M. Kiss Csaba: Boldogságkönyv


FÜLSZÖVEG:


Tudták, ​hogy Magyarország Alaptörvényének szövegében nincs benne a boldogság szó? 
Őszintén szólva, fogalmam sincs