2016. május 31., kedd

Hétvégi Próféta 19: Ezt olvastam májusban



A Vasárnapi Próféta (vagy késés esetén a Hétvégi Próféta) egy hetente jelentkező rovat, amelyben a heti olvasmányaimat, molyos aktivitásomat és a bloggal kapcsolatos tevékenységeimet osztom meg :)
Afféle online napló, számadás és hálarebegés az Ég, valamint az Olvasók, Molytársak és Bloggerek felé. Néha előfordul majd benne egy-két személyes hír is, ezért a heti beszámoló, Vasárnapi Próféta és személyes címkék alatt keressétek.

Elnézést, hogy eltűntem pár napra, de akik követnek twitteren láthatták, hogy sajnos megint beteg voltam, gyomorérzékeny vagyok. A mostani hányás-hasmenés végeredménye mínusz egy kiló, ami csodásan hangozna, ha nem huszonnégy óra alatt adtam volna le; illetve ha a visszaszerzése nem egy hónapig tartana nekem. No, de most már gyógyulgatok, lazán veszem ezt a hetet, olvasgatok, míg jár a mosógép, illetve újabban tévézek (sicc!).
A dolog azért nagy szám, mert az elmúlt négy évben maximum a gyerekcsatornákat néztem, perfekt és naprakész vagyok a Minimax és a Disney kínálatából. :) Azonban a legutóbbi t-magenta változtatás óta az okostévénk talált egy pár új csatornát, legfőképpen a Life Networkot, ami gyorsan Fanni és az én kedvencemmé vált.
Szabályos közös tévézést csapunk este hattól, vagy valamilyen Mesterszakács részt nézünk (volt a Viasaton Gordon Ramsay-vel, vagy a Fem3-on az amerikai Top Chef), a gyakori reklámszünetben meg egy kattintás és máris egy brit modell sorozatát bámulhatjuk :)
A Topmodell lehetsz azért tetszik, mert tényleg utcáról zajlik a válogatás, és bár 2008-as a műsor, azért legalább jó tudni, hogy volt és remélhetőleg lesz olyan kezdeményezés, amely során nem muszáj kimondottan szép deszkának lenni ahhoz, hogy reklámarc lehessen valaki.


De most ez az abszolút kedvencem:




Közben pedig ezeket a könyveket olvastam májusban:


  1. Amanda Palmer: A kérés művészete
  2. Vernon L. Brenner: Micimackó kertje
  3. Jane Austen: Szerelem és barátság
  4. Agatha Christie: Herkules munkái
  5. Christine Nöstlinger: Punk avagy a Hajmeresztő Hétfő
  6. Rosie Banks: Meseerdő
  7. Cornelie C. G.: Érzelmi vírusveszély
  8. P. G. Wodehouse: Jeeves majd megoldja
  9. Lois Lowry: Az emlékek őre
  10. P. G. Wodehouse: Valami sumákság
  11. Jane Austen: Értelem és érzelem
  12. Grecsó Krisztián: Jelmezbál
  13. Jane Austen: Büszkeség és balítélet
  14. Szerb Antal: A Pendragon legenda
  15. Maros András: Kávéházi pillanatok
  16. Tersánszky Józsi Jenő: Legenda a nyúlpaprikásról
  17. Szabó T. Anna: A Fűszermadár
  18. Mán-Várhegyi Réka: Dóri és Marci nyomoz
  19. Janikovszky Éva: Mosolyogni tessék!
  20. Agatha Christie: Gyilkolni könnyű
  21. Szaniszló Judit: Beenged

Lehet, hogy hihetetlennek tűnik, de volt hétvégén egy kisebbfajta olvasási válságom, amin Janikovszky Éva könyve könnyedén átemelt. Habár viszonylag kevés értékelést írtam ide a blogra, ebben a hónapban több volt a személyes bejegyzés, azért nagyon hálás vagyok, amiért a vastagon szedett posztokat ennyire szerettétek, pláne hálás vagyok az Athenaeum kiadó FB megosztásának, Maros András könyve kapcsán. :)

Holnap jövök egy VKP poszttal, aztán következik két Magvető kiadós recenzió, A Fűszermadár és a Beenged.
Szép hetet, júniust kívánok Nektek!




Share:

2016. május 30., hétfő

A hét verse: Zilaji Krisztina - Depresszió




Depresszió

Anya lettem, szobámban illatozó virág,
Mégis hirtelen bezárult, zord lett a világ!
Hangulatom borongós, gyermekem sírós,
Ó ha ezt mondta volna a Delphoi jós!!!

Úgy éreztem, lelkem őrülten fáj,
Ellenem fordult az egész világ.
Az életkedvem elbújt, megszökött,
Semmiben nem találtam igazi örömöt.

Azért van, amiért jó a depresszió,
Legalább olvad rólam a fölös kiló. 
Életem és létem céltalannak tűnik,
Könnyem ok nélkül is egyre csak hullik.

Mégis meghallgattatik a sűrű fohász.
S feltűnik egy kedves lélekgyógyász.
Ki megláttatja velem a napfényt,
Csillogni újra életem hullámzó tengerén.

Egyre több időt tölt bennem a fény,
Felsejlik bennem egy halvány remény.
Mosolyog gyermekeim csillogó szeme,
Esténként felcsendülhet végre az esti mese.

Nem rég még nem leltem a lelki békém,
Pedig csak hiányzott a sikerélmény.
Életem nem éltem és élem többé hiába.
Ismét mosolygok erre az édes-bús világra.

Elillan szépen a búskomor hangulat,
Keresem újra értelmét sorsomnak.
Napsugár melegít, lágy szellő simogat,
Meglelem talán önnön magamat.


Share:

2016. május 26., csütörtök

Maros András: Kávéházi pillanatok

 Köszönet a recenziós példányért az Athenaeum kiadónak!
Weboldal Facebook - Moly



'NEM TETSZIK NEKI A KAPUCSÍNÓ. A tejhabra a fahéjporral szórt falevélminta elmosódott – míg az asztalhoz szállították, lötyögtették a csészét. Újat hozat (nem árulja el a titkot, miért). Ez se szebb. Ennek a levélnek a szára csúszott félre. A harmadik már megfelelő, hibátlan a levél. Feltérdel a székre, mobiltelefonjával lefényképezi fölülről a csészét. Az elkészült fotót villámgyorsan feltölti az internetre, a barátai számára elérhető oldalra. Egy sort ír a kép alá: „ Hmmm… Yummie… Megérdemlem!” Beleiszik, visszaköpi. Ihatatlanul keserű.'






Fülszöveg:



Aki régóta jár kávéházba, a legtávolabbi asztaloknál folyó beszélgetéseket is meghallja, sőt azt is meglátja, amit nem is lát. Kifejlődött a kávéházi pillanatok iránti érzékenysége, érzi a történeteket, és ha ez a személy éppenséggel író (történetesen Maros András), fel (le) is jegyzi őket. Egész nap a kis, kerek asztalnál ül, ihlet helyett azonban mindig mást kap – egy beszélgetés foszlányát, a pincér és a vendég közt sorsdöntő ütközetet, egy első randevú ügyetlenkedéseit, egy utolsó szakítás fojtó csendjét, ravasz tekintetű üzletemberek vitáját, egykori osztálytársak gúnyolódásait, egy család újraegyesítésének reménytelen kísérletét, magányos vendégek sértődéseit. Ha az olvasó csak feleannyira szórakozik a történeteken, mint a szerző (miközben írta őket), már megérte ezt a könyvet kézbe venni.







A véleményem:



Kevés az a könyv, ami rögtön le tud venni a lábamról, de Maros András novellagyűjteménye kapcsán két igen-igen jó előérzetem is volt. Egyfelől Gabo értékelése több, mint pozitív volt, és mivel hasonló korúak, hasonló ízlésvilágúak vagyunk, elég nagy várakozással vettem kezembe a kötetet.
Meg persze hát egy relatíve sok kávét fogyasztó olvasó nagy valószínűség szerint éppen annyira tartja földi Paradicsomnak a kávéházat, mint a könyvmoly a könyvtárat, vagy a könyvesboltot. Apró szentélyek ezek, ahol a bűnös megszállott lelkek szabadon garázdálkodhatnak, hódolhatnak szenvedélyüknek, a nélkül, hogy a többségében normális, nem fanatikus emberiség erről tudomást szerezne, vagy megszólhatna minket érte :)

Tehát eleve erősen foglalkoztatta a könyvecske a képzeletemet, mikor választhattam, nem igazán volt kérdéses, első körben mit szeretnék közelebbről megismerni. Már hazafelé a vonaton elkezdtem olvasni, egy-egy poénnál hangosan felnevetve és ezzel valószínűleg elképesztve a szélesebb utazóközönséget. És boldogan mondhatom, kettőnk kapcsolata, mármint az enyém és a könyvvé roppant örömteli véget ért, kedvenc lett az olvasmány, sőt tegnap kétszer is elolvastam egymás után a novellákat.
Amúgy ez utóbbi kifejezés nem pontosan takarja a mű lényegét, ezek a rövid, alig egy oldalas irományok inkább a karcolat műfajnévvel illethetőek, tömörek, lényegre törők, gyakran nagyon tréfásak, habár jószerével mindegyik az iróniába hajlik. 
Azt is mondanám, hogy olyan ez a kis kötet, mint egy szociológiai gyűjtemény. Olvasás közben úgy tűnt nekem, hogy nem egyetlen kávéházról van benne szó, hanem legalább kettőről, háromról. Ha tippelnem kéne, akkor Pesten a Kiskörutat vagy a Nagykörutat mondanám, mint lehetséges földrajzi helyszínt, ahol valóságban megtalálható ez a kávészentély.
Miért ragaszkodnék Pesthez? Talán szimpla előítéletből, hogy remélhetőleg vidéken nem ennyire rohanósak az emberek, vagy a színház említése miatt, esetleg a japán turisták miatt.

