Szabó Magda: Béla király

Tartalom:

Szabó Magda írói oeuvre-je az utóbbi években kiteljesedett: a költő és a prózaíró után a drámaíró is kiváló alkotásokkal jelentkezett. Színpadi művei közül kétségtelenül ez a trilógia legnagyobb szabású vállalkozása.
Az írónőt ihlető erővel ragadta meg az a történelmi tény, hogy egyik legnagyobb Árpád-házi királyunk, IV. Béla, az országépítő, a tatárok feldúlta Magyarország újjáteremtője annak a meráni Gertrúdnak volt a fia, aki ellen az idegengyűlölő magyar főurak annak idején fellázadtak. Bánk bán gyűlölt áldozatának gyermekéből lett a haza ügyének egyik legnagyszerűbb megszállottja, valóságos nemzeti hős. A három dráma azt az időszakot mutatja be, amikor a befolyásolható, bizalmatlan bizonytalan „meráni fiú”-ból Béla király lesz, méltó a legnagyobbakhoz. A rászedett, becsapott, egyetlen szövetségesétől, a kunoktól megfosztott király számára a tatárdúlás olyan, mint Isten büntetése. Vezeklés saját hiszékenységéért, gyengeségéért. De mégis, a meráni fiú ebben a castában nő királlyá. Mikor a had elvonul, már tudja: Európa magára hagyta a hazáját. Visszatér Magyarországra, s megkezdi az építőmunkát. Szervez, tárgyal, szövetkezik mindenkivel, aki segíteni tud. Most van igazán elemében: IV Béla nem a háború, hanem a béke uralkodója. De aki egymaga kénytelen vállára venni az egész ország terhét, annak áldozatokkal is számolnia kell. Áldozatok lesznek a királyi gyermekek, hiszen érdekházasságokat kell kötniük, s áldozat lesz a szerelem is a hűséges hitvessel, Laszkarisz Máriával. Az emberi, sőt királyi életnek ebben a régiójában már nincs erő a gesztusokra, szív az érzelmekre. Béla király, akinek egy ország az életműve, magára marad. És szent sem lesz belőle. Arra már nem jutott ideje.
Béla király mellett kitűnő figurák egész sora népesíti be a drámákat. Húsvér emberek, nem hősök, nem arcátlan „történelmi személyiségek”. esendőek, nagyszerűek, humorosak, ostobák, szellemesek, aljasok és becsületesek, mint mi magunk. Mert Szabó Magda drámái 750 évvel ezelőtt játszódnak ugyan, de kihallani belőlük mai életünk, a mai kor nagy kérdéseit is. A meráni fiú története ezért lesz – a színpadi sikerek után – emlékezetesen szép olvasmány.

A véleményem: 

Megint kénytelen vagyok azzal kezdeni, hogy a fülszöveg és a belső tartalom nem illik egymáshoz. Olvasóként azonban nem ez volt a legnagyobb meglepetésem, hanem már az első jelenetben, nagyjából a hatodik szereplő szájából elhangzó mondat úgy elképesztett, hogy szó szerint leesett az állam.

„Gratulálok az elhárításnak!” - mondja az országbíró, a nádor pedig megjegyzi, hogy Batu kánnak nagyobb „apparátusa” van, mint képzelte. Szerintem ez a két kifejezés is érzékelteti a döbbenetemet, totálisan huszadik századi nyelvezete van a drámáknak, tájszavak, vagy akár tájszólással beszélő, régies nyelvezetet használó karakter egyáltalán nincs.

Mi van helyette? Rögtön az első jelenetben a főurak tanácsa, a már említett országbíró, nádor, főlovászmester, tárnokmester beszélget a kán hadüzenetéről Gerecsével, a hírszerzés vezetőjével.
A koronatanács együtt nem bírja eldönteni, hogy vajon Julián barát hírei mennyiben voltak igazak, és komolytalannak érzik a tatár fenyegetést.
Inkább egy dolog foglalkoztatja, mi több bosszantja őket, a kun király, Kötöny és népe, akik állandó összetűzésbe keverednek az őshonos magyarsággal.

Mondanám, hogy az ez után színre lépő Béla király szimpatikus, határozott jellem, de sajnos nem tudom ezt vallani, hiszen pont azért volt nehéz végigolvasni a három drámát, mert nem sikerült a főszereplőt megkedvelnem. 

Holott minden más érdekfeszítően izgalmas, és főleg még mindig aktuális probléma.
Az egyház még mindig szeret beleszólni a politikába, az emberek nem szívesen fogadnak be maguk közzé menekülteket, a betelepülők korántsem hajlandóak engedni saját szokásaikból, a politika legnagyobb része ma is játszma, hatalom és erőfitogtatás. 

Ebben a három részes drámában rengeteg szereplő van, de Béla személyisége nem vonzó, az első részben, A meráni fiúban elég gyakran éreztem úgy, hogy vagy arra megy, amerre rángatják; vagy pedig homokba dugja a fejét, mint egy strucc. 

A második részben, a Mohi csatát részletező, A csata című műben pedig előbb  meg van sértődve, hogy a segítségére siető öccse, Kálmán jobb hadvezér, mint ő; aztán meg Frigyes, Ausztria hercege oly könnyedén csapja be ismét Bélát, majd semmizi ki, hogy a naivitását látva csak a fejemet csóváltam.

Vezetővé azután válik mikor egy év száműzetés múlva visszatér országa élére. A Béla király című drámarészben már egy tetterős, jelentős férfiembert mutat be Szabó Magda, akinek viszont drágán meg kell fizetnie múltbéli hibáiért. Felesége elfordul tőle, mikor gyermekeit politikai házasságba kényszeríti, még élő régi főurak elpártolnak tőle, amint megbocsát Bánk bán fiának, és visszaveszi maga mellé tanácsadónak. 

A darab utolsó jelenete meglepően mai szagú, Teuton atya, Béla gyóntatója levelet kénytelen írni a pápának, amit a király diktál, melyben Béla azzal fenyegetőzik, hogy inkább összefog Batu kán utódjával, és átengedi a tatárokat az országán, ha Nyugat nem küld neki segítséget.

Nem lennék nagyon meglepődve, ha előbb-utóbb egy erősebben radikális (jobboldali) színházban legalább az utolsó darabrészt színre vinnék. 

Végeredményben meglehetősen nagy elfogultsággal bírok Szabó Magda felé, tehát ezért 4 csillag.
Legközelebb viszont újraolvasom a Bánk bánt is Béla király históriája előtt.
Ez most annyira nem volt tökéletes, mint Magduska többi műve, azt meg végképpen nem értem, hogy miért cserélték le Huszti Pétert Balázsovits Lajosra a harmadik darab színpadi változatakor.
:/

Kódexkép forrása:
http://www.eger.egyhazmegye.hu/index.php/iv.-bela-kiraly-es-a-tatarjaras
Moly adatlap:
http://moly.hu/konyvek/szabo-magda-bela-kiraly