2017. november 17., péntek

Varró Dániel: Mi ​lett hova?


FÜLSZÖVEG:

Küldök ​egy új verset, Óda a haladékhoz címűt, remélem, elég szívhez szóló, mert pár nap haladék még nagyon elkelne – írja a költő a kiadónak, aki természetesen meghatva megadja a haladékot, hiszen ez a kötet csupán tizenhét évvel a Bögre azúr, valamint épp hogy kilenc évvel a Szívdesszert után készül el, és hát a jó munkához, tudjuk, idő kell. Főleg, ha a költő nem kapkodós. Viszont bámulatos költemények születhetnek épp emiatt arról, hogy nem az, és hogy milyen nem még. Hogy nem kertbarát, nem e-mail- és telefonbarát, viszont gyerek- és családbarát, illetve hogy mit jelent számára a költői szerep, kiváltképp mikor hitvesi, esetleg létösszegző lírát vagy épp futballkommentátor-ódát, tehenészeti költeményt költ. Ebben a kötetben minden tiszta sor, mindent ki lehetett mondani, minden olyan mint minden, és Daniból közben Dániel lesz, mi pedig megtudjuk, hogy az ő korában / egy rendes költő meg van halva már. Azonban ő konokul ragaszkodik magánemberi rendetlenségéhez, miközben ha a rímek és ütemek rendjéről van szó, a nyelv és a forma úgy engedelmeskedik neki, ahogy nagyon keveseknek a kortárs költészetben.

"A negyedik kávéját itta aznap, 
mely az írásba máskor beleránt, 
de álmosság ült lángeszére attól, 
mint ugró nyúlra nemvárt elefánt."

Gondolkodtam rajta, hogyan lehetne kedvcsinálót készíteni ehhez a kötethez, noha persze a kortárs költészet terén pont Varró Dani az, akihez nem nagyon kell.
Itt a blogban is, két verset szerettek nagyon, gugliztok állandóan, Urbánus költő a virágoskertben az egyik ezek közül :)

Szóval igazából nem tudok semmi többet, pláne okosat írni, mert ez a kötet magáért beszél, a küllemében is. Rácz Nóra illusztrációi aprólékosak, bűbájosak, én azt őszintén sajnálom, hogy nem tudom levenni a papírborítót a könyvről, mert a könyvtárban ráragasztották, pedig ilyen jópofa úgy is:

Forrás: http://www.unikornis.hu/kultura/20161121-varro-daniel-mi-lett-hova-vers-kolto-bogre-azur-kritika.html

"Kávéja mellé álmosan harapta 
az önsajnálat sajtos bagelét,
 mert úgy érezte, ő már percre tudja,
mit tartogat számára még a lét." 

Tehát engedtessék meg nekem, hogy Varró Dani könyvéről most csak annyit írjak: roppant szórakoztató, tüneményes, magával ragadó verseskötet, amelyet időnként felettébb kacagtató élmény volt olvasni - a buszon csak kicsit néztek hülyének, mikor majd leestem a röhögéstől az ülésből.

"Mit egzecíroztattok engem? 
Kedvem marcangol, belet ont!
 Kinyalhatod, világ, a seggem, 
nem veszem fel a telefont."


Mint minden líra, leginkább érzésekkel mutat be élethelyzeteket, a lassanként 40 felé ballagó városi lét nehézségeit, örömeit, kicsit múltba néz, kicsit jelenbe, kicsit borongós, mikor vidám is - tehát kellően összetett, mint az élet.



"belőlem amúgy teljesen hiányzik a közléskényszer 
ami az emberek zömében sőt úgy vettem észre rajtam kívül 
     lényegében mindenkiben kigyomlálhatatlanul megvan 
mindenkinek sokkal több közlendője van mint amit mások 
     hajlandók lennének meghallgatni"



Műfaját tekintve is széles a kínálat, nemcsak tárgyát tekintve, a szabadvers, rímtelen szójátékok, haiku, makáma, sestina, bujdosóének, más költők stílusában újraírja a Boci, boci tarka című gyerekverset... tehát akik a formai sokaságra buknak, azt hiányolják a fiatal költőktől, azok is bőven találnak kedvükre való olvasmányt.
Nem is lehet csodálkozni azon, hogy mind a moly Merítés líra zsürije, mind a közönség ezt a kötetet díjazza idén, mint legjobb magyar kortárs verseskötetet. 

Szóval ne rám hallgassatok, hanem a többi molyra, akik szerint ez a 20. legjobb verseskötet, amit ma hazánkban lehet olvasni :)
Várhatóan januártól ezt ti is megtapasztaljátok, hiszen számos verset ki fogok írni a hét verse rovatba, addig itt hagyom a moly linket, ahol idézeteket lehet olvasni a kötetből, és szívből ajánlom a könyvecskét.
Ha idén csak egy verseskötetet vesztek kézbe, akkor ez legyen Varró Dani műve ;)


Végül egész sok kedvcsinálót beillesztettem, zárom a sort az egyik kedvencemmel:
"Áldom a szerelmet, 
leoltva értelmet 
ki döntést hoz felettünk. 
Ki viseli gondunk, 
betölt, mikor kongunk, 
enged páncélt levetnünk, 
s tudva tudhatatlant, 
látva láthatatlant, 
sorsot választ helyettünk."

Share:

2017. november 13., hétfő

Török Gábor: A ​lakott sziget

FÜLSZÖVEG:

Az emberiség egyik legfontosabb és legveszélyesebb találmányával építeni és rombolni is lehet. A politika önmagában, egy lakatlan szigeten vagy élettelen bolygón nem értelmezhető, hiszen csak az emberek kezében válik eszközzé. A résztvevők természetesen változnak, cserélődnek, ezért a politika célja, formája, tartalma és meghatározása is változhat. De mire való igazán ez az eszköz? Mi a politika lényege? 
Török Gábor politológus hiánypótló, teljes áttekintést nyújtó kötetében nem csupán tudományos megközelítéseket használ, hanem népszerű filmsorozatokon keresztül is bemutatja e szövevényes rendszer játékszabályait. Különösen hasznos útmutató mindazoknak, akik most ismerkednek a politika világával.

Moly adatlap:
https://moly.hu/konyvek/torok-gabor-a-lakott-sziget

A könyvet ITT tudod kedvezményesen megrendelni! :)

A LÍRA oldalán bele is tudsz olvasni a kötetbe :D

Forrás: https://www.facebook.com/torokgaborelemez/


November egy borús hónap, de nem ezért sikerült több politikai témájú könyvet olvasnom mostanában, hanem életkoromnál fogva már kezd érdekelni ez a meglehetősen megosztó témájú dolog.
Ne haragudjon meg érte senki, de számomra a tudomány, eszme szó csak pozitív dolgokra értelmezhető, a politika meg olyan izé, bigyó, ami legalábbis itt hazánkban bősz káromkodásra, mérgelődésre inspirálja az embereket, sem mint valamiféle jóra. 
Persze elfogadom én Török Gábor érvelését, hogy a politika olyan, mint a tűz, mint az áram, létezését illetően neutrális, csak a felhasználói fordítják el jó és rossz irányba. Igen, mindhárom dolog pont az az életben, amivel építeni, de rombolni, ölni is lehet… kár, hogy a politikát emberek csinálják, akiket a hozzá kapcsolódó előnyök, főleg a pénz és hatalom vágya rendszeresen a sátáni felé szokta elfordítani.

Ha összefoglalóan kellene szólnom erről a kötetről, akkor azt tudnám írni, hogy ez egy jó szakkönyv, gondolom politológus hallgatóknak kötelező tankönyv is lesz, akik nem jártak rosszul ezzel az olvasmánnyal. Mivel én kívülállóként, mondhatni laikusként olvastam végig a kötetet, pont az hiányzott belőle, hogy túl általános, kevés benne a konkrét példa, de azért belátható az is, hogy minden szándékot nehezen lehet egyszerre kivitelezni. 
Lusta leszek rákeresni, hogy vajon hány tankönyv, szakjegyzet foglalkozik ma itthon a politika tudományával, pláne, hogy mikor készültek el, hány éves kiadványok, de őszintén lenyűgöz a tény, hogy valaki úgy ír, hogy vélhetően tudja: a véleménye befolyással lesz számos egyetemi hallgató életére.
Török Gábor fel meri vállalni a liberális, mégis korrekt hozzáállását a szaktémájához, ez a mű nem tocsog, vájkál múltakban, nincs benne sok aktuálpolitikai megjegyzés – mondhatni, óvatos a megfogalmazása. És ez manapság, mikor hazánkban szinte mindent átitat a politika, nagyon nehéz.

A kötet 11 fejezetre oszlik, minden rész előtt egy jópofa karikatúra díszíti, amiért Merényi Dániel, Grafitembert illeti kiemelt dicséret. Szerintem külsős, mezei olvasóként, de főképpen szavazó állampolgárként az utolsó előtti fejezetet lenne jó, ha minél többen elolvasnánk. Ez a rész a politika és a kommunikáció, a tömegmédia, akár az újságok, tévé, de főleg a közösségi oldalak összefonódásáról ír.
Igen, mindig volt szóbeszéd, mindig izgalmas dolog volt a közösségi vezetőket kibeszélni, minden korban, de azért nem ilyen mélységig, és ekkora hatásfokkal, mint akár a 20.században, és akár manapság. Mióta megjelent az internet, leomlottak a hagyományos kommunikációs csatornák, átalakultak a hírfogyasztási lehetőségeink, és szerintem ez nincs jó hatással senkire.Igen, persze a katasztrófákról hamarabb kapunk hírt, de vajon hat-e még ránk, ha óránként egyszer ugyanazt meghallgatjuk? Átjut-e a tudatunkon, mélyebb szinten, mint egy megosztás, fejlődik-e az emberiség az által, hogy lehengerli a hírvilág?
Pláne tudatában vagyunk-e annak, hogy mennyit internálunk, teszünk belsővé, sajátítunk el a körülöttünk zajló kommunikációs folyamatokból?

Még ha nem is figyelünk oda, ha megkérdezném, hogy milyen gyógyszer mire való, kapásból tudnánk, mert a műsorok közötti reklámok, még a háttérben is befolyásolják az életünket. Egyes amerikai felmérések szerint egy átlag amcsi akár 3 EZER reklámmal is találkozik egy átlagos napon, legyen ez rádió, tévé, óriásplakát, újsághirdetés, közösségi médiából érkező, weboldalba beépített banner.
Nálunk talán kicsit jobb a helyzet, de kétlem, hogy sokkal jobb lenne…
Mondhatod-e, hogy szabadon választasz, hogy tudod, mit választasz, ha még a háttérben működő választási és reklámozási rendszerrel se vagy tisztában? Régmúlt századokban nem volt ennyire kérdés, hogy mennyire szabad a választópolgár…

Ha csak kicsit is felelősen gondolkozol, jó szívvel ajánlom ezt a könyvet, mert habár nem egy könnyed olvasmány, de valóban igyekszik 110 százalékig körbejárni a politika néha mocskos, másszor csillogóan vonzó világát.

Én rengeteget tanultam, okultam belőle, köszönöm az előolvasás lehetőségét a kiadónak, a tanítást Török Gábornak :) 
4,5 csillag a lehetséges ötből.


Köszönet a recenziós példányért az Athenaeum kiadónak!

Weboldal Facebook - Moly

Share:

A hét verse - Kálnay Adél: Őszi reggelek



Kálnay Adél: Őszi reggelek

Ó jaj, az őszi reggelek! 
Az ember szíve megremeg, 
mert hív a táj, mert húz a táj, 
maradni többé nem lehet.

Ó jaj, az őszi reggelek! 
Melyet, ha festők festenek, 
csak látszat az, csak látomás, 
nem moccan rá a képzelet.

Ó jaj, az őszi reggelek! 
Vörösen izzó napkelet, 
messzi az ég, távoli kék 
madarak viszik lelkedet.

Ó jaj, az őszi reggelek! 
A súlyos lomha fellegek, 
ha rád szitál az égi víz, 
arcodra könnyet permetez…

Ó jaj, az őszi reggelek! 
Kerengve hulló levelek, 
a rozsdaszín, a törtarany 
avarból készül szőnyeged.

Ó jaj, az őszi reggelek! 
Bőrödbe csíp a morc hideg. 
A dér hava, s a zúzmara 
üvegágakról rád pereg.

Ó jaj, az őszi reggelek! 
Köd lebeg a táj felett, 
a krizantém és gyertyaláng 
illata végül eltemet…


***
Vers forrása:
https://moly.hu/karcok/998265

Kép forrása:
https://unsplash.com/
Share:

2017. november 9., csütörtök

Potozky László: Égéstermék


FÜLSZÖVEG:
„Felkerült egy kép a Facebookra, hiába csinálták drónnal, még a parlament se látszik rajta jóformán, annyian bejelölték magukat, nincsenek fejek, esernyők se, csak rengeteg név.”

A nagy visszhangot kiváltó generációs regény, az Éles szerzőjének új könyve egy olyan utópiát mutat be, amely bármikor valósággá válhat: forradalom tör ki a 2010-es években egy közép-kelet-európai ország fővárosában. Alulnézetből látjuk, hogyan válik egy kívülálló a népfelkelés részesévé, és hogyan gyalogol át rajta a történelem anélkül, hogy azt ő észrevenné. Végignézi, ahogy felfordul körülötte a kiábrándult, kétszínű világ, de a barikádtüzek füstjével együtt a remény is elszáll. Ingerszegény létezés egy ingerült társadalomban, ahol a hősiesség legfeljebb csak félreértés.


A regényt ITT tudod olcsóbban megrendelni a kiadótól!

Moly adatlap:

https://moly.hu/konyvek/potozky-laszlo-egestermek




Megosztó témákról nehéz mit írni úgy, hogy az ne lehessen félreérthető, és hát a politikánál jelenleg hazánkban megosztóbb témát nem igen lehet találni.
Tehát előrebocsátom, a következőben leírtak csakis és szigorúan az én véleményemet tükrözik, nem biztos, hogy egyeznek egy átlagos olvasóéval.

Hogy feleljek a szerző, Potozky László megszólítására: igen, tetszett a műve. Sőt csillagos ötöst érdemel mind ő, mind a kiadó, hogy a mostani csak 50 %-os szólásszabadságban be mertek vállalni egy ilyen kiadványt.
Miért mondom ezt? Mert ismerek olyan mai magyar felnőtt állampolgárt, eljövendő szavazót, akinek már a fülszöveg sok volt, és bőszen leszólta a hülye liberális sorosbérencet, alias az írót. Tehát a narancsszínű forrongó düháradatra bizton számítani kell, még úgy is, hogy szerintem ez a regény nem csak Magyarországról szól.

Kevés karakter van a történetben, őket se lehet szeretni, sőt olykor még együtt érezni is nehéz velük. A főhősnek nincs neve, legalábbis csak becenéven szerepel, Minibullernek hívja a fiatal férfit a főnöke, mégpedig a srác rendőr öccse után. Nikka, a bölcsészlány lesz a történet mozgatórugója, vagyis hát miután a fiatalok összejönnek, ő cipeli magával Minibullert mindenféle kocsmázásra, világmegváltó csevejre.
Egy diszkótűz után Nikka és bölcsész barátai megemlékezést és tüntetést szerveznek, majd szépen lassan eldurvul a helyzet, elfoglalják a Konrád teret és egy régi lepusztult pártházat. Szervezkednek az ellenzékiek is, hozzák magukkal az embereiket is, míg az állami Egyes csatorna lelkesen szólítgat nyugdíjasokat, hogy minek hőbörögnek a fiatalok. Aztán a Függetlenség teréről elindul a tömeg, és szétverik a tévécsatorna épületét.