Az az egyetlen bizonyos, hogy városban lakók számtalan ismerős karaktert fognak felfedezni olvasás közben.
A nagymamákat, akik pöttömtornára, ilyen-olyan különórára cipelik unokáikat, azok elfoglalt szülei helyett; az elvált apát, aki próbál közeledni a fiához; a válás után vagy még előtte veszekedő házaspárokat.
Hétköznapi és teljesen egyéni arcok kis gyülekezete ez a könyvecske, ettől van benne valami hihetetlenül egyedi, de mégis ismerős aromájú. Ez egy olyan mű, amit szerintem simán le lehetne fordítani angolra, mindenhol bombasiker lenne, pont a karakterek univerzális volta miatt, és a nagyszerű, hihetetlenül kifinomult illusztráció okán.
Helmut Kruse rajzai rendkívül sokat tesznek a könyv mondanivalójához, kiegészítik, külön elgondolkoztatják az olvasót, hogy vajon mit keres egy bőrönd magára hagyottan az üres kávézóban? Pláne egy cipő, vagy éppen egy esernyő.







Még egy erényét kell dicsérnem az Írónak, hogy mennyire a pult másik oldalán állók szemszögéből nézi a dolgokat. Ugyebár én is éppen csak két hónapja szálltam ki a kassza túlsó oldaláról, és még mindig csak az egyik csoportvezetőm mondását tudom idézni: „Csak emberekkel ne kezdjen az ember!”
Egy bolt esetében nyilvánvalóan csak az ünnepek idején, esetleg fizetésnap tájékán van őrültekháza, de a pincérek, felszolgálók jóval gyakrabban élik ezt át. Megkockáztatom, ha pechjük van, akkor minden nap.

Akik emberekkel foglalkoznak nap, mint nap, vagy szolgáltatóiparban dolgoznak tudják azt igazán, hogy mennyire zilált lelkiállapotban van a modern átlagember, mennyire hajszoltak, meggyötörtek a lelkek, a külső megjelenés dacára is. Maros András kötetéből süt a szimpátia a kávéházi dolgozók felé, mivel ő valamilyen szinten kívülálló, leírja a hibákat, de még többször a hajmeresztő valóságot. Mert hiszen olvasás közben engem egyszer sem fogott el a túlzás élménye, egyáltalán nem gondolom azt, hogy itt akár egyetlen történet is kitalált lett volna. Talán szépített, művészi szintre kikerekített, de reális, brutálisan őszinte mind. 
Ebből a szempontból mind az, amilyen módon bánunk a minket kiszolgálókkal, mind emberi kapcsolataink nem mutatnak szép pillanatfelvételt. Ezért idéztem kiinduláskor a valószínűleg fészbúkos sztorit, de ugyanígy említhetném még azt is, mikor egymásnak megy két vendég, mert utcán közlekedés közben is a telefonjukat babrálják, bámulják.

De ugyanígy - sajnos - azt tudom csak írni, hogy simán elhiszem ezt a történetet is, tipikus magyarként:
"AZ ÁNTSZ-ELLENŐR jóízűen megeszi a kávéhoz kínált kekszpuffancsot, utána megbünteti a tulajdonost, amiért nem becsomagolva szolgálták fel, hanem kézzel tették a csésze mellé. Végezetül benyit a konyhába, hogy megszerezze az édesség receptjét."

Kinek ajánlanám a könyvet?


Természetesen minden kávémániásnak, akár magának, akár ajándékba is, szülinapra-névnapra-Könyvfesztiválra-Könyvhétre-évfordulóra-Karácsonyra, de legyetek oly jók, csomagoljatok a mű mellé kávét is!
Olvasás közben óhatatlanul megszomjazik az ember...:D
És kinek még?  A kassza, pult túlsó oldalán állóknak, kikapcsolódásként, kedvderítőnek.
Azoknak, akik szeretnek novellát olvasni, vagy élvezik a finom, elgondolkodtató, burkolt humort, és azoknak, akik férfiembertől várnak Janikovszky Éva munkához hasonló stílusú műveket olvasni.

5/5 csillag, kedvenc, évenkénti újraolvasós, lazulós könyv.
Igazi élményolvasmány.

Köszöntem a lehetőséget még egyszer az Atheneum kiadónak!
Nektek jó olvasást, jó kávézást kívánok! 


"– MILYEN KÁVÉJUK VAN? 
– Lavazza. 
– Állat. A virsli bőrös? 
– Nem. 
– Állat. Frissen facsart narancslé? 
– Van. 
– Állat. 
– Akkor mit hozhatok? 
– Ezeket. 
– Az állatokat? 
– Igen, köszönöm. 
– Máris hozom. 
– Állat."
Share:

2016. május 24., kedd

Szabó Magda: Béla király



Tartalom:


Szabó Magda írói oeuvre-je az utóbbi években kiteljesedett: a költő és a prózaíró után a drámaíró is kiváló alkotásokkal jelentkezett. Színpadi művei közül kétségtelenül ez a trilógia legnagyobb szabású vállalkozása.
Az írónőt ihlető erővel ragadta meg az a történelmi tény, hogy egyik legnagyobb Árpád-házi királyunk, IV. Béla, az országépítő, a tatárok feldúlta Magyarország újjáteremtője annak a meráni Gertrúdnak volt a fia, aki ellen az idegengyűlölő magyar főurak annak idején fellázadtak. Bánk bán gyűlölt áldozatának gyermekéből lett a haza ügyének egyik legnagyszerűbb megszállottja, valóságos nemzeti hős. A három dráma azt az időszakot mutatja be, amikor a befolyásolható, bizalmatlan bizonytalan „meráni fiú”-ból Béla király lesz, méltó a legnagyobbakhoz. A rászedett, becsapott, egyetlen szövetségesétől, a kunoktól megfosztott király számára a tatárdúlás olyan, mint Isten büntetése. Vezeklés saját hiszékenységéért, gyengeségéért. De mégis, a meráni fiú ebben a castában nő királlyá. Mikor a had elvonul, már tudja: Európa magára hagyta a hazáját. Visszatér Magyarországra, s megkezdi az építőmunkát. Szervez, tárgyal, szövetkezik mindenkivel, aki segíteni tud. Most van igazán elemében: IV Béla nem a háború, hanem a béke uralkodója. De aki egymaga kénytelen vállára venni az egész ország terhét, annak áldozatokkal is számolnia kell. Áldozatok lesznek a királyi gyermekek, hiszen érdekházasságokat kell kötniük, s áldozat lesz a szerelem is a hűséges hitvessel, Laszkarisz Máriával. Az emberi, sőt királyi életnek ebben a régiójában már nincs erő a gesztusokra, szív az érzelmekre. Béla király, akinek egy ország az életműve, magára marad. És szent sem lesz belőle. Arra már nem jutott ideje.
Béla király mellett kitűnő figurák egész sora népesíti be a drámákat. Húsvér emberek, nem hősök, nem arcátlan „történelmi személyiségek”. esendőek, nagyszerűek, humorosak, ostobák, szellemesek, aljasok és becsületesek, mint mi magunk. Mert Szabó Magda drámái 750 évvel ezelőtt játszódnak ugyan, de kihallani belőlük mai életünk, a mai kor nagy kérdéseit is. A meráni fiú története ezért lesz – a színpadi sikerek után – emlékezetesen szép olvasmány.




A véleményem: 


Megint kénytelen vagyok azzal kezdeni, hogy a fülszöveg és a belső tartalom nem illik egymáshoz. Olvasóként azonban nem ez volt a legnagyobb meglepetésem, hanem már az első jelenetben, nagyjából a hatodik szereplő szájából elhangzó mondat úgy elképesztett, hogy szó szerint leesett az állam.
„Gratulálok az elhárításnak!” - mondja az országbíró, a nádor pedig megjegyzi, hogy Batu kánnak nagyobb „apparátusa” van, mint képzelte. Szerintem ez a két kifejezés is érzékelteti a döbbenetemet, totálisan huszadik századi nyelvezete van a drámáknak, tájszavak, vagy akár tájszólással beszélő, régies nyelvezetet használó karakter egyáltalán nincs.

Mi van helyette? Rögtön az első jelenetben a főurak tanácsa, a már említett országbíró, nádor, főlovászmester, tárnokmester beszélget a kán hadüzenetéről Gerecsével, a hírszerzés vezetőjével.
A koronatanács együtt nem bírja eldönteni, hogy vajon Julián barát hírei mennyiben voltak igazak, és komolytalannak érzik a tatár fenyegetést.
Inkább egy dolog foglalkoztatja, mi több bosszantja őket, a kun király, Kötöny és népe, akik állandó összetűzésbe keverednek az őshonos magyarsággal.

Mondanám, hogy az ez után színre lépő Béla király szimpatikus, határozott jellem, de sajnos nem tudom ezt vallani, hiszen pont azért volt nehéz végigolvasni a három drámát, mert nem sikerült a főszereplőt megkedvelnem. 
Holott minden más érdekfeszítően izgalmas, és főleg még mindig aktuális probléma.
Az egyház még mindig szeret beleszólni a politikába, az emberek nem szívesen fogadnak be maguk közzé menekülteket, a betelepülők korántsem hajlandóak engedni saját szokásaikból, a politika legnagyobb része ma is játszma, hatalom és erőfitogtatás. 
Ebben a három részes drámában rengeteg szereplő van, de Béla személyisége nem vonzó, az első részben, A meráni fiúban elég gyakran éreztem úgy, hogy vagy arra megy, amerre rángatják; vagy pedig homokba dugja a fejét, mint egy strucc. 
A második részben, a Mohi csatát részletező, A csata című műben pedig előbb  meg van sértődve, hogy a segítségére siető öccse, Kálmán jobb hadvezér, mint ő; aztán meg Frigyes, Ausztria hercege oly könnyedén csapja be ismét Bélát, majd semmizi ki, hogy a naivitását látva csak a fejemet csóváltam.

Vezetővé azután válik mikor egy év száműzetés múlva visszatér országa élére. A Béla király című drámarészben már egy tetterős, jelentős férfiembert mutat be Szabó Magda, akinek viszont drágán meg kell fizetnie múltbéli hibáiért. Felesége elfordul tőle, mikor gyermekeit politikai házasságba kényszeríti, még élő régi főurak elpártolnak tőle, amint megbocsát Bánk bán fiának, és visszaveszi maga mellé tanácsadónak. 
A darab utolsó jelenete meglepően mai szagú, Teuton atya, Béla gyóntatója levelet kénytelen írni a pápának, amit a király diktál, melyben Béla azzal fenyegetőzik, hogy inkább összefog Batu kán utódjával, és átengedi a tatárokat az országán, ha Nyugat nem küld neki segítséget.
Nem lennék nagyon meglepődve, ha előbb-utóbb egy erősebben radikális (jobboldali) színházban legalább az utolsó darabrészt színre vinnék. 

Végeredményben meglehetősen nagy elfogultsággal bírok Szabó Magda felé, tehát ezért 4 csillag.
Legközelebb viszont újraolvasom a Bánk bánt is Béla király históriája előtt.
Ez most annyira nem volt tökéletes, mint Magduska többi műve, azt meg végképpen nem értem, hogy miért cserélték le Huszti Pétert Balázsovits Lajosra a harmadik darab színpadi változatakor.
:/

Kódexkép forrása:
http://www.eger.egyhazmegye.hu/index.php/iv.-bela-kiraly-es-a-tatarjaras

Moly adatlap:
http://moly.hu/konyvek/szabo-magda-bela-kiraly
Share:

2016. május 23., hétfő

A hét verse: Szabó Mária - Különös érzés





Különös érzés

Valami különös tavaszi érzés 
Ragadt el a valóságos világtól
Egy időre kölcsön kért a mától
De lehet, hogy nem is ad vissza

Nekem ez már annyira tiszta
Hogy szinte elvakít a mámor
És mosolyra derülök bárhol
Ugyanaz a pillanat vár rám

Ha épp sétálgatok az utcán
Mint mikor az anyaföld fölött
A mézédes virágok között
Békésen fekszem és nézem

Napok és csillagok az égen
Mint a régi mesék egén
Engem is úgy simogat a fény
Nyári lágyestéken a szellő

Ennyi boldogság tán még illő
Bársony dallama égi hangnak
Bőrömön angyalok dobolnak
Illatuk átjárja a testem

A képet lehunyt szemmel festem
Mellé rózsaszín eperillat
Valami lepkeröptű pillanat
Valami igazán különös érzés...




A kép forrása, Mária oldala:
https://www.facebook.com/PupariumArt/
Share:

2016. május 22., vasárnap

Vasárnapi Próféta 18: Ez történt a héten




A Vasárnapi Próféta (vagy késés esetén a Hétvégi Próféta) egy hetente jelentkező rovat, amelyben a heti olvasmányaimat, molyos aktivitásomat és a bloggal kapcsolatos tevékenységeimet osztom meg :)
Afféle online napló, számadás és hálarebegés az Ég, valamint az Olvasók, Molytársak és Bloggerek felé. Néha előfordul majd benne egy-két személyes hír is, ezért a heti beszámoló, Vasárnapi Próféta és személyes címkék alatt keressétek.

A héten több örömhír is ért, abból az első, hogy a mellékelt képen látható Büszkeség és balítélet ismételt olvasásával teljesítettem a saját kihívásomat, és másodikként elolvastam a kihíváshoz csatolt hat Jane Austen könyvet.
http://moly.hu/kihivasok/jane-austen-konyvklub-2016
Végül szinte mindegyik könyvről készült vagy a blogon, vagy molyon értékelés, kivéve az Emmát, amit csak csillagoztam. Teljesen véletlenül rábukkantam egy másik Austen kihívásra is, oda három olvasást kellett vinni.
Ahogy hozzászólásban bevallottam, még mindig a Büszkeség és balítélet  a kedvencem, hatodszorra olvastam el, de még mindig képes vagyok izgulni rajta, a körmeim legnagyobb bánatára :)
Kedvenc JA hősnőm pedig Elinor Dashwood.

Nagyjából tíz napja megkérdeztem a molyon és a twitteren is, hogy milyen sorrendben olvassam el az előttem álló könyveket, és hát ugyebár Grecsó Krisztián Jelmezbálja elsöprő elsőbbséget kapott mindenkinél. Hát meglehetősen wow élmény, hogy egy nap alatt az értékelésem felkerült a harmadik helyre, innen is köszönöm a tizenkét csillagot!
Blogbejegyzés hosszan ITT olvasható.





Szépek ezek a régi, keményfedelű borítók, igaz?
Az első a már említett Austen klasszikus, de ez a másik is régi romantikus, Maupassant-tól Az asszony élete. 1974-es kiadású könyv, az Európa kiadó lájkolta is az Instán.
Habár ezt még nem fogom most elolvasni, de tartok egy Szerb Antal újraolvasást, A Pendragon legendát olvasom a kindle-ön, míg Bruno Bettelheim nagyon összetett és nagyon szakembereknek szóló könyvét, A mese bűvöletét normál könyv formátumban.

Szerb műve a Lumos könyvklubba kell, Bettelheim pedig még anno az Eltén volt kötelező irodalom. Akkor nem bírtam elolvasni, habár még csak a hatvanadik oldal tájékán járok, azt tudom mondani, hogy ehhez a könyvhöz érni kell agyilag, illetve nem árt, ha van ténylegesen gyerkőc otthon, tehát élettapasztalat.
Vannak bizonyos helyzetek, amiket hiába ír le a könyv a gyerekkori gondolkozásmódról, ha nem élte már át az olvasója - ugyanúgy csak másodkézből kapott információval kell beérnie, mint a gyereknek, a nem ő szintjén szóló magyarázatokkal.
Teljesen más dolog olvasni a pelenkázásról, mint egy hátközépig kakis gyereket tisztába tenni :)) ezzel a nagyon profán hasonlattal tudom legjobban megvilágítani, hogy mi a bajom a kötettel.









Könyvtárunk rendezésével jól haladok, már csak két polc van hátra, és szerencsére úgy néz ki, hogy mégsem lesz 2000 kötet, csak 1500. Ennek a nagylány örül a legjobban, már kérdezi, hogy mikor megyünk újra könyvtárba használt, kiselejtezett példányokat venni :)
Lassan de biztosan elolvasta az összes Meg Cabot kötetet, amit kapott; ebben az iramban hamarabb lesz száz könyves moly kitüntetése, mint nekem.

Hát az már biztos, hogy A mese bűvölete le fogja foglalni a jövő hetemet teljesen, csak újraolvasásokat fogok mellé bevállalni. Pl. a Micimackót ehhez a kihíváshoz, mert annyira édes plecsnije van, illetve valószínűleg mind az öt Marni Bates regényt, a Smith Gimi sorozatot + a hozzájuk kapcsolódó Rocksztárt kaptam karácsonyra tinisztorit.

De még az is lehet, hogy előbbre veszem a Harry Potter maratont, amit júliusra terveztem.
 :D 
Share:

2016. május 20., péntek

Grecsó Krisztián: Jelmezbál




Fülszöveg:

Két lányt holtan találnak a faluban valamikor az 1960-as években. A harmadik még él, amikor rábukkannak, de mire odaér az orvos, a sebesült lány eltűnik. Szerelme, a fiatal rendőr évtizedek múlva, Budapesten, egy különös találkozás után jön rá az igazságra. E talányos bűnügyi történetből bomlanak ki egy családregény mozaikjai. 
A Jelmezbál napjainkig nyúló történetének szereplői unokák, nagymamák, asszonyok – nők. Élik az életüket, keresik egymást, önmagukat vagy épp a vér szerinti anyjukat. Elköltöznek, visszatérnek, szerelem, árulás, alakoskodás, hit és féltékenység van az életükben. Sok elmaradt ölelés, és szerencsére még több olyan, amelyik nem maradt el. 
Grecsó Krisztián új könyvének fejezetei önmagukban is kiadnak egy-egy képet, mintha mindegyik történet más családtag vagy szomszéd élete lenne. Az utak keresztezik egymást, és végül, bármennyire is összekeveredtek térben és időben a darabkák, összeáll a nagy, drámai egész.

Moly adatlap:
http://moly.hu/konyvek/grecso-krisztian-jelmezbal





A véleményem:



Kezdjük rögtön azzal, hogy szerintem a fülszöveg ismét a reklámszövegek tipikus esete, nevezetesen felettébb sokat ígér, oszt semmit sem tart be abból.
Inkább úgy kell elképzelni ezt a novellafüzért, mint egy nagyon-nagyon érdekfeszítő, izgalmas és rejtélyes tévésorozatot. Minden rész, minden történet különálló, zárt egység, de a szereplőket a helyszín összefűzi, akár a múltjukat, jelenüket, vagy jövőjüket jelenti is a Sáraság.
Mivel az összes sztori más, az olvasó kedélyállapota is hullámzik, néhol egészen magasra szökik, van cinkos összekacsintás az adott novella főszereplőjével, de van, hogy már-már könnyekig meghatódik az ember. Vagy csak én, Kiss Anna történeténél.

A stílus nagyon összeszedett, szép jelzőkkel, hasonlatokkal dolgozik Grecsó Krisztián, illik a nyelvezet mind az egyes részekhez, mind az összképhez. Ahogy Gabo már megírta az értékelésében, valami hihetetlenül népies, falusias, tanyasias is van a kötetben. Nem kell ahhoz retró nyelvezet, régies beszédstílus, hogy felidéződjön a nagybetűs Vidék hangulata, elég egy-egy mondat, amit elgondolnak a különböző karakterek.
A legjobban ebből a szempontból az első novella tetszett, hiába menekültek el a szereplők a Sáraságból, örökké azt keresi az orruk, szemük, fülük, ami az Anyaföldhöz köti őket; tudat alatt mind vidékiek maradtak, akár húsz évnyi városban lakás után is. És még érdekesebb, hogy ez érződik, látszódik rajtuk, stigmaként hordozzák magukban, magukon a visszafelé, múltba vágyódást, öntudatlanul.
Persze rengeteg evés-ívás is van a műben, szinte „szaglik” a könyv, jóféle szalonnától, hagymától :)

Mint már írtam elsőként Kiss Anna története nyűgözött le, mind maguk a benne szereplő karakterek, mind maga a rejtély nagyon izgalmas história.
Bocsánat, de direkt nem fogom elspoilerezni a lényeget, csak annyit írok, hogy ebben a novellában az alapötleten kívül kiemelten jó volt, mikor Anna sok-sok évnyi panelben bezártság után először utcára lépett. Sőt, egészében véve, az ő karaktere, mind a lányságában, mind öregasszonyként nagyon közel állt a szívemhez.
A két másik női szereplő, akin keresztül jó volt nézni a világot, az Darida Éva és Szél Juli. A két hölgy testvérpár, teljesen más habitusúak, más életúttal, de ugyanúgy lángol bennük a tűz, még negyven felett is. Érdekfeszítő volt olvasni életük újrakezdéséről, és nagyon kíváncsi lennék, vajon Grecsó Krisztián honnan érzi át ennyire, hogy milyen élmény lehet ez női szemmel, mert lézerpontosnak láttam a lefestett képet.

A Csizmák című írás, amiben Juli válás után újra hódító dívává avanzsál, annyira plasztikus, vibrálóan képi írás, hogy szinte filmként peregnek le a mondatok az olvasó lelki szeme előtt.
Éva története meg hihetetlenül szórakoztató csattanóval ér végét, hangosan felkacagtam rajta.
Még két novellát fogok megemlíteni, a Barbárok női alakjait, a két sógornőt, Editet és Esztert; illetve A borravaló felének két öregasszonyát, Ildikót és Mártát.
Kedves Író úr jól látta, ennyire kegyetlenek tudunk mi lenni nők egymáshoz. :)

Összességében ismét csillagos ötös, bár azt kell mondanom, hogy Grecsó Krisztián stílusához nem árt előzőleg edződni. Ezt a könyvet nem lehet egy ültő helyben elolvasni, extrémen tömény, érzelmileg és szellemileg is felkavaró élmény tud lenni.
Szokás szerint sznob leszek, és nem feltétlenül a tizennyolc karikás szexjelenet, vagy a rengeteg vér és erőszak miatt fogom az mondani, hogy felnőtteknek ajánlom a kötetet, hanem azért, mert itt a befogadáshoz, a karakterek átérzéséhez kell élettapasztalat.
És végül egy jó tanács: senkit se riasszon el az, hogy első olvasásra nem jön át minden történet, minden élmény. Picit olvasás közben, és ahogy olvastam a véleményeket a molyon, utólag is elveszettnek érezheti magát az olvasó, de nem az ő készülékében van a hiba, hanem a mű ennyire végtelenül részletgazdag, összetett.

Én úgy gondolom, hogy ez a Jelmezbál egy legalább 1500 darabos kirakós, és még a kép összerakása után is rácsodálkozhatunk csak, hogy mi miként állt össze.
Újraolvasós, többször is, 5/5 csillag, nagybetűs Élmény volt, lesz.
Köszöntem.
Share:

2016. május 19., csütörtök

Lustaság elleni gyógyszerek :)



Azt hiszem bevallottam már, hogy alapvetően lusta vagyok, számos technikai és kézzelfogható segédeszközt vagyok kénytelen annak érdekében felhasználni, nehogy entrópia uralkodjon az otthonunkban, vagy éppen a személyes dolgaimban, akár on-, akár offline.

Káosz ellen persze nem elhanyagolható módszer az anyai szigor bevetése, ismertebb néven a hétfejű sárkány imitálása :) de ha nem ragaszkodnék a rendrakáshoz akkor 1., folyton legóra, playmobilra, és hasonló apróságokra gyalogolhatnék a gyerekszoba szőnyegén; 2., ami lenn maradna, azt lazán felszippantaná a porszívó, merthogy színes a szőnyeg, és nem feltétlenül veszem észre a dolgot, csak, ha már fura hangot adott ki a porevő készülék.





Hogyan legyünk nem lusták című angol ebook-ot múlt hétvégén olvastam el, jegyzeteltem ki, és egy nagyon-nagyon helyes kis taktikát találtam benne, amit gondoltam megosztom veletek is.
A könyvecske ITT található meg, sajnos én még ingyen töltöttem le, de amúgy pénzes :/
No, mindegy, úgyis csak pár dolog a lényeg, azt meg tudom osztani itt is.
Először is az író szerint az a legfontosabb, hogy beismerjük, igenis problémás az életünk, és a probléma, a legnagyobb gondforrás önmagunk, a természetünk, a lustaságra való hajlamunk. Ha ez a felismerés már megvan, a szembenézés, akkor jöhet a megoldásra rákeresés.
Be lehet írni a google-be, hogy How to not be lazy, nekem 118 millió találatot hozott ez a kifejezés!
Legalább tudhatom, nem vagyok egyedül :)


Paul Watson módszere viszont a következő:

~ találd ki, hogy mi a motivációd, tehát az a dolog, ami hajt előre az életedben, a vágy, amit mindennél jobban szeretnél elérni.
(Nálam ez a másoddiploma, de csak mert nem vagyok normális...)

~ motiváció, vagyis vágyálom tettek nélkül mit sem ér, tehát bontsd le elérendő célokra az utadat, mérföldkövekre, amik segítenek elérni a célszalagot.
(pl. először eddz 10 percet, aztán húszat, aztán fél órát, míg elérsz a napi egy óra mozgáshoz.)

~ A szó elszáll, az írás megmarad. A könyvben találtam egy felettébb jópofa, rajzos módszert emlékeztetőnek, lustaság ellen.
Rajzolj két kört, úgy nagyjából öt centiméter távolságra egymástól. Az egyik a mostani állapotod, a másik a jövőd. Írd bele a jövőbeli körbe az álmod, de le is rajzolhatod apró szimbólumokkal.
Most a két kör közzé húz egy nyilat, a jelenből a jövőbe vezetőt, és írd rá a mérföldköveidet, a célokat, amiket megteszel azért, hogy előrejuss.

Amint elértél egy célt, kihúzod, jöhet a következő, aztán a következő, végig az úton.

~ Még egy ötlet: másold le ezt a lapot, és tedd ki az ágyad mellé -> feküdj & kelj a céljaiddal, motivációs terveddel együtt. Rakd ki a tanulósarkodra, íróasztalod fölé, az öltözőszekrényedre, sőt a laptopodra képernyőnek és a telefonodra háttérnak.
Valójában Paul azt érti, hogy nincs igazán olyan, hogy Titok törvénye, nem tudsz bevonzani vagyonokat, de sok munkával, kitartó figyelemmel át tudod programozni az agyadat.




A következő két módszer angol elnevezése kicsit más, de alapjában véve ugyanarról szólnak, tehát egy kalap alá fogom venni őket :)
#The100DayProject és a #100daysofproductivity alapelve teljesen egyforma: 100 napon keresztül, minden egyes nap csinálj egy-egy produktumot, azaz teljesítményt, de ez lehet bármilyen, művészi, kétkezi, szellemi, rád van bízva.
Viszont posztold ki valahová az alkotásodat, nyilván vagy az egyik, vagy a másik hashtag-gel.
Jelenleg mindkét módszer zajlik a tumblr-en és az Instagram-on is, kinek melyik közösségi oldal szimpatikus, ott érdemesebb inkább posztolni.

Bár rengeteg jobbnál jobb ötlet van a rózsaszín képen, én úgy döntöttem, hogy nyilván a saját szám íze szerint fogom ezt a projektet csinálni, mert akkor a leghatásosabb.
Mitől más, mint a többieké az én módszerem?
Nem szeretnék képeket megosztani, például, illetve azt hiszem a twitteren, csirip formájában fogom világgá kiáltani, hogy miket csináltam egy-egy nap.
És még egy fontos különbség: nem egy, hanem legalább 3 elemnek kell szerepelnie a listámon, valamint mivel a mosogatás mindennapos tevékenység életemben, az csak fél pontot ér. :)) Megnehezítem önmagam dolgát, de így fair, én itthon vagyok, tehát elvileg lenne időm túllépni a lustaságomon. Csak erőt kell magamon venni hozzá...





Jó kis képet kreáltam hozzá, igaz? :D
Szóval 05/17 volt az első napom, akkor mosogattam, mostam-teregettem 4 szárítónyi adagot; befejeztem az Értelem&érzelem olvasását, felvittem 130 könyvet az anyukám nevére a molyon; illetve 23 %-ra nőtt a duolingo szerint a francia tudásom. (az alapfok)

05/18, második nap: mosogatás, svéd duolingo igékből 5 leckét szótáraztam ki; blogot írtam (Miss Marple), befejeztem a Jelmezbált, lesúroltam az új mosdószekrényünkről az asztalos nyomát  + kisúroltam a zuhanyzót; felvittem még 50 könyvet anyuci nevére.

05/19, harmadik nap, ma, eddig: leszedtem az öt szárítót, összehajtottam, elraktam sok-sok ruhát; mosogattam, felporszívóztam a lakást, blogot írtam és egy kiadónak recenzióért. Elvileg mai program lesz még a duolingo + logopédia különóra a fiammal + postára menni + még van négy polcnyi könyv odalenn.

Források voltak:
http://elizastudies.tumblr.com/post/129011501971/100-days-of-productivity
https://elihinze.wordpress.com/2016/02/12/100-days-of-productivity-challenge-what-i-learned/
https://thegreatdiscontent.com/100days
Share:

2016. május 18., szerda

Miss Marple novellagyűjtemény



Fülszöveg:
Ilyen kötetet soha még magyar Christie-olvasó nem tartott a kezében: itt van mind a húsz Miss Marple-novella egyben.
Miss Marple, az éles szemű és eszű vénkisasszony első pillantásra szelíd, porcelánkék szemű, kötögető idős hölgynek tűnik. De ha valaki gonosztettre ragadtatná magát, jól teszi, ha előtte körülnéz: nincs-e ott a környéken egy ártalmatlan külsejű, ősz hajú néni. Bár még ennyi elővigyázat is kevés: ha csak elmesélik Miss Marple-nek a megoldhatatlan bűnügyet, ő kibogozza.
Húsz novella, húsz bűnügy, húsz könnyű ujjgyakorlat a világ leghíresebb detektívjének, sokórányi felhőtlen szórakozás a vénkisasszony rajongóinak.


A véleményem:


Habár természetesen már ismertem az összes novellát, mégis jó élmény együtt olvasni őket, különösen a kötet első kétharmadát szerettem.
Ez a gyűjtemény valójában két, már régebben kiadott könyv egybefűzve, a Tizenhárom rejtély (The Thirteen Problems) és a Gyilkosság méretre (Miss Marple’s Final Cases) egybedolgozása.
Nekem nem Miss Marple a kedvenc karakterem, sokkal jobban szerettem Poirot-ot, vagy még inkább Ariadne Olivier-t, akit önmagáról mintázta AC néni, de azt el kell ismernem, hogy Miss Marple két alapelve is maradéktalanul igaz.

Először is, az emberek jó része tényleg hasonlít egymásra, és nem feltétlenül jó értelemben, hanem hibáikban, botlásaikban. Nem kell ahhoz hetven-nyolcvan éves nénikének lenni, hogy felismerjük bizonyos embertársainkban az alap karaktereket, és mivel a történelem hajlamos ismételni önmagát, az eljövendő problémákat is. Ez a kategorizálás az analitikus gondolkodás alapja, amit tulajdonképpen Miss Marple művel. Van egy alapfeltevése, ha A ilyen és B is ilyen, A ezt tesz és B is ugyanezt teszi, akkor könnyen elképzelhető, hogy C, aki teljesen hasonló A-hoz és B-hez, ugyanúgy fog cselekedni.
Az emberi természet egyfelől tényleg ennyire kiszámítható, ebből élnek az orvosok, pszichológusok, tanárok, tanítók, másfelől viszont a megegyezőségek felfedezésére sok időt kell szentelni. Talán élethosszig lehet, kell, muszáj tanulni annak az emberekről, aki velük akar foglalkozni, és igaza van Miss Marple-nek, hogy nem tesznek másként a pletykás öregasszonyok sem. Ő csak annyiban tér el a többségtől, hogy kevésbé igyekszik önmagát belevinni a meglátásaiba, képes mintegy felülről, külső szemszögből meglátni, és láttatni a dolgokat, történéseket, embereket.





A Tizenhárom rejtély két nagyobb részből áll, kettő vacsora utáni társas beszélgetést idéz fel.
Az első hat történet, mely a fellengzős Kedd Esti Klub név alatt fut, Raymond West, Miss Marple híres regényíró unokaöccse társaságába viszi el az olvasót. A többiek: Joyce Lempiere festőnő (eljövendő Mrs West), Sir Henry Clithering, a Scotland Yard nyugalmazott nyomozója és doktor Pender, a helybéli lelkész, valamint Petherick ügyvéd úr játszani kezdenek, kitalálósdit. Először csak udvariasságból veszik be maguk közzé az öreg hölgyet, de Miss Marple mindenkit lepipál a társaságból.
Az egybegyűltek mindegyike mesél egy-egy rejtélyes történetet, mely megfejtésre vár, és mely jellemző mesélőjére is. A lelkész természetfölötti erőkről regél, az ügyvéd története egy végrendelethez kötődik, Joyce viszont egy festményével kapcsolatban oszt meg hátborzongató mesét.

A novelláskötet következő hat története Mr és Mrs Bantry kandallójához vezeti az olvasót, akinek a jópofa házaspár már ismerős lehet a Holttest a könyvtárszobában történetéből, ami a második Miss Marple regény volt, amit AC írt.
A tizenharmadik történet pedig egy önálló novella St. Mary Meadből.






A gyűjtemény másik részéből, mely magyarul már Gyilkosság méretre címmel megjelent, én legjobban az első történetet, a Menedéket szeretem.
Miss Marple keresztlánya, Mrs. Julian Harmon, Duci becenéven szerepelt már a legelső vénkisasszonyos regényben, a Gyilkosság a paplakban is. Hihetetlenül szórakozott férje mellett, Duci szinte kis energiabomba, szórakoztató kettősüket látni, bár ugyanígy nagyon jókat nevetgélek a Bantry házaspáron is.
Érdekes lenne tudni, vajon mely karaktereket vette AC a való életből? :)






Érdekességek a kötettel kapcsolatban:


Bár a Tizenhárom rejtélyben még Joyce-ként szerepel,  Agatha Christie később átnevezte Joan-nak Raymond West feleségét.

Több történet is szerepel átdolgozva, hosszabban regényként.
A hivatalos AC weboldal megemlíti, hogy a Társalkodónő, illetve a Halálhozó gyógyfű is átdolgozásra, kiegészítésre kerültek. Az első a Gyilkosság meghirdetve, míg a második a The Secret of Chimneys (magyarul Chimneys titka,  illetve Királyok és kalandorok címmel is megjelent) alapja lett.


Figyelmes olvasóknak Joyce/Joan története, A vérfoltos járda is ismerős lehet, mert Poirot novellában és regényben is szerepel hasonló alapötlet. A Nyaraló gyilkosok vagy éppen a Rodoszi háromszög sémája teljességgel fedi Joyce rémmeséjétis, felidézve Mrs Olivier, azaz Agatha Christie azon kijelentését, hogy előfordul, hogy ugyanazt írja, csak az emberek nem veszik azt észre.
:D
(Nyílt kártyákkal, 64. oldal.)


Összességében jó kis gyűjtemény volt, első ismerkedésre akár Agatha Christie-vel, akár Miss Marple-lal nagyon-nagyon szívesen ajánlom. 
Könyv adatlap:
http://moly.hu/konyvek/agatha-christie-miss-marple
Share:

2016. május 16., hétfő

A Hét Verse: Varga Béla - Van - Tudd - Tedd



Van - Tudd - Tedd


Van, hogy az élet közbeszól,
      és elesel, ha próbálkozol.
Van, hogy a sebek sajognak,
      mert jelzői rossz bajoknak.
Van, hogy a kedved nagyon rossz,
      nem akarod, hogy gondolkozz.

Van, hogy te mégis talpra állsz,
      és megteszed, amire vágysz.
Van, hogy a sebed megnyalod,
      és bajaid szépen altatod.
Van, hogy a mosolyod előjön,
      bátorítva rád köszön.

Tudd, hogy az életed nagyon szép,
      ha nem is gondoltad ezt még.
Tudd, hogy "kudarc", olyan nincs:
      Tapasztalat, ami kincs.
Tudd, hogy a sorsodról Te döntesz, 
      magadba érzést Te öntesz.

Tedd, hogy lássad meg önmagad,
      mert a jövőd belőled fakad.
Tedd, hogy a rosszat bár ismerjed,
      életed ne úgy éljed meg.
Tedd, amit tényleg tenned kell, 
      amit meg nem, azt engedd el.

Tudd, hogy a gondolat hatalma: 
      keseregsz, vagy jól vagy ma.
Tudd, hogy mi a Te fő célod,
      mert életed könyvét Te írod.
Tudd, hogy tudni nem elég,
      cselekedni, azt kell még!

Tedd, hogy fejlődsz, én barátom,
      bár nem könnyű, én belátom.
Tudd, e versnek most vége lesz,
      de ha erőt ad, az benned lesz.
Mondd hát magadnak: Tisztellek,
      elfogadlak, és szeretlek!


Share:

2016. május 15., vasárnap

Vasárnapi Próféta 17: Kincseket találtam!




A Vasárnapi Próféta (vagy késés esetén a Hétvégi Próféta) egy hetente jelentkező rovat, amelyben a heti olvasmányaimat, molyos aktivitásomat és a bloggal kapcsolatos tevékenységeimet osztom meg :)
Afféle online napló, számadás és hálarebegés az Ég, valamint az Olvasók, Molytársak és Bloggerek felé. Néha előfordul majd benne egy-két személyes hír is, ezért a heti beszámoló, Vasárnapi Próféta és személyes címkék alatt keressétek.


Régebben már mutattam én a családi könyvtárunkat, így néz ki a drága polc, bár azt hiszem, ez még tavalyi felvétel, azóta sikeresen megtöltöttem vagy még 50 kötettel :) konkrétan a jobb alsó polc, a fiók feletti itt a képen még félig üres, valójában már dugig van.
Még a múlt héten pakoltam le három polcot, és vittem a molyra az eredményt, hát 150 tétel került gyorsan édesanyám nevére. Illetve velem közös lett a magánkönyvtárunk, és megvallhatom, hogy azt hittem, a könyvállomány növekedéstől majd csökkenni fog a saját könyv olvasottsági mutatóm, de fura módon nem.

Miket találtam?
Kincseket :)
Rég látott ismerősöket, diákkori, illetve egyetemi éveim alatt megvett könyveket, és ezen felül jó néhány klasszikust, amit régebben nem értékeltem volna ennyire, mint manapság. Hiába no, fejlődöm... remélhetőleg.



 

Gabónak volt nemrégiben egy Neoton Famíliás bejegyzése, akkor említettem neki, hogy mintha ez a könyv nekünk is meglenne valahol. Hát bizony rögtön két példányt is találtam belőle, mert anyukám anno dolgozott könyvelőként az IPV-nél, vagyis az Idegenforgalmi Propaganda és Kiadó Vállalatnál.Itt a molyos kiadói polc,  nekünk arról vagy a harmada meg van. 




Mint említettem már, találtam kultikus könyveket is, ebből Déry Tibor műve az egyik, de megleltem Lázár Ervin egyetlen regényét, a Fehér tigrist is a polcokon - ezt még az Eltén kellett olvasni. 




Rátonyi Róbert a huszadik század egyik legnagyobb magyar konferansziéja volt, aki nem túl mellesleg írt is pár könyvet, és nem feltétlenül vidám darabokat. Az Arizóna mulató története emlékeim szerint a nyilas hatalomátvétel napjaiban kezdődik, végigkíséri a fasiszta terrort és a második világháború végét. Rengeteg erőszak, halál, kegyetlenség van benne, persze kollaboránsok is jócskán, de egy teljesen más szemszögből mutatja a világégést. A hivatásos szórakoztatóipar szenvedő, de megélni, mindent átélni próbáló színész és színésznőcskéi a regény főszereplői.
Bár olvastam, azért újra kézbe kell majd vennem, és szívesen ajánlom nektek is!





Ígértem képet, igaz, a centenáriumi, azaz 1925-ös kiadású Jókai kötetről :)

Negyvenegy Jókai Mór regényt számoltam meg eddig, de könnyen elképzelhető, hogy ez a szám növekedni fog, hiszen nagyon-nagyon szerencsések vagyunk abból a szempontból, hogy mind a szüleim, mind apai nagymamám, mind az ő barátnője, akik ránk hagyták a könyvtárukat, gyűjtötték az Akadémiai kiadó 1960-70-es évekbeli sötétkék, kemény kötéses, díszkiadásokat.
Antikváriumban egy ilyen gyűjteményt több tízezer forintért lehet beszerezni.


És miket találtam még?





Olyan könyveket, amiket már olvastam, de semmire sem emlékszem belőlük, szégyen, nem szégyen bevallani ezt.
Mindenesetre, lesz mit újraolvasnom :)

Jövő héten folyt. köv.!
Share:

2016. május 13., péntek

Lois Lowry: Az emlékek őre (Mini-könyvklub 4.)


Fülszöveg:



A 12 éves Jonas olyan világban él, melyben nincs igazságtalanság, éhezés, erőszak, nincsenek kábítószerek, a családok életében is teljes a harmónia. Ezt a tökéletesnek tűnő világot a bölcsek tanácsa vezeti. Ők azok is, akik a tizenkettedik évüket betöltött fiúk és lányok egész életre szóló pályáját kijelölik egy évente megrendezett ceremónián. Történetünk hősét valami egészen egyedi feladatra tartják alkalmasnak. Miközben egy különös öregember felkészíti őt hivatása betöltésére, Jonas előtt feltárul, milyen titkok lapulnak az őt körülvevő világ békéje mögött. A fiú vakmerő tettre szánja el magát… 
     Az ifjúsági regény sajátos hangulata, cselekményének feszültsége a gyermek és felnőtt olvasót egyaránt fogva tartja. Az emlékek őre kivételes lehetőséget kínál a továbbgondolásra, arra, hogy szülők és gyerekek, tanárok és tanítványok elbeszélgessenek az élet nagy kérdéseiről.



A véleményem:



Az a ritka helyzet áll fenn, hogy egy héttel ezelőtt én még meg mertem volna arra esküdni, hogy nem veszek majd részt a szám szerint negyedik Mini-Könyvklub körben, tehát ezért sem hoztam ki ezt az ifjúsági regénysorozatot, holott ott álltam vele szemben a könyvtárban, míg Fanni válogatott magának.
De miután kiderült, hogy mely könyveket kell majd elolvasni, vettem egy nagy lélegzetet és úgy döntöttem, hogy mégis próbálkozom egy kört; alternatív forrásból megszereztem két regényt a kötelező háromból, így be mertem vállalni újra a könyvklubot.
Habár nem szavaztam a könyvekre, azért számítottam erre a műre, elég népszerű a molyon, elég könnyen be is szerezhető bármelyik könyvtárból.
Nos, ennyi személyes bevezető után, mielőtt azt hinnétek, hogy sosem fogok a regényről beszélni, elárulom, hogy már tulajdonképpen Lowry stílusában alkotok, szépen, csendesen, szolidan előkészítem a talajt, hogy azt higgyétek, minden tökéletes :)

Jonas története is abszolút lassan és nagyon harmonikusan kezdődik, bár a fiút zavarja az eljövendő kiválasztás ténye, a disztópikus közösség, amiben szépen elzárva él, maga a Paradicsomnak tűnik. Amikor először belepillanthatunk az életébe, a családja is idillikus, van esti, vacsora utáni beszámoló, ki-mit csinált aznap, mi bántja, mi okozott neki örömöt; aztán reggel van álomfelidézés is. Csak lassanként, lépésről-lépésre derül ki, hogy a „szülők” ebben az elképzelt világban csak gondviselői a gyermekeiknek, akiket a tanácsadók testülete választ ki számukra, egy fiút és egy lányt családonként, tehát semmiféle vérségi kötelék nélkül.

A házasság is olyan elhatározás, amelyet a közösség vezetőinek kell jóváhagynia, a feltámadó nemi érdeklődés, vágy,  un. „bolydulás” ellen pirulát kell szedni mindenkinek.
Egyedül a barátokat választhatja meg Jonas, de miután kiválasztják őt az emlékek következő Őrzőjének, onnantól távolodni kezd Fionától és Ashertól is. Mert az őrzők magányos lények, csak egymás között beszélhetnek őszintén, az idősebbik őr, az Őrökítő tanítása alatt a férfi házában, mégpedig úgy, hogy neki – és valószínűleg csak neki -, jogában áll kikapcsolni a mindent lehallgató és mindenütt jelenlévő mikrofonokat.
Nem fogok nagy titkot elárulni, ha elmondom, Jonas dolga a közösség emlékeinek őrzése lesz, erre készíti fel elődje, és míg a fiú lassanként felkészül hivatása betöltésére, úgy derül ki, hogy mennyire más is volt régen a világ, vagy mennyire más lehetne, illetve, hogy a közösség mi-mindent adott fel azért, hogy látszatra nagyszerű, kiegyensúlyozott életet élhessen.







A fülszövegben szerepel, hogy ez a könyv alkalmas közös olvasásra, és pontosan ezt gondolom én is, mi több, jónak, kitűnőnek találnám kötelező általános iskolai olvasmánynak. Bár Jonas fiatal, néhol gyerekes is, de a regény előrehaladtával a társadalma egyre sötétedik, egyre több hibájára derül fény, mígnem bekövetkezik a vég.  Felnőttként persze rengeteg apróságot ki lehet előre találni, de vannak nem várt fordulatok is. Könnyű nyelvezetű a könyv, de mikor Jonas tanul, akkor szép, kifejező részek is bőven szerepelnek a műben. Egyáltalán nekem a történet alapötlete, Jonas és elődje feladata nagyon tetszik.
A szereplők közül Jonas nagyon hamar szimpatikus lehet az olvasónak, habár kamasz, nincs benne nyegleség, jólelkű és naiv felfogású. Engem eléggé emlékeztetett Harry Potter-re, ugyanúgy nem kérte a kiválasztott sorsot és ugyanúgy egyedül kell feldolgoznia a minden mögött meghúzódó igazság sokkját.

Összességében azt tudom mondani, habár tartottam a könyvtől, alig tudtam letenni és figyelni fogom, hogy mikor kerül vissza a könyvtárba a sorozat minden része. El fogom olvasni, sőt valószínűleg belenyomom a tizenhárom éves nagylányom kezébe is.
4 és fél csillag a lehetséges ötből.


Moly adatlap:
http://moly.hu/konyvek/lois-lowry-az-emlekek-ore


Többiek értékelését ITT találod meg:




Share:

2016. május 11., szerda

Amanda Palmer: A kérés művészete


Fülszöveg:

Amanda Palmer – rocksztár, a közösségi finanszírozás úttörője, TED-előadó – minden tud, amit a kérésről tudni lehet. Menyasszonyi ruhába bújt, élő szoborként szavak nélkül kért pénzt sok ezer járókelőtől. Aztán, amikor énekes, dalszerző és zenész lett, nem félt támogatást kérni a közönségétől, amikor a karjaikba vetette magát a színpadról (vagy éppen szállásra volt szüksége). És, amikor szakított a lemezkiadójával, hogy a saját útját járja, megint csak a rajongóihoz fordult támogatásért, akikkel közösen összehozták a világ legsikeresebb zenei Kickstarter kampányát. Bár Amanda félelem nélkül tud segítséget kérni – amiért ünneplik és támadják is –, rájött, hogy vannak olyan, igazán fontos dolgok, amiket még ő sem tud kérni – akár zenészként, akár barátként, akár feleségként kellene kérnie. Arra is rájött, hogy ezzel nincs egyedül, hogy nagyon sokan félnek kérni, és ez megbénítja az életüket és a kapcsolataikat. Amanda, ebben az áttörést hozó könyvében megmutatja, milyen akadályokkal kell megküzdenie neki és a körülötte élőknek, és feltárja, hogy a kérés művészetének érzelmi, filozófiai és gyakorlati aspektusait.
Részben kiáltvány, részben kinyilatkoztatás ez a könyv, amely az értékcsere megváltozott szabályaival online és offline is küszködő, 21. századi művész történetét meséli el. A kérés művészete arra inspirálja az olvasót, hogy újragondolja saját, a kéréssel, az adakozással, a művészettel és a szeretettel kapcsolatos elképzeléseit.






Nos, ritka alkalom, hogy egy könyv egy része,  a lényegi mondanivalója fenn legyen valamilyen másik formában a neten, de most mindenképpen azt fogom javasolni: menjetek, nézzétek meg a videót!
Persze nyilván én így olvasás után tudom, hogy ebben a tizenhárom percben benne van az előtte lévő öt év minden küzdelme, de az amúgy 420 oldal fontos, kiemelkedő gondolatai is.
"Nem mindenki akarja, hogy nézzék. 
De azt mindenki szeretné, hogy lássák."
A könyv, mint ahogy a TED előadás is múltidézéssel indul, a kötet felfogható önéletrajzi regényként is, nem csak ismeretterjesztő, újító szellemű marketing műnek. Én tisztán emlékszem rá, hogy akkor hallottam először Amandáról, mikor férje Neil Gaiman megosztotta, hogy egy rajongó kifejezte az irányú véleményét, hogy Amandának, mint popsztárnak nem lenne szabad gyereket vállalnia, mert ezzel a művészetét, karrierjét fogja tönkretenni.
Másokkal együtt engem is elképesztett, hogy valaki ennyire bele merjen, akarjon szólni egy bálványa életébe, mert ehhez semmiféle joga nem volt, de A kérés művészetéből kiderült, hogy Amanda jóval szorosabb, majdhogynem intim viszonyt ápol a rajongóival. De persze az a levél őt is kiborította, írt egy hosszú blogbejegyzést válaszul. (angolul ITT olvasható el)





"Van különbség a között, hogy azt akarod, nézzenek, vagy azt, hogy lássanak.
Amikor néznek, nyugodtan becsukhatod a szemed. Ilyenkor csak elszívod mások energiáját, magadra irányítod a reflektorfényt. Amikor látnak, nyitva kell lennie a szemednek, hogy te is meglásd és felismerd azt, aki néz. Ilyenkor befogadod az energiát, és te magad is energiát generálsz. Te sugárzod a fényt.
Az előbbi exhibicionizmus, az utóbbi kötődés."

Kép: https://www.instagram.com/p/BFFOEdLQW9l/?taken-by=amandapalmer

Ami nekem tetszett ebben a könyvben, - tucatnyi szívecskével jelzett ceruzarész a kötetben- , az a keresetlen, nyitott, őszinte hang. Lehengerlően nyílt, egyenes stílusú a könyv, mintha egy barát mesélne az életéről neked. Amit Amanda művel, akár utcai pantominművészként, akár énekesnőként, az egy egyre táguló körnek szól, de unikum magában, senki sem kér és oszt meg úgy a rajongóval, mint ő. Nem kissé intim is a mű, van benne bőven szó fiatalkori botlásokról, és persze természetesen, ha kíváncsi vagy, hogyan jött össze Neil Amandával, miféle esküvőik voltak, mennyire nehezen csiszolódtak össze, hogy Gaiman milyen is a színfalak mögött, akkor olvasd el a könyvet.

Én most mégis egy teljesen másik szempontból emelném ki az olvasmányt, hogy milyen érdekfeszítően jó ismeretterjesztő  és marketing történeti kötet. Amanda végigvezet azon az úton, hogyan épített rajongóbázist, hogy mikor bejött az email, ő az elsők között kezdett címeket gyűjteni, és valószínűnek tartom, hogy ezek a legrégebbi rajongói, akik az elejétől vele vannak, ők a leghűségesebbek, ők azok, akik ismerik a művésznőt személyesen is, netán ettek együtt egy asztalnál, vagy felajánlották a kanapéjukat a Dresden Dolls-nak egy éjszakára.
A twitter közönségének mára teljesen megszokott, hogy mind Amanda, mind Neil afféle közvetítőként is funkcionál, ha kell szívesen retweetelnek egy-egy hírt a követőiknek, ezzel segítve akár azt, hogy elveszett gyerekekre találjanak rá, hogy egy-egy művésztársuk bevételhez, látogatottsághoz jusson, vagy éppen egy bezárásra ítélt könyvtár megmeneküljön.
Szégyen vagy sem, nekem most, Amanda könyvét olvasva esett le, hogy mit jelent az INDIE rövidítés angolul (independent - független) és hogy tulajdonképpen ez a gyakorlatban hogyan zajlik.
Vállalkozóként, de bloggerként is érdekes volt az énekesnő legfőképpen szájhagyomány útján terjedő reklámtevékenységéről olvasni, Amanda született behívó-megosztó személyiség, vezéregyéniség, úttörő, még akkor is, ha sokszor került emiatt régen szóváltásba a volt kiadójával. Nagyon érdekes azt olvasni, hogy milyen pici magból indult ki a mára milliós közönsége, hogy mennyi munkája volt ebben, és hogy mai napig igyekszik másként, kézzelfogható kapcsolatban maradni rajongóival, még akkor is, mikor nem ez a trend.

Amanda Palmer nem celeb, hanem egy emberi lény, egy néha félelmetesen naivnak tűnő csodabogár, valaki, aki javarészt az egyéniségével, egyediségével érte el mindazt a sikert, amit mára magáénak mondhat. És ami ezen felül még igazabb rá, Amanda talpig EMBERI lény.
Igazi MŰVÉSZ, a szó nagyon sokrétű formájában: alkotó tevékenysége remélhetőleg kimeríthetetlen, folyton megújuló, újat teremtő, a természet, az élet megszentelését szolgálja és közben kitárja érzelmeit is.
5/5 csillag, újraolvasós :)

Kedvcsináló idézetek:

Aki szégyenkezve kér segítséget, az ezzel azt mondja:
Hatalmad van felettem. 
Aki leereszkedően kér, az ezzel azt mondja:
Hatalmam van feletted. 
De aki hálával kér, az ezzel azt mondja:
Hatalmunkban áll segíteni egymásnak."
*~*~*

Úgy látom, nem is annyira a kérés aktusa az, ami lebénít minket, hanem ami mögötte rejlik: a félelem a kiszolgáltatottságtól, a félelem az elutasítástól, a félelem attól, hogy rászorulónak vagy gyengének látszódjunk.


Forrás:
http://moly.hu/konyvek/amanda-palmer-a-keres-muveszete
Share:

2016. május 10., kedd

Hétvégi Próféta 16: Könyvespolc rendezés on :)



A Vasárnapi Próféta (vagy késés esetén a Hétvégi Próféta) egy hetente jelentkező rovat, amelyben a heti olvasmányaimat, molyos aktivitásomat és a bloggal kapcsolatos tevékenységeimet osztom meg :)
Afféle online napló, számadás és hálarebegés az Ég, valamint az Olvasók, Molytársak és Bloggerek felé. Néha előfordul majd benne egy-két személyes hír is, ezért a heti beszámoló, Vasárnapi Próféta és személyes címkék alatt keressétek.


:)
szép kép, igaz?
Twitteren, instán és FB-én már kaptam érte csomó kedvelést, igazán festői kupi volt vasárnap délelőtt a hálószobámban. Egyik ismerős naivan megkérdezte a polcrendezés apropóját, mire a válaszom, a 24 április új szerzemény határtalanul elszórakoztatta. Magyarul: kiröhögött, de nagyon.
Sebaj, amúgy is ideje volt elgondolkodnom egy problémán: hogy vajon ki lehet-e nőni írókat, könyveket, könyvsorozatokat? Mennyire önazonos vajon velem a könyvespolcom?

Az öntudat, identitás kérdése időnként fel-fel tünedezik a blogon, pont úgy, ahogy a fejemben, de példának okáért egy családanya életében azért is fontos kérdés, mert elvileg mi vagyunk a családi tűzhely őrei, az otthon kialakítói.
Viszont a lakás közös terep is, egyaránt kell szolgálnia mindenkit, amíg a gyerekszobák kinézete csak részben múlik rajtam, addig a háló is csak felében az enyém, megalkuvás tárgyát kell képeznie. Mint ahogy abban is engednem kell - egyszerűen helyhiány miatt -, hogy mennyi könyv alszik velem, nemcsak képletesen szólva, hanem valóságosan is.





Az ajtóval szemben, most ez a látvány fogadja a belépőt. Ki lehet találni, hogy mely könyvek kerültek legelőször a polcra :))

Igen, a Harry Potter sorozat. Úgy döntöttem, hogy JKR művei mellé szépen elférnek a HP világot elemző könyvek, aztán néhány Virginia Woolf kötet társul a Szabó Magda gyűjtemény mellett. Innen nem látni jól, de az első polc tetején még a nagymamám bibliája, illetve Weöres Sándor Teljesség felé műve fekszik.
A legalsó polcot teljes egészében Agatha Christie uralja. Sajnos nem egységes a sorozat külleme, más-más időpontban szereztem be őket, de ami hasonló, azok egymás mellé kerültek.
Annyira sok kötetem van, hogy az angol nyelvűek már csak a középső polcra fértek fel :) Malcolm Gladwell, Neil Gaiman, On Sai, Benyák Zoltán és Joanne Harris társaságában osztozhatnak.






A másik könyvespolcom nem ennyire tematikus, nem is tud az lenni, hiszen rengeteg könyvem volt Vavyan Fable-tól, akit régen nagyon-nagyon szerettem, de akit most nem érzek a szívemhez annyira közelinek, ezért az ő könyveiből húsz kötet lekerült az alsó szintre - vagyis a Anyukám lakásába, a családi könyvespolcra. Szinte az összes krimije, a Halkirálynő sorozatból, ami meg van, mert kinőttem, unalmas az ismétlődés? ki tudja, mindenesetre nem érzek hozzájuk hangulatot a közeljövőben, úgy egy éven belül.

Emlékeztek rá, kérdeztem, hogy milyen elvek szerint rendezitek Ti el a könyvespolcaitokat, és az azonos író + sorozat ötleten kívül az ABC szerinti rendezési elv merült fel.
Végül én Marie Kondo ideáját plántáltam gyakorlatba, bár nem azt mérlegeltem egy-egy könyvet a kezembe véve, hogy mennyire okoz örömöt, hanem azt, hogy lesz-e kedvem 365 napon belül, vagy még az idén újraolvasni őket. (KonMari módszerről bővebben ITT.)

A szótárak mindig jó, ha kéznél vannak, Jane Austen angol nyelvű regényei nélkülözhetetlenek, de hiányozna a Gyűrűk ura, Gerald Durrell könyvei, vagy éppen a Micimackó, Fekete István, Márai és Csernus is.
És persze ott csücsülnek szépen sorban a Könyvfesztiválos szerzeményeim, hogy olvasásra kerüljenek, de addig is Reményik, Radnóti jókat rímelgethet a Verslavina szerzőivel :))







Vasárnap jövök egy újabb fejezettel, mert nekiláttam a családi könyvtárunkat is moly-ra vinni, találtam már pár gyöngyszemet - 1925-ös kiadású Jókait! -, illetve megérkeztek a Kínából rendelt könyvjelzőink is.
Újabb képes beszámolóig, sokkal-sokkal jobb időt, Szép hetet és Jó olvasást kívánok Nektek! 
Share:

2016. május 9., hétfő

A hét verse: Balla Zsófia - A hét törpe



Balla Zsófia - A hét törpe


Első köztük a Hétfő,
nincs a nyakán hét fő.
Egy feje is gondban,
a többiért szétfő.

A második Kedd.
Úgy kérdezi: - Kend,
mi járatban nálunk?
Rögtön vacsorálunk.

Szerda ott ül éppen
asztal közepében.
Irigyli Csütörtök,
s szinte ölre mennek,
rúgnak, feleselnek.

- Ti csak zúztok-törtök? -
kérdi tőlük Péntek:
- Hát már a Hét közepében
ketten el se fértek?

A hatodik Szombat,
gyomra délre kongat.

Hatjukat vásárba,
egy lacikonyhába
viszi el a Vasárnap.


Forrás:
Share:

2016. május 7., szombat

Dr.Seuss: Kalapos macska



Fülszöveg:

– Ez itt a doboztrükk!
kiáltott a Macska.
– Két Izé van benne,
mindjárt meglátjátok!
Tadám! – és meghajolt.
– Szeretni fogjátok!

Mikor felbukkan a kicsit sem kancsal és kacska Kalapos Macska, majd ránk kiált, hogy talpra és mancsra – akkor az unatkozó Sári meg a bátyja egy szempillantás alatt hatalmas felfordulás közepén találja magát, körbe cikázó és mindent letaroló Izékkel. De mi lesz, ha anya hazaér?!

Dr. Seuss neve fogalom: ő a gyerekirodalom egyik legnépszerűbb alakja, Kalapos Macska című meséje pedig a legismertebb könyve. Figurái gyakran furának tűnnek elsőre, ám egy-kettőre szívünkbe zárjuk őket. Dr. Seuss egyedülálló képi világa, humoros és zseniálisan egyszerű versei a legkisebbektől a már önállóan olvasókig mindenkit megszólítanak.

A Kolibri Klasszikusok sorozatban végre magyarul is hozzáférhetőek Dr. Seuss hiánypótló könyvei, Szabó T. Anna hihetetlenül kreatív, mégis szöveghű fordításában.



Szerintem:

Dr. Seuss könyvei jók, nagyon jók, én a Grincset is imádom, minden karácsony előtt elolvasom angolul. Megtaláltam az eredeti Cat in the Hat-et is angolul felolvasva, ha van kedvetek, nézzétek meg, mert ez a könyv illusztrációja, amit lefordított magyarra Szabó T. Anna.

Mi a jó ebben a kis mesében?
Egyfelől nekem nagyon tetszenek a macska és a hal szócsatái, kicsit Pinokkióra emlékeztetnek. A hal a lelkiismeret szavát, a felnőtt, légy rendes viselkedést isteníti, míg a macska természetesen játszana... akár fogócskát, vagy éppen papírsárkány eregetést is a házban.
"- Tegyél le! - szólt a hal.-
Hol itt a vicc?

TEGYÉL LE - kiáltott-,
aztán sicc!"

A könyvecske bár rövid és persze a képeken van a hangsúly, azért elgondolkodtató apró részleteket takar. Példának okáért el lehet beszélgetni arról, hogy régen, még a tévé, számítógép előtti világban egy-egy esős nap istencsapása volt; vagy hogy a könyvbeli anya otthagyja a gyerekeit egyedül, míg ő dolgozni megy.
Már a macska arca is, de a felbukkanó két kis Izé végképpen a Grincsben is megismert, gyűrött manóarcot hordja, talán ezért is mondja a mese végén Kondrád, hogy hihetetlen kalandjukat nem osztják meg anyukájukkal.

Szerintem ez egy szerethető, sokat forgatható könyv - én már háromszor elolvastam -, a versikéken, rímeken kívül a rajz az, ami elbűvölően gyerek közeli. Aprólékos, kidolgozott illusztráció, rengeteg parányi részből áll össze egy-egy oldal, valószínűnek tartom, hogy már a történet többedik elolvasása után is fel lehet fedezni rajta új részletet.






A Macska - Le a kalappal! (2003) FILM

Ez a nap egészen különleges Konrád és Sally számára - bár eleinte egyáltalán nem úgy tűnik. A testvérpár civakodik, a tenyérbemászó szomszéd katonaiskolával fenyeget, anya síkideg, és elmegy a dolgozóba, átjön az álmatag pótmama, és még az eső is elered. Nyomorúságosabb napot elképzelni is nehezen lehetne. Csakhogy ekkor felbukkan a MACSKA. Hogyhogy milyen macska? Olyan rendes macska macska, csak egy kicsit nagyobbacska, alig két méteres, és ami még lényeges, hogy király a dumája, és be nem áll a szája, és van egy csíkos kalapja. Na, ez a MACSKA napja. 

Gyorsan megemlítem az igazságot, ez egy NEM jó filmadaptáció. Szerintem körülbelül a leírásból is sejthető, teljesen más ívet adtak a történetnek, mint a mesének, például véletlenül sem csak négy fal között játszódik a sztori. Anyuka elfoglalt egyedülálló nőci, aki szuperpartira készül, míg a gyerekdada elalszik, addig bukkan fel a Kalapos Macska. A két gyerek se nagyon stimmel, Konrád egy duci bajkeverő, amíg Sally egy buzgómócsig szabálykövető anyuci kedvence.

A film végére persze csapat lesz belőlük, de a moziverzió egyetlen erőssége a látványvilág - eltúlzott sárgák, rózsaszínek, lilák, zöldek, kékek. 
Egyszer megnézhető, másik vélemény a filmről ITT olvasható, én maradok a könyvnél :)


Share: