2017. augusztus 17., csütörtök

Gabriel García Márquez: Száz ​év magány

FÜLSZÖVEG:


Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

E ​könyvet az író saját gyermekkori emlékeiből, tapasztalataiból kiindulva írta. A regény Kolumbia egy kis eldugott falujában, Macondoban játszódik. Nem jó kifejezés a „játszódik”, mert ez a mű minden szempontból rendhagyó. Ahogy az író mondja: „Macondo nem annyira földrajzi hely, mint inkább lelkiállapot.” Ezt a falut sok száz kolumbiai falu hangulatából, az író ezekben töltött gyerekkori emlékeiből ollózta össze. A hangulatot alapvetően meghatározza az éghajlat. Állandóan száraz forróság van, az emberek a napjuk nagy részét árnyékos függőágyakban töltik, hiszen még megmozdulni is nehéz ilyenkor.

Ezekben a falvakban mindent vastag por lep, amit a szél felkavar – de nincs eső, ami lemosná. Az élet hihetetlenül monoton, még az évszakok is csak alig észrevehetően változnak. Az eldugott falvacskákban semmi sem történik. Ilyen körülmények között követhetjük végig egy család történetének száz évét.

A hatalmas házban, ahol a Buendíák élnek, minden megtörténhet. Az öt generáció életét végigköveti a magány. Nincs olyan tagja a családnak, aki életét valamilyen módon ne magányosan élné le. Van, amelyikük a tengert járja, másikuk szerzetes módjára elvonul a világtól, de híres, forradalmár katona is található közöttük. A család férfitagjainak két közös vonásuk van, az egyik a nevük: csak két variáció fordul elő José Arcadio és Aureliano. Ez azért is fontos, mert csak az Aureliánok magva termékeny, és viszi tovább a családot. A másik közös vonás a magány, amelynek oka abban keresendő, hogy nem tudnak szeretni. Egyikük sem szerelemből született és egyikük sem tanult meg szeretni. Ahogy az író mondja: „A magány az én szememben a szolidaritás ellentéte.”
 
Végeredményben e család történetének nincs optimista kicsengése. Egyikük sem tud boldogan élni, nem találják meg helyüket a világban. Talán olyan emberekből állt az öt generáció, akiknek nincs is dolguk itt a földön, csak véletlenül pottyantak ide. Ennek ellenére a Száz év magány fantasztikus könyv. Minden megtörténhet és minden meg is történik benne. Gyerekek születnek malacfarokkal, egy asszony egész életében földet eszik, és szülei csontjait a nyakában hordja, az első José Arcadio felesége, Ursula pedig legalább 120 évig él. És történik mindez teljesen természetesen.



Mindig is tudni akartam, hogy milyen lehet egy dél-amerikai szappanopera könyvben – írtam molyra, az olvasásom alá. A kötet befejezése után teljes bizonyossággal állítom: ilyen, mint Marquez regénye.

Ebben a műben nem történik semmi, illetve mégis, emberek születnek, élnek, szeretnek, gyűlölködnek, meghalnak, még sincs olyan érzése az olvasónak, hogy szemernyit is fejlődnének a karakterek, vagy haladna előre az idő. Szinte egy időspirálban létezik Macondo, a város, ahol a mágikus realizmus a természetes, meg az is, ha éppen évekig nem esik egyetlen csepp eső sem, vagy éppen szakadatlanul zúdul az ’égi áldás’.
Nincsenek szerethető jellemek ebben a történetben, legalábbis számomra maximum kedvelhető volt Ursula, a mindenkit túlélő matrona. Szent Zsófia volt a másik, akiről szívesen olvastam volna, és szimpatikus karakter volt – amúgy a két említett hölgy bírt a nagybetűs jellemmel a regényben.
Merthogy a többi családtag, főként a férfiak minimum csapodárak, szélhámosok, partalan életet kedvelő, álmodozó léhák, de akad itt a könyvben gyilkosság, öngyilkosság, háború, tűz, és rengeteg szex, akár még unokatestvérek között is.

Nem normális a regény, jobban mondva ingadozik a szub- és az abnormalitás határán, a két említett női karakter azok, akiket állandóan a józan ész és a szeretet vezérel. A többi családtag sajnos vagy önző, önzővé kérgesedik a lelke élete során; vagy eleve hideg szívvel születik. Ami jó a kötetben történik, azt általában a nők, esetleg az idősebb karakterek nyújtják, és meglepő módon a szeretők mindig önzetlenek.


Ennyi negatívum után talán meglepő lesz, amit írok: hogy tetszett a regény, megértem, hogy mitől lett világhíres, és attól eltekintve, hogy én igyekszem majd még egyszer elolvasni életemben, szívesen ajánlom is!
Viszont türelemre intenék mindenkit, meg arra, hogy ne keressen minden mozzanatra megfejtést. Talán Marquez direkt is hagyott homályosan dolgokat, de egész egyszerűen az is lehet, hogy a fizikai-éghajlati távolság miatt hat teljesen szürreálisan ez a történet.
5 csillag volt.
Share:

1 megjegyzés:

  1. Ezt a könyvet sokszor, sokan olvasták körülöttem már gimiben is.... Én pedig valahogy sose tudtam rávenni magam, h nekifeküdjek. Volt valami, arra emlékszek, ami hasonlóan ilyen "nem történik benne semmi" jellegű - hogy konkrétan mi, az már nem rémlik, de... Az még igen, hogy szerettem volna a földhöz vágni, amikor a végére értem. Ezek szerint akkor jó, h ebbe nem kezdtem bele. :D

    VálaszTörlés