2017. november 9., csütörtök

Potozky László: Égéstermék


FÜLSZÖVEG:
„Felkerült egy kép a Facebookra, hiába csinálták drónnal, még a parlament se látszik rajta jóformán, annyian bejelölték magukat, nincsenek fejek, esernyők se, csak rengeteg név.”

A nagy visszhangot kiváltó generációs regény, az Éles szerzőjének új könyve egy olyan utópiát mutat be, amely bármikor valósággá válhat: forradalom tör ki a 2010-es években egy közép-kelet-európai ország fővárosában. Alulnézetből látjuk, hogyan válik egy kívülálló a népfelkelés részesévé, és hogyan gyalogol át rajta a történelem anélkül, hogy azt ő észrevenné. Végignézi, ahogy felfordul körülötte a kiábrándult, kétszínű világ, de a barikádtüzek füstjével együtt a remény is elszáll. Ingerszegény létezés egy ingerült társadalomban, ahol a hősiesség legfeljebb csak félreértés.


A regényt ITT tudod olcsóbban megrendelni a kiadótól!

Moly adatlap:

https://moly.hu/konyvek/potozky-laszlo-egestermek




Megosztó témákról nehéz mit írni úgy, hogy az ne lehessen félreérthető, és hát a politikánál jelenleg hazánkban megosztóbb témát nem igen lehet találni.
Tehát előrebocsátom, a következőben leírtak csakis és szigorúan az én véleményemet tükrözik, nem biztos, hogy egyeznek egy átlagos olvasóéval.

Hogy feleljek a szerző, Potozky László megszólítására: igen, tetszett a műve. Sőt csillagos ötöst érdemel mind ő, mind a kiadó, hogy a mostani csak 50 %-os szólásszabadságban be mertek vállalni egy ilyen kiadványt.
Miért mondom ezt? Mert ismerek olyan mai magyar felnőtt állampolgárt, eljövendő szavazót, akinek már a fülszöveg sok volt, és bőszen leszólta a hülye liberális sorosbérencet, alias az írót. Tehát a narancsszínű forrongó düháradatra bizton számítani kell, még úgy is, hogy szerintem ez a regény nem csak Magyarországról szól.

Kevés karakter van a történetben, őket se lehet szeretni, sőt olykor még együtt érezni is nehéz velük. A főhősnek nincs neve, legalábbis csak becenéven szerepel, Minibullernek hívja a fiatal férfit a főnöke, mégpedig a srác rendőr öccse után. Nikka, a bölcsészlány lesz a történet mozgatórugója, vagyis hát miután a fiatalok összejönnek, ő cipeli magával Minibullert mindenféle kocsmázásra, világmegváltó csevejre.
Egy diszkótűz után Nikka és bölcsész barátai megemlékezést és tüntetést szerveznek, majd szépen lassan eldurvul a helyzet, elfoglalják a Konrád teret és egy régi lepusztult pártházat. Szervezkednek az ellenzékiek is, hozzák magukkal az embereiket is, míg az állami Egyes csatorna lelkesen szólítgat nyugdíjasokat, hogy minek hőbörögnek a fiatalok. Aztán a Függetlenség teréről elindul a tömeg, és szétverik a tévécsatorna épületét.

Eddig azt hiszem, még a politikailag tájékozatlanok is könnyen vissza tudnak emlékezni a közelmúltra, meg tudnák keresni a neten, hogy melyik esemény, melyik valóságos történetből merített ihletet. De ami ezután történik, a félig milicista őrző-védő szervezet kialakítása egy volt zsoldos vezetésével a Konrád tér köré, nos, az már nem hungarikum.
Török Gábor politológus könyvét az Égéstermék előtt olvastam, és ő azt állítja, hogy a politika éppen annyira hasznos, vagy haszontalan, mint a tűz, vagy az áram. Lehet pozitív kimenetele is, ha használom, de ölni, pusztítani is képes vele bárki. Még ha ezzel az alapelvvel egyetértek, hogy egy szellemi dolog, nem tud negatív, vagy pozitív lenni, ugyanezt a politikusokra, úgy általában nehezen tudom elképzelni.

A hatalom vonzó, és még vonzóbb a hozzá kapcsolódó tengersok előny, meg a pénz, amivel jár. És ez utóbbi miatt azt gondolom, hogy az Égéstermék nem kizárólagosan szól Magyarországról. Bármelyik kelet-európai országról szólhatna, sőt, talán még vannak hasonló egyesült államokbeli tagállamok, ahol hasonló helyzetek előfordulhatnának, bedurvulhatnának.
Érdekes lenne angolra lefordítani a regényt, hogy vajon hány ország, demokrácia lakói mondanák: ez nálunk is történhetne…





Amit viszont cseppet hiányoltam, és azt muszáj szóba hoznom, hogy kicsit kevésnek érzem a nézőpontokat.
Minibullernek nincs felvállalt véleménye, ő az átlagember, aki sodródik az árral. Nikkától többször kivert a víz, én kifejezetten utálom a fészbúkon okoskodó, de amúgy országot elhagyó emberkéket. Főhősünk anyja is elég tipikus lélek, aki mindent elhisz, mert „azt mondta a rádió, tévé”… Simán rákérdezhetnénk: ugye a háború után, a Ratkó korszakban tetszett születni?
A skála másik véglete, akik tudják, hogy szar a helyzet, de teszik a dolgukat, a három nehézfiú: Buller, a főhős rendőr öccse; Korbuc, Minibuller börtönőr barátja, és Avner, a zsoldos. Mindhárman fegyveresek, ki itt, ki ott, és őket aztán végképpen irányítja a politika, de olyannyira, hogy még felelősséget is kell vállalni a rájuk kiosztott hálátlan szerepek miatt.
És ezen kívül? Hát ezen kívül nincs nagyon vélemény, élettörténet, pedig lehetne. Taxisofőrök, orvosok, mentősök, buszvezetők érintettek nap, mint nap a sztrájkok, térfoglalás miatt. Hallottam már olyanról is, aki pusztán szórakozásból, részegen ment a tévészékház ostromához, de hiányoltam társadalomtudósok, költők, írók, tanárok, egyetemi oktatók, papok és elborult hivatástudattal rendelkező egyének világmegváltó gondolatait is a műből.

Az apró hiányérzettől függetlenül én azt hiszem, ha a gyerekeink gyerekei már a történelemkönyvekben fognak olvasni erről a korról, akkor szóba fog kerülni ez a kissé disztópikus regény is. Jó szívvel ajánlom, nem csak liberális, szocialista beállítódású olvasóknak, hogy még a jövő évi választások előtt ismerkedjenek meg ezzel a könyvvel.
Mert ez nem kortárs irodalmi történet, hanem figyelmeztető látlelet, elgondolkodtató kordokumentum, és valószínűnek tartom, hogy tartósan meg fog maradni még a következő négy évben is a köztudatban.
4 csillag a lehetséges ötből.


A recenziót köszönöm a MAGVETŐ kiadónak!
Weboldal - Facebook - Moly

Share:

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése