
  6. Frei Tamás: A megmentő
  7. Gillian Flynn: Holtodiglan 
  8. Harper Lee: Ne bántsátok a feketerigót
  9. H. G. Wells: Az istenek eledele
  10. Hegedüs Géza: A milétoszi hajós 
  11. Henryk Sienkiewicz: Quo vadis? 
  12. Irwin Shaw: Oroszlánkölykök 
  13. Jane Austen: A klastrom titka 
  14. Jane Austen: Büszkeség és balítélet 
  15. Jane Austen: Emma 
  16. Jane Austen: Értelem és érzelem  
  17. Jane Austen: Meggyőző érvek 
  18. Jane Austen:A mansfieldi kastély 
  19. Jane Moore: Második feleségek klubja 
  20. Joanne Harris: Kékszeműfiú
  21. Jonas Jonasson: A százéves ember, aki kimászott az ablakon és eltűnt 
  22. Lilian H. AgiVega: A Bermudák királynője
  23. Lilian H. AgiVega: Az elveszett tündérfalu 
  24. Lilian H. AgiVega: Második Atlantisz – A tízezer éves varázs 
  25. Markus Zusak: A könyvtolvaj 
  26. Marni Bates: Itt a vége, lúzer véle! 
  27. Marni Bates: Láthatósági mellény lúzereknek 
  28. Marni Bates: Menő-riadó Kambodzsában 
  29. Marni Bates: Rocksztárt kaptam karácsonyra 
  30. Mary Shelley: Frankenstein
  31. Neil Gaiman: Felkavaró tartalom 
  32. Pat Conroy: Hullámok hercege 
  33. Piers Paul Read: Életben maradtak 
  34. Robert Merle: Malevil 
  35. Robin Cook: Agymosás
  36. Sánta Ferenc: Az ötödik pecsét 
  37. Sebastian Barry: Egy eltitkolt élet
  38. Szabó Magda: Disznótor/Kígyómarás
  39. Vavyan Fable: Holt volt, holt nem volt… 
  40. Vladimir Nabokov: Lolita

http://www.architonic.com/pmsht/bookworm-kartell/1146413


Szép adag, tudom :)
Kívánjatok nekem sok sikert az elhatározásaimhoz.

Update:
közben eszembe jutott, hogy újraolvasás Harper Lee, Szabó Magda és a Jane Austen könyvek lesznek, a többi mind először. (esetleg egy évtizede olvastam, és már nem nagyon emlékszem rá, pl Quo vadis?)
Ami viszont mindenképpen elgondolkodtató, hogy csak négy könyvet kell kikölcsönöznöm, mert a többi saját példány, Fannié, vagy esetleg megvan pdf-ben.
Ha végzek, nemcsak hogy a Könyvmoly párbajos olvasmányok, 2016-os várólista csökkentés lesz meg, hanem jelentősen sikerül majd növelnem a saját könyvek olvasottságát, ami jelenleg 50 %-on áll.
:D egyszóval: alapos indokom már van, elhatározás is, lista is, nyilvánosság elé is hoztam a dolgot - most már csak tartani kell a tervet!

Mivel csak 150-200 könyvet tervezek olvasni 2016-ban (és kb. 120 blogbejegyzést) érdemes jól megválogatni azokat, amiket majd beengedek az életembe.


Megjegyzések

  1. Hűha, akkor én is sznob vagyok... és szépirodalom párti. Sok sikert neked!
    Az olvasásokat én is szeretném visszább szorítani,azaz: nem mindent, még, ha új és trendi az a könyv. Csak ami valóban érdekel és kedvemre van!

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Felhívom rá a figyelmet, hogy a blogon a megjegyzések MODERÁLÁS után kerülnek fel; illetve hogy a megjegyzés írója tudomásul veszi, hogy adatait (nevét és online elérhetőségét) ÖNKÉNT adta meg. Harmadik félnek, vagy reklámcélra nem használom fel senki adatait!