Eddig azt hiszem, még a politikailag tájékozatlanok is könnyen vissza tudnak emlékezni a közelmúltra, meg tudnák keresni a neten, hogy melyik esemény, melyik valóságos történetből merített ihletet. De ami ezután történik, a félig milicista őrző-védő szervezet kialakítása egy volt zsoldos vezetésével a Konrád tér köré, nos, az már nem hungarikum.
Török Gábor politológus könyvét az Égéstermék előtt olvastam, és ő azt állítja, hogy a politika éppen annyira hasznos, vagy haszontalan, mint a tűz, vagy az áram. Lehet pozitív kimenetele is, ha használom, de ölni, pusztítani is képes vele bárki. Még ha ezzel az alapelvvel egyetértek, hogy egy szellemi dolog, nem tud negatív, vagy pozitív lenni, ugyanezt a politikusokra, úgy általában nehezen tudom elképzelni.

A hatalom vonzó, és még vonzóbb a hozzá kapcsolódó tengersok előny, meg a pénz, amivel jár. És ez utóbbi miatt azt gondolom, hogy az Égéstermék nem kizárólagosan szól Magyarországról. Bármelyik kelet-európai országról szólhatna, sőt, talán még vannak hasonló egyesült államokbeli tagállamok, ahol hasonló helyzetek előfordulhatnának, bedurvulhatnának.
Érdekes lenne angolra lefordítani a regényt, hogy vajon hány ország, demokrácia lakói mondanák: ez nálunk is történhetne…





Amit viszont cseppet hiányoltam, és azt muszáj szóba hoznom, hogy kicsit kevésnek érzem a nézőpontokat.
Minibullernek nincs felvállalt véleménye, ő az átlagember, aki sodródik az árral. Nikkától többször kivert a víz, én kifejezetten utálom a fészbúkon okoskodó, de amúgy országot elhagyó emberkéket. Főhősünk anyja is elég tipikus lélek, aki mindent elhisz, mert „azt mondta a rádió, tévé”… Simán rákérdezhetnénk: ugye a háború után, a Ratkó korszakban tetszett születni?
A skála másik véglete, akik tudják, hogy szar a helyzet, de teszik a dolgukat, a három nehézfiú: Buller, a főhős rendőr öccse; Korbuc, Minibuller börtönőr barátja, és Avner, a zsoldos. Mindhárman fegyveresek, ki itt, ki ott, és őket aztán végképpen irányítja a politika, de olyannyira, hogy még felelősséget is kell vállalni a rájuk kiosztott hálátlan szerepek miatt.
És ezen kívül? Hát ezen kívül nincs nagyon vélemény, élettörténet, pedig lehetne. Taxisofőrök, orvosok, mentősök, buszvezetők érintettek nap, mint nap a sztrájkok, térfoglalás miatt. Hallottam már olyanról is, aki pusztán szórakozásból, részegen ment a tévészékház ostromához, de hiányoltam társadalomtudósok, költők, írók, tanárok, egyetemi oktatók, papok és elborult hivatástudattal rendelkező egyének világmegváltó gondolatait is a műből.

Az apró hiányérzettől függetlenül én azt hiszem, ha a gyerekeink gyerekei már a történelemkönyvekben fognak olvasni erről a korról, akkor szóba fog kerülni ez a kissé disztópikus regény is. Jó szívvel ajánlom, nem csak liberális, szocialista beállítódású olvasóknak, hogy még a jövő évi választások előtt ismerkedjenek meg ezzel a könyvvel.
Mert ez nem kortárs irodalmi történet, hanem figyelmeztető látlelet, elgondolkodtató kordokumentum, és valószínűnek tartom, hogy tartósan meg fog maradni még a következő négy évben is a köztudatban.
4 csillag a lehetséges ötből.


A recenziót köszönöm a MAGVETŐ kiadónak!
Weboldal - Facebook - Moly

Share:

2017. november 7., kedd

A hét verse - Jean Claude Ibert: Mert

Jean Claude Ibert: Mert

Mert hitt a virágokban, 
a földben, az égben, a tengerben, 
a fájdalomban, a régi szerelemben, 
mert az életben tévedezett, 
mert egyszerű volt és mohó, 
és meghatotta egy leheletnyi tiszta tett, 
mert ártatlan volt, édes, tökéletes, 
mert feláldozta magát a mágusoknak, 
mert nem tudta bűnét, 
se erényét, se éhségét, se bátorságát, 
mert csúnyának látta magát, 
és imádkozott a katedrálisokban, 
mert a holdra figyelt, 
az éjszakára a nyári mezőn, 
eszeveszett örömmel nézte a tüzet, 
mert boldog volt nagyon, 
mert lelke nyugalmas parcellákra 
szabta az időt, 
mert idegen volt itten, 
mert hitt a csodákban, 
az igazság szörnyetege egy napon 
hosszú fürtjeinél fogva a csatorna falára szegezte, 
hogy a mocsok tükrében lássa meg arcát, 
mert szép volt 
mert elege volt 
abból a világból, ahol az emberek 
nem tudnak emberi nyelven szólni már…

***
Kép: Pexels

Share:

2017. november 6., hétfő

MÁSRÓL SZÓLUNK – Ülök a padon…


Ülök a padon, van egy fél órán még, mielőtt elkezdődne a következő programpont a naptáramból. Fél óra magamra,ez jó néhány éve a luxus kategória. 30 perc elfoglaltság, tennivalómentesen, és főleg, gyerekmentesen, nagy kincs.

Zaj van itt a parkban, de még ez is jó. Nem rekeszt ki magából a külvilág, csak én próbálom kizárni a buszok, autók zaját, ahogy visszatérek az olvasmányomhoz. A történet épp most kezd érdekessé válni, Hastings kapitány összetalálkozott Monsieur Poirotval, és én már biztosan tudom, hiszen olvastam a fordítást, hogy innentől leáldozott a gyilkos csillaga. 

Olvasni jó, olvasni kaland, élmény, megoszthatatlan, de más által is átélhető érzelmi hullámvasút.
Ó, hogy mennyire naiv tud lenni mon ami Hastings, ezt a magyar verzió nem is volt képes érzékeltetni.
Tekintetem száguld a képernyőn, közben eszembe jut a néni, aki idefelé jövet a metrón megkérdezte, hogy miféle jószág a kindle a kezemben. Tetszett neki, mikor megértette, hogy csak könyv olvasására tudom használni, azt mondta, hogy ritkán látni manapság olvasókat a földalattin. Én éppen az ellenkezőjét tapasztaltam, ha belefeledkezem utazás közben egy-egy könyvbe, legyen az elektromos, vagy hagyományos, vonzom magam mellé az olvasótársakat.
Akárha piciny tűz lenne Gutenberg áldása, úgy gyülekezünk köréje, egymás mellé telepedve, különválva a szabadnak tűnő, mégis az átlagosság csoportrabságában szenvedő mobilozók között.



„Minek mész könyvtárosnak, nem tudod, hogy a könyvtárakat hamarosan bezárják?”- kérdezte tőlem nemrég valaki. Milyen érdekes, vajon azt számon tartja valaki, hányadszorra írja le az emberiség a könyvtárakat, könyvtárasokat? Sosem fogom tudni megérteni, hogy miért fáj másnak, ha másképpen ütöm el az időmet, mint ők. Nem vagyok hangos, nem bántok mást, nem is szólnék máshoz, ha hozzám nem szólnának. Egy könyv mellől ráadásul bármikor fel lehet állni, már ha éppen nem túl izgalmas, és nem felejtek leszállni, mert úgy belefeledkezem az olvasásba.

Jó, hogy eszembe jut, meg jó az is, hogy süt rám az őszi nap, melegíti a padot, és csönd lett. Úgy látszik piros a lámpa, mert hirtelen eltűnt az autók zaja, és észhez térít. Órámra pillantok, még van öt percem. Körbenézek, mindenki más bőszen nyomkodja a mobilját, hiszen a park bejáratánál ott a csábító tábla: ingyen wifi. 


Dróton rángatott világban élünk, én nem a könyvtárak bezárásától tartok, hanem az olvasók eltűnésétől. A máshogy, mást, másként olvasók felvilágosult elméjét keveslem néha.
De azért remélek is, minden korban volt kulturális mélygödör, hogy aztán újra szárnyra kaphasson az emberiség.

Azt is remélem, hogy még megélem, de addig is, ha nem, keresd azt a fekete táskás, barna hajú, szemüveges nőt a metrón, aki három kitűzőt is hord a tatyóján. Büszkén hirdeti, hogy moly, illetve akár boszorkánysággal is vádolhatnád, mert egy seprű képét is a táskáján hordja, amit a keresztnevének megfelelő piros betű díszíti.
Ha pedig piros, a harmadik csecsebecse egy angol mondás, londoni ajándék. Keep calm and Carry on – azaz tartsd ki és folytasd csak. Én folytatom is, mind az olvasást, mind a bizakodást, még akkor is, ha most letelt a kiszabott időm a padon.

Csatlakozol? ;)

A többi Témázó írásait itt keresheted:
~ Bea
Heloise
Mandi
~ Nima
~ Nikkincs
~ Pupilla
Share:

2017. november 2., csütörtök

Havi zárás: Ez volt 2017. októbere


Október volt az a hónap, amikor szinte nem is olvastam felnőttkönyvet, vagy legalábbis kis túlzással ezt tudom állítani. És ezért csak egyetlen könyvet tudok felelőssé tenni, a mellékelt képen  csoki + szövegkiemelő alá elbújt egyetemi tankönyvet :)
De spongya bobot a zárthelyire, ami valószínűleg sikerült, azt körülbelül két hét múlva tudom meg, hogy csak görbült, vagy jobban is ment-e :D

Tehát 2017. októberi olvasmányaim ezek a könyvek voltak:



  1. Berg Judit: Cipelő cicák a cirkuszban
  2. Neil Gaiman – Terry Pratchett: Elveszett próféciák
  3. Szabó Magda: Szüret
  4. Szabó T. Anna: Tükörcicák
  5. Justin Trudeau: Ami összeköt
  6. Lackfi János: Heni és a hajmeresztő terv
  7. Anne Millard: Utcák régen és most
  8. Oscar Wilde: The Picture of Dorian Gray
  9. Marék Veronika: Kippkopp, hol vagy?
  10. Agatha Christie: The Mysterious Affair at Styles
  11. G. Beke Margit: Északi istenek
  12. Marék Veronika: Kippkopp karácsonya
  13. Barátné Hajdu Ágnes – Babiczky Béla: Bevezetés az információkereső nyelvek elméletébe és gyakorlatába
  14. Marék Veronika: A Csúnya Kislány
  15. Barbie – Tündérmese a divatról
  16. Virginia Woolf: Saját szoba
  17. Brené Brown: Élj szívvel-lélekkel
  18. Charles Lamb – Mary Lamb: Shakespeare mesék
  19. Dániel András: Smorc Angéla nem akar legóba lépni
  20. Dániel András: Kuflik a hóban
  21. Marék Veronika: Tegnap, ma, holnap
  22. Berg Judit: Maszat alszik
  23. Berg Judit: Maszat játszik
  24. Finy Petra: Az ovi-ügy
  25. Ambrus Izabella: Fundi óvodába megy


Októberi szerzemények, kaptam őket


Két dologgal sikerült önmagamat meglepni ebben a hónapban, egyfelől összejött a 12 poszt, pedig bizony Isten, hogy azt hittem már sosem lesz a régi az inspirációm.
A másik dolog meg, hogy elszámoltam magam, jó tíz könyvvel, és számomra volt a legnagyobb meglepetés, hogy meglett a 200 olvasós moly plecsnim :d ITT megleshetitek az instán, és ezúton is Köszönöm a sok kedvencelést rá!! <3 br="">
Mi történt velünk még?
Belekezdtünk a középiskolás továbbtanulási őrületbe, októberben 2 szülőin voltam, novemberben háromszor fogok menni :(( Hiába van meg az elvi sorrend, azért látnunk kell a kiválasztott intézményeket, és azoknak a vezetőit, tanárait; a szimpátia is sokat dönt, nemcsak a hírnév, tanulmányi rangsor, vagy távolság.




Novemberre így a sok magánéleti elfoglaltság miatt csak három biztos posztot ígérek, lesz megint esti mesékről szóló összefoglaló, hasonló a szeptemberihez, mert díjaztátok az ötletet.
Aztán biztosan érkezik két recenzió, Török Gábor: A lakott sziget , illetve Szűcs Róbert Gábor: Jól fésült ügyek című műve.
A Mini könyvklubban A könyvtolvajt fogjuk közösen olvasni, Markus Zusak híres regényét; még ha a filmváltozatot nem is tekintem meg, a könyvről mindenképpen hozok értékelést.
A szakkönyveimmel kapcsolatban szerintem nem fogok írni, viszont a temérdek gyerekkönyv mellé ezeket zsákmányoltam a könyvtárból:


Végül pedig mivel rég volt zene a havi zárásban, hoztam egy klippet.
Vasárnap moziünnepen jártunk, és míg a nagyok apjukkal Pókembert néztek, mi póniföldön jártunk a legkisebbel :D
Pörgős, nagyon csajos film, klassz zenével. Sia most nagyon felkapott, én imádtam a hangját a Wonder Womanban is ;) Ez a dal zárta a filmet:



Share:

2017. október 31., kedd

Oscar Wilde: Dorian ​Gray arcképe (Mini könyvklub 8.)


FÜLSZÖVEG: Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Oscar ​Wilde klasszikus regényének hőse, a gazdag, gyönyörű és naiv fiatalember, Dorian Gray megszállottja annak a gondolatnak, hogy örökké fiatal és szép maradjon, s ezért még akár a lelkét is eladná. Miután az egyik barátja megfesti portréját, a fiú csak azt fájlalja, hogy az ő szépségét az élet és az idő hamar lerombolja majd, míg a képe örök marad, s azt kívánja, hogy bárcsak ez fordítva lenne.

A fiatalember hamarosan cinikus barátja, Lord Henry Wotton befolyása alá kerül, aki ráébreszti az élet ízeire. Dorian átadja magát az önző és rafinált élvezeteknek, férfiakat és nőket taszít a bűn útjára, majd egyre mélyebbre süllyed, s a züllés minden nemét és formáját megtapasztalja. Az események egyre riasztóbb fordulatot vesznek, mivel nemsokára megtudja, hogy kívánsága teljesült. Legnagyobb csodálkozására ugyanis csak a róla készült kép öregszik. Arca és szeme őrzi az ártatlan ifjú szépségét, a festett arcmás viszont, amelyet gondosan elzárva tart háza egy titkos helyiségében, híven mutatja az idő és a bűn rombolását vonásain.

Ekkor úgy érzi, itt az ideje megváltoztatnia az életét. Hogy teljesen tisztára mossa magát, bűnös múltjának tanúját, a szörnyűséges képet meg akarja semmisíteni…

Moly adatlap:
https://moly.hu/konyvek/oscar-wilde-dorian-gray-arckepe



2014 után idén is elolvastam Dorian Gray történetét, sőt ezúttal angolul, de mindjárt meg kell jegyeznem azt is: én nem szavaztam erre a műre, mikor a három kötelező olvasmányunkat választottuk ki. Számos könyvklub tag megszerezte az eredeti, vágatlan változatot, amit magyarul Dorian Gray képmása néven hoztak forgalomba, nekem ez angolul nem sikerült. Letöltöttem vagy öt változatot, némelyik még úgy is reklámozta magát, hogy az az eredeti, vágatlan, cenzúrázatlan verzió, de közel sem volt rájuk ez igaz.

Hogy másodszorra mennyire tetszett?
Hát nem, agyonuntam. Egyfelől azért, mert ismertem a cselekményt, bár csak most esett le, hogy egy könyv indította el Doriant igazán a lelki romlás útján. (Valamiért úgy emlékeztem, hogy Lord Henry volt a katalizátor, és annyiban igazam is volt, hogy tőle származott az ominózus kötet.)
Másfelől viszont nyelvileg roppant kifinomult stílusú a mű, de pont ezért nehéz olvasni. Most nem fogom zárójelezni a mondanivalót, holott ismét kitérőt teszek - igazából a Goodreadsen lehet azt követni, hogy én mennyit szoktam angolul olvasni, nem a molyon. Dorian Gray után két könyvet is olvastam eredetiben, egy Agatha Christiet és hétvégén fejeztem be egy Jane Austen fanfictiont. Mindkét műben voltak ismeretlen szavak, amiket csak a szövegkontextus, értelem alapján fogtam fel, de Wilde Lord Henry szájába az alap angoltól eltérő nyelvezetet adott - egyetemi, Oxford/Cambridge stílust. A nyakatekert mondatokat, filozofálásokat még magyarul is nehéz követni, hát még eredetiben...

"And yet," continued Lord Henry, in his low, musical voice, and with that graceful wave of the hand that was always so characteristic of him, and that he had even in his Eton days, "I believe that if one man were to live out his life fully and completely, were to give form to every feeling, expression to every thought, reality to every dream—I believe that the world would gain such a fresh impulse of joy that we would forget all the maladies of mediaevalism, and return to the Hellenic ideal—to something finer, richer than the Hellenic ideal, it may be. But the bravest man amongst us is afraid of himself. The mutilation of the savage has its tragic survival in the self-denial that mars our lives. We are punished for our refusals. Every impulse that we strive to strangle broods in the mind and poisons us. The body sins once, and has done with its sin, for action is a mode of purification. Nothing remains then but the recollection of a pleasure, or the luxury of a regret. The only way to get rid of a temptation is to yield to it. Resist it, and your soul grows sick with longing for the things it has forbidden to itself, with desire for what its monstrous laws have made monstrous and unlawful. It has been said that the great events of the world take place in the brain. It is in the brain, and the brain only, that the great sins of the world take place also. You, Mr. Gray, you yourself, with your rose-red youth and your rose-white boyhood, you have had passions that have made you afraid, thoughts that have filled you with terror, day-dreams and sleeping dreams whose mere memory might stain your cheek with shame—"





"- És mégis - folytatta Lord Henry, halk, muzsikás hangján, kezének azzal a kecses mozdulatával,mely mindig jellemző volt rá, már etoni napjaiban is -, azt hiszem, ha egy ember teljesen és egészen kiélné életét, formát adna minden érzésének, kifejezné minden gondolatát,testté váltaná minden álmát - azt hiszem, a világ az öröm oly friss lendületét kapná, hogy elfelednők a középkor minden nyavalyáját, és visszatérnénk a hellén eszményhez - lehet, hogy még finomabb, még gazdagabb eszményhez, mint a hellén volt. De közöttük a legbátrabb ember is fél önmagától. A vadember öncsonkítása gyászosan tovább él az önmegtagadásban, mely elzápítja életünket. Bűnhődünk a lemondásunkért. Minden lendületünk, melyet meg igyekszünk fojtani, tovább erjed-gerjed agyunkban és megmérgez bennünket. A test egyszer vétkezik, és ezzel el is intézte a vétket, mert a cselekvés a megtisztulás egyik módja. Semmi sem marad aztán, csak a gyönyörre való visszaemlékezés vagy a bűnbánat pazar pompája. A kísértéstől csak egy módon szabadulhatunk, úgy, hogy engedjünk neki. Állj ellen, és lelked  belebetegszik abba, hogy lelked epekszik azokért a dolgokért, melyeket megtiltott magának, s vágyakozik azért, amit a szörnyeteg törvények tettek szörnyeteggé és törvénytelenné. Azt mondották, hogy a világ nagy eseményei az agyvelőben történnek meg. Az agyvelőben, csakis az agyvelőben történnek meg a világ nagy bűnei is. Önnek, Gray úr, kinek olyan rózsapiros az ifjúsága és olyan rózsafehér a gyermekkora, önnek is vannak szenvedélyei, melyektől megrémült, gondolatai, melyek rettenettel töltötték meg, álmai nappal és álmai éjszaka, melyeknek puszta emléke szégyenpírral tarkázná arcát."

A két idézetet, az eredetit és Kosztolányi fordítását a mű második fejezetéből hoztam, ennél csak emelkedettebb filozofálgatást folytatott Lord Henry.
Ha pedig végképp meg szeretném vallani, hogy mit nem élveztem másodszorra Dorian történetében, akkor leginkább benne, az ő karakterében kell keresni a hibát.
Idén olvastam Balzactól a Szamárbőrt, ami szinte azonos kiindulási pontú; adott a fiatalember, kap egy mágikus szamárbőrt, ami biztosítja számára a fiatalságot, gazdagságot. Raphael azonban Dorianhez képest egy szent, amikor megérti, hogy mekkora hatalom kerül a kezébe, onnantól jóra használja, és nem a lelkének a leépítésére.

Dorianből ezt hiányolom, az önzése hideg, kiszámított, taszít, a bukása elkerülhetetlen. Ha pedig másik irodalmi példát óhajtunk keresni, hát Goethe Doktor Faustja az, aki szintén lepaktál az ördöggel, azt mondja:
"Rohantam a világon át; 
mit megkívántam, üstökön ragadtam, 
amit meguntam, abbahagytam, 
mit elszalasztottam, nem érdekelt. 
Sóvárogtam, s beteltem, újra vágy 
fogott el, ekként száguldottam át 
az életen, hajdan vadul robogva, 
de bölcsen s megfontoltan ballagok ma."
Dorian ezt az utolsót nem teszi meg a történet során egyszer sem, nem áll meg, nem gondol át, nem fontol meg, olyan, mint egy akaratos gyerek, felnőtt hatalommal. Valószínűnek tartom, hogy Wilde botrányos életrajza nélkül nem lenne ennyire népszerű ez a kötet, nem olvasnák ennyien.

A többi molyklub tag véleménye itt olvasható:
http://konyv-sarok.blogspot.hu/p/dorian-gray-arckepe.html

Külön kiemelném az eredeti verziót olvasó AniTiger, Jeffi és Réta véleményét!


A művet pedig online itt lehet olvasni:
- magyarul
- angolul.

3,5 csillag az ötből.


Share:

2017. október 30., hétfő

A hét verse - Szabó Magda: A fény lécei közt



Szabó Magda: A fény lécei közt


Hintáját a holdhoz kötötte, 
belendült az alvó szobába. 
Ahogy megláttam, visszaléptem, 
ő jött felém, én egyre hátra. 
A fény lécében elbukott, 
térdre esett. 
Minden sarokhoz lehajolt, 
valamit keresett.

Minden sarokhoz lehajolt. 
Én mentem hátra, egyre hátra, 
itt hagyta egyszer, erre volt, 
minden sarokhoz lehajolt, 
csak surrant, surrant a homályba.

Sehol se volt. Semmi se volt. 
A fény lécében elbotolt.

Sirni kezdett, mint a madár, 
ha valami torkához ér. 
Sikoltva takartam az arcom: 
megvakulok, olyan fehér. 
Csak bolygott, bolygott, hátra-vissza. 
Sikoltoztam a rémülettől. 
Hajnal jött, fényével felitta.

Azóta itt jár minden éjjel, 
s minden sarokhoz lehajol. 
Leng-leng a szobában fehéren, 
hátha meglelné valahol. 
Letérdel minden zug elé. 
Két nagy szeme ragyog. Ragyog.

Ha megtalálja: elviszi. 
Ha megtalálja: meghalok.

***

Share:

2017. október 25., szerda

Robert Merle: Védett ​férfiak



FÜLSZÖVEG:

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Fagyos ​éjszaka. Dermedt csöndbe burkolódzik a szögesdróttal körülkeritett, nagy kiterjedésű birtok. Egyetlen bejáratánál őrtorony magasodik, ahol egy tengelye körül forgó gépfegyver mellől egy milicista lány fürkészi a kihalt tájat, amelyet kisértetiesen pásztáz egyre-egyre a fényszóró sugara. 
Hol vagyunk? Koncentrációs táborban? Vagy csupán egy védett körzetben, ahol tudós férfiak a halálos kimenetelű agyvelőgyulladás ellenszerét kutatják? A kitűnő francia iró legújabb politikai-fantasztikus regénye a mostanában sokat emlegetett kérdésről: a férfiak és a nők egyenjogúságáról szól. A regény valamikor a nyolcvanas években játszódik az Egyesült Államokban. A swifti képtelen helyzet a következő: ismeretlen virusú agyvelőgyulladás pusztit, és a járvány halálos minden nemzőképes férfira. A nők az élet minden területén átveszik a hatalmat, a köztársasági elnök pedig egy férfigyűlölő nő lesz, aki a látszat kedvéért beleegyezik, hogy egy nagy gyógyszergyár védett területet létesitsen a betegség ellenszerét kutató tudós férfiaknak. A kutatócsoport vezetője Martinelli doktor, aki, miközben társaival az emberi faj fennmaradásáért küzd, a nők között is szövetségesekre talál, és megindul a tragikomikus, fordulatos, szövevényes küzdelem…
Merle elsősorban társadalmi érdeklődésű iró, nagyszerű atmoszférát teremt, fel tudja kelteni egy nyomasztó mikrovilág veszélyérzettel és megalázottsággal teli levegőjét, és egyértelműen elitéli, mint eddig is minden regényében, az embertelen elméletet és gyakorlatot.
Moly adatlap:



Előrebocsátom: feminista vagyok.
Igen, három gyerekkel, 17 év házasság után is azt gondolom, hogy rengeteg dologban igaza van a nőjogi harcosoknak világszerte. De azt is, hogy a feminizmust is lehet vércikin művelni, túlzásba vinni – erről szól a Védett férfiak.

Ez nem egy női vagy férfi olvasmány, ha lehetne, akkor azt tudnám javasolni minden ismerősömnek, hogy olvassák el ezt a könyvet, de úgy, hogy elolvassák mellé Margaret Atwood remekművét, A szolgálólány meséjét. Mert a két történet egymás színe-fonákja, az egyik rémmese a matriarchális társadalomból, míg a másik a patriarchális mítosznak mutatja be horrorszerű mélységeit.
Félreértés ne essék: egyik rosszabb jövőkép lenne, mint a másik! És hirtelen nehéz is megmondanom, hogy melyik lenne rémesebb.
De hogy ismerni nem ártana őket, az biztos, hiszen mindkét regény kiindulópontja egy-egy valós, időszerű, bármikor előfordulható szituáció.
A Védett férfiakban egy fertőzés pusztítja a férfinemet, míg Atwood jóslata egy terrorista támadás után elrendelt, tartósra sikerült szükségállapotból indul ki. 

Nőként olvasva bennem sokszor megszólalt a vészcsengő a Védett férfiak olvasása során is, a kötelező spermaleadást nehéz nem elítélni, de ugyanígy nagyon visszásnak tartottam, hogy bár minden második nőszemély kikezdett a főszereplő dokival, folyton kicsinyítőképzővel emlegették a férfi nevét. Akkor most vagy kell a pasi, vagy nem, miért nem lehetett eldönteni, mit kellett ennyit játszmázni végig?
Ez a része biztosan nem volt szimpatikus, mint ahogy a regény végén az új alkotmány sem, ami nemes egyszerűséggel „nemzőnek” titulálja a születendő gyermekek apját, teljes jogú szülőnek kikiáltva az anyát. És ahol a nő se beszámítható, azzal a gyerekkel mi van? Vagy mi történik baleset, haláleset esetén?
Ez a másik végletbe esés pont annyira túlzás, mint amikor csak a férfi a család feje, esze, pénztárcája, közepe…

Szóval vegyesek az érzelmeim, majdhogynem szégyenkeztem is a fehérmájú női szereplők miatt, de azt gondolom, hogy mindkét regényt érdemes többször is forgatni egy élethossz alatt. Ha nem is úgy, mint az 1984-et vagy a Szép új világot, amit jó lenne öt évenként újraolvasni; azért évtizedenként érdemes visszatérni Merle és Atwood világába is.
Természetesen 5 csillag, ajánlom! Én pedig sorra kerítem jövőre Robert Merle több könyvét is, már a polcokon várakozik A sziget, az Állati elmék és a Malevil.

Share:

2017. október 23., hétfő

A hét verse - József Attila: Rejtelmek



József Attila: Rejtelmek

Rejtelmek ha zengenek, 
őrt állok, mint mesékbe’. 
Bebujtattál engemet 
talpig nehéz hűségbe.

Szól a szellő, szól a víz, 
elpirulsz, ha megérted. 
Szól a szem és szól a szív, 
folyamodnak teérted.

Én is írom énekem: 
ha már szeretlek téged, 
tedd könnyüvé énnekem 
ezt a nehéz hűséget.

***


Share:

2017. október 20., péntek

Szeptemberi esti mesék


Egy ideje már töprengek azon, hogy írjak-e a sok-sok esti meséről, amit olvasunk itthon, de múlt héten rákérdezett offline valaki, hogy kinek, kiért olvasok én ennyi gyerekkönyvet. 
A válasz két főszereplője elmélyülten játszik valamilyen zombivadász játékot a játszóházban, direkt nem mutatom az arcukat :P Nem lesznek ők Anna, Peti, Gergő, holott Máté fiam tegnap azt mondta, hogy nem bánná, ha róla is készülne könyv.
Ha az nem is, egy blogbejegyzésben most újfent megemlítem, a fiam 7 éves, és most kezdte a sulit, az olvasástanulást is; a legkisebb gyerkőc, Emma pedig 5 éves, ovis. 

Mivel már szóba hoztam az olvasástanulást, a rengeteg mese egyik oka pontosan ez, a tanítónénik azt kérték az iskolában, hogy ne csak gyakoroljuk itthon az olvasást, hanem olvassunk is mi szülők fel, lehetőleg minden nap egy mesét.
Érdekes módon én most Máténál kezdem érteni a dolog apropóját, mert úgy veszem észre, hogy eddig elvonatkoztatott a betű és a mese között. Voltak ilyen furcsa jelek a könyvekben, amiből ő maximum a számokat, rajzokat, smiley-kat értette, de ezt a fejében különválasztotta az olvasástól, a történetmeséléstől.
Most, hogy ő is tanulja, sőt a mesékben a már ismerős szavakra rámutatok, kezdi felfogni a kapcsolódást. De valamilyen szinten érthető a logikája, a felnőttek általában érthetetlen, elképzelt, nem kézzelfogható dolgokról beszélnek; a tévéről az első pillanattól azt hallja, hogy nem kell mindent elhinni, a számítógépről pláne. Hát persze, hogy nem volt kapcsolat a buksijában a betűk és a mese között!




Az is nehéz, hogy ugrásokkal tanítjuk még a Meixner módszerben is a gyerkőcöket. Előbb magánhangzó-mássalhangzó szótagokat gyakoroltattunk be velük (am/im/óm); majd azt kérjük, hogy fordítsa meg őket: mó/mi/ma.
Meixner módszer további sajátossága, hogy mö/tö/sö hangzóként tanítja a betűket, nem úgy, ahogy anno mi szülők tanultuk, a Romankovics módszerrel, mé/té/sé betűnek. Aztán kimondatjuk a gyerekkel külön a betűket, ez milyen betű? Mö. Ez milyen? A. Na, akkor olvasd össze! és azt várjuk, hogy hagyja el a támogató ö hangot...


Szóval nehéz mesterség az olvasástanulás, kell a naponkénti, vagy lehetőség szerint heti 5x-i gyakorlás. Viszont azt az örömöt, mikor kiolvas egy szót, és villámcsapásként ráébred, hogy érti is! Hát az egyelőre leírhatatlan :D




Ha már iskolakezdés, akkor legelőször is egy iskoláról szóló, úgynevezett ablakos könyvecskét vettünk a kezünkbe. Szerintem mindenki ismeri ezt a kiadványtípust, egy-egy szövegrészt fel lehet emelni, és az alatta lévő kis ablakocskában további információkat lehet elolvasni.
A borítón látható szőke kislány, barna kisfiú kezdik az iskolát, és habár német a könyv, azért volt érdekes elolvasni, mert már az első héten össze tudtuk hasonlítani, hogy mennyire más a magyar iskola, mint a történetben szereplő, illetve, hol hasonlít, hol teljesen ugyanaz.

A legizgalmasabb az utolsó oldalpár, ahol 5-6 másik földrészen élő, más bőrszínű gyerekről mesélnek, hogy például Angliában kötelező egyenruha van, vagy hogy Grönlandon bentlakásos iskola van, Dél-Amerikában és Kínában pedig órákat kell gyalogolni a sulihoz.
Nálunk csak 5 utca sarkot...




Megvallom őszintén, véletlenül került a kezembe Bartos Erika eme könyve, de bizonyisten, telitalálat egy elsőshöz! Sőt, még egy iskolába készülő nagyovisnak is, második félévben, közel a ballagáshoz, de egy másodikosnak is jó lehet, tanév elején.

Az alaptörténet szerint Andris 7 éves, és szülei meglepetéspartit rendeznek neki, amire meghívják az egész családot. Minden családtagnak más neve van, az ábécé egymás utáni betűivel; az apuka Ádám, az anyuka Beáta, a kishúg Cili.
Tudom, hogy elsőre kicsit (nagyon) didaktikusnak tűnik a dolog, de nem az, mert rengeteg érdekes apróság bele lett dolgozva a kerettörténetbe. Egyfelől a rokonok különböző helyen élnek, volt debreceni, ahol nálunk apa barátja lakik a családjával; aztán volt Pécs környéki, ahonnan az én kedves barátnőim, Bogi és Hajni származnak. Volt szó benne Balatonról, Angliáról, sőt az egyik nagybácsi felesége francia - éppen úgy, mint nálunk a családban!
A különböző rokonsági fokokról is szó esik a mesében, hogy ki az unokatestvér, ki a mostohatestvér, nevelőszülő, mi az örökbefogadás, mit jelent fogyatékosnak lenni - legyen ez akár tolókocsi, akár hallókészülék.
Persze a felnőttek számtalan foglalkozást űznek, hobbival tevékenykednek, és a történet gyerekszereplői is változatos álmokat kergetnek. A kötet végén van egy ábécérajz is, Andris áll középen, majd jön a többi szereplő; van rajzolt térkép is, ki, honnan érkezett a buliba, illetve felsorolás is, ki, hány éves.


Már a Hoppla meséi is jó irány volt, de számomra most ezzel lépett ki az unalmas Anna-Peti-Gergő vagy Bogyó-Babóca világból Bartos Erika. Jó szívvel ajánljuk a könyvet, színes volt, lekötötte mindkét gyerkőcöt.

https://moly.hu/konyvek/bartos-erika-egyutt-lenni-jo



Ezt a mesét Emma kedvéért kellett elolvasni, mert az oviban eljátszották, minden gyerek nagy örömére, hogy a török császárnak bő bugyogója van :D
Itthon is röhögőgörcsöt kap tőle, amit mi már csak bámulunk - Máté maximum attól kacag, hogy Emma mennyire nevet.
Klasszikus mese, Arany fiának feldolgozásában.

https://www.youtube.com/watch?v=IxgKA4Sgqhg




Berg Juditot mi inkább a Rumini kapcsán ismertük a nagylánnyal, de nyáron jártak a kicsik napközis táborba, és ott kezdték el olvasni a három cicajáték történeteit.
A Cipelő cicák apró kis játékcicák: testük tarkabarka, farkuk végén színes gyöngyök himbálódznak. Pont elférnek egy gyerek markában, gazdáik mindenhová magukkal cipelik őket. A felnőttek csak ennyit látnak. De a gyerekek tudják, hogy a cicák ennél sokkal többre képesek! Csak csettintenek egyet a farkuk végivel, és hihetetlen csodák történnek: maguktól elindulnak a játéklovak, lilára és kékre váltanak az utcai jelzőlámpák, eltűnnek a tányérról az otthagyott kenyérhéjak…

Cirő, Pepe és Lőri, a játékcicák nevei elég sok gondot okoztak olvasás közben, de ahogy ránéztem a molyon az értékelésekre, más anyukáknak is :) Holott már megszokhattam volna, Berg Judit bámulatos neveket képes kreálni, nekem a Rumini sorozatból az volt az egyik kedvenc jellemzőm.
Nemcsak a játékok, hanem a gazdáik is hárman vannak, Lili, Marci és Dorka ugyanolyan nemi leosztásban vannak, mint nálunk az életben - nyilván ezért telitalálat a gyerekeknél a könyv.
De szeretik Agócs Írisz rajzait is, jókat tudnak derülni az illusztrációkon, viszont azt megállapították, hogy Pepe gazdájának lenni nehéz, mert ő a legnagyobb problémaokozó általában. Meg a legvagányabb, legdumásabb, aki csodálni is lehet...
Nálunk nagyon népszerű lett a mese, de majd jövő hónapban megmutatom, hogy miért a következő kötetet, a Cipelő cicák a cirkuszban olvastatták el velem többször.

https://moly.hu/konyvek/berg-judit-cipelo-cicak-a-varosban


Share:

2017. október 17., kedd

Justin Trudeau: Ami ​összeköt



FÜLSZÖVEG:

Vajon ​előny vagy hátrány, ha egy történelmi jelentőségű elnök fiaként látjuk meg a napvilágot? Képesek vagyunk elviselni, hogy egész életünket a nyilvánosság előtt kell leélnünk? Hogyan éljük meg a saját tragédiáinkat és boldog pillanatainkat, ha azok nem csak ránk tartoznak? 
Vajon kicsoda Justin Trudeau? Kanada miniszterelnöke most végre feltárja, mi vezette el azokhoz az eszmékhez, amelyek ma politikai tevékenységét befolyásolják. Megtudhatjuk, milyen kapcsolat fűzte és fűzi a gyönyörű Sophie Gregorie-hoz. Végre megérthetjük, Justin fiatalemberként hogyan találta meg saját hangját, és miért döntött úgy, hogy politikai pályára lép. 
Betekintést nyerhetünk abba, hogy Trudeau miképpen kezelte a 2011-es liberális vereséget, és hogyan reagált arra, hogy a kanadai nép látszólag teljesen elveszítette a kapcsolatot a Liberális Párttal. Vajon mi motiválta abban, hogy a nehézségek ellenére folyamatosan segítette a párt megújulását?

Justin Trudeau meggyőződése, hogy Kanadát épp a sokszínűsége erősíti és teszi naggyá. És hogy mi a titok? Mit kell tenni, hogy egy ország felvirágozzon? Ne azt keressük, ami elválaszt, hanem mindig azt, AMI ÖSSZEKÖT!

Moly adatlap:
https://moly.hu/konyvek/justin-trudeau-ami-osszekot

A könyvet ITT tudod kedvezményesen megrendelni! :)





Szerintem két eset van, mikor egy könyves bloggernek érdemes várnia az értékelés írásával: ha nagyon tetszett neki a könyv, amit olvasott, illetve, ha nagyon nem.
Szerencsére Justin Trudeau önéletrajzi művénél az első eshetőség forgott fenn, ahhoz, hogy a lányos, rózsaszín rajongói csöpögésen túl, értelmesen is le tudjam írni a véleményemet a kötetről, muszáj volt előtte mást is olvasnom, és szó szerint aludni pár éjszakát az értékelésem előtt.

Valószínűleg, akik online már követnek egy ideje, olvasgatják a blogot, pláne akik tudnak a tumblr oldalam létezéséről, de akik követnek twitteren is, már sejthetik, mit fogok írni: igen, én is liberális vagyok. A kevés nyilvános facebook adataim közül ez az egyik, amit nem szégyenlek ország, világ, online közösségek előtt felvállalni.
Természetesen drukkoltam két éve Justin győzelméért, nagyon boldogan posztoltam ki széltében, hosszában, hogy újra Liberális elnöke lett Kanadának, teljes rajongói boldogságban úsztam napokig.

Többen kérdeztétek, hogy milyen a könyv, már az első pillanattól kezdve, és ha egy szóval kellene jellemezni, azt mondanám: olvasmányos. Trudeau jó stílusban ír, de ezen nem nagyon kell csodálkozni, hiszen eleve politikus családból érkezett, szinte vérében van az ékesszólás képessége. Az édesapja, Pierre volt Kanada 15. miniszterelnöke, míg anyukája, Margaret családjában a pedagógus pálya számított általánosnak.

Justin gyermekkora elég kettős volt, éppen úgy, mint szülei. Apja a francia gyökereket jelentette a családban, ezen a nyelven is beszélt velük, míg édesanyja az angolszász kultúrát és főleg a liberalizmust hozta magával otthonukba. 30 év korkülönbség volt a szülők között, és talán Pierre Trudeau munkamániája, talán Margaret Sinclair egyre erősödő depressziója tehetett róla, de elváltak 13 év után. Justin kamaszként ezt nehezen bírta feldolgozni, munkált benne is a bűntudat, mint minden gyermekben, illetve szerette volna anyját segíteni, hogy kilábaljon a betegségéből, de próbált teljességgel megfelelni a perfekcionista apjának is.

"Rájöttem, hogy ő és a szülők ugyanolyan esendőek, mint én, és hogy a felnőttek sem tökéletesek. Sok tekintetben gyermekek maradnak a lelkük mélyén. A félelmek, amiket gyermekként éreztünk, mérséklődnek az érettséggel és a korral, de ott maradnak, mint a csontvázak a szekrényben. Anyám betegségének legrosszabb szakaszának félelmei és rémálmai a gyermekkorából származtak. Nem hinném, hogy más lett volna, mint a többi felnőtt, csak a betegsége kinyitotta azokat a szekrényeket, amik más tudatában zárva maradnak. A csontvázak kiestek belőlük és felügyelet nélkül sétafikálni kezdtek."



Az, ha valaki híres szülő gyermeke, roppant megterhelő, mert elvárásokkal fordul felé a környezete, állandó összehasonlítást kell már gyermekként is elszenvednie, a kiteljesedett felnőttel szemben. A fiatal Trudeau is megérezte ezt, miután mindenki elvárta volna tőle, mint elsőszülöttől, hogy apja középiskolája után ő is a jogra menjen. De ehelyett Justin előbb bölcsészdiplomát szerzett, angol irodalomból, majd egy kisebbfajta hátizsákos világkörüli túra után snowboard oktató lett. Jellemzően mindenhol megszenvedte, ha bemutatkozott, így időnként csellel élt, például mikor beiratkozott egy bokszklubba, anyai családnevét kissé elváltoztatva, mint Justin St. Clair. Persze, előbb-utóbb rájöttek mindenhol, hogy ki ő, de valószínűnek tartom, hogy egész életében hasonlítgatni fogják tetteit, szavait, és főleg a politikáját apjáéhoz.

Ha őszinte akarok lenni, természetesen meg kell vallanom, hogy vannak unalmasabb, lassabb részek a műben, eredetileg Justin csak Kanadának írta meg a könyvet. Így tehát azok a fejezetek, amik Québec különválási törekvéseit, vagy más politikai társulásokat, kanadai törvényeket, politikusokat, a kétnyelvű társadalom nehézségeit, problémáit taglalják, nem biztos, hogy az európai olvasóknak izgalmat rejtenek.
Sőt, hadd legyek teljesen nyílt: egyáltalán nem mindig egyszerűen követhetőek, azonban számomra azért voltak érdekesek, mert mind angolul, mind franciául értek, ismerem a két nyelv különbségeit, el tudom könnyen képzelni a gondolkodásmódokból fakadóakat is.

"A francia nyelvtan megköveteli, hogy mielőtt belekezdünk egy mondatba, már tudjuk, mi lesz annak a vége. Tehát nagyfokú tudatosságot kíván a használójától. Ha így kezdted a mondatot, nem fejezheted be úgy. Ezért nehéz legyőzni a francia entellektüelek számára a lelkük mélyén szunnyadó Proustot, amikor a tévében vagy több ember előtt beszélnek.
Az angol mondatok bárhogyan végződhetnek, bármilyen konklúzióra juthatsz menet közben, attól függetlenül, hogyan is kezdtél bele egy gondolat kifejezésébe. A mondatod közepén úgy kanyarodhatsz más irányba, hogy nem rúgod fel a nyelvtani szabályokat. Az angol nyelv lazasága ismeretlen a franciában, ahol nagy figyelmet igényel összhangba hozni a tagmondatokat."

"Mint a kétnyelvűek általában, gyakran ugráltam a nyelvek között, általában önkényesen. A matekra franciául gondoltam, mert ez volt a matekórák nyelve. Amikor nyugaton franciát tanítottam és láttam, milyen sokat szenvednek vele a diákok, megmutattam nekik a francia nyelv romantikus aspektusát. Amikor hiányzik valaki, franciául azt mondod, hogy „tu me manques”. Vagyis a te a mondat alanya. Ellentétben az angol változattal, az „I miss you”-val, ami teljes egészében a beszélőről szól. Kis differencia, de a tinédzsereknek, akikben tomboltak a hormonok, nagyon tetszett."
Persze vannak a könyvben jócskán érzelmes részek is, például, mikor Michaelról, kisebbik öccsének haláláról ír, vagy mikor apja elvesztéséről. De ugyanilyen megindító a feleségével, Sophieval való megismerkedése is, sőt végtelenül romantikus, hogy már az első randin azt javasolta Justin, hogy jegyezzék el egymást.

Tehát ha azt kérdezitek, hogy szerettem-e én ezt a könyvet, ajánlom-e másnak, egy hatalmas igennel fogok válaszolni. Mert tényleg szórakoztató, olvasmányos, egyenes, jó stílusú mű, olyan, mint amilyet Trudeau arcára tekintve remél az olvasó.
Már a huszadik oldalon is csak annyi bajom volt vele, hogyan bírjam megállni, hogy ne idézzem ki a könyv egészét.
Számomra nagy élmény volt olvasni a kortesbeszédeit is, illetve a kötet utolsó pár fejezetét, amely már a politikai útját taglalja, de még szívmelengetőbb volt a mellékelt fotókat nézegetni… amiből lehetett volna jóval több is :D


Ez lett a kedvencem: 
http://www.cbc.ca/news/trending/justin-trudeau-yoga-photo-peacock-pose-2013-pierre-trudeau-1.3513238

Nemes egyszerűséggel "yoga trudeau"-nak címkézi még a gép is :D


Ennél jobban nem tudom ajánlani nektek a könyvet, a kiadónak viszont nagyon-nagyon köszönöm az előolvasás lehetőségét!

 Athenaeum kiadó
Weboldal Facebook - Moly

Share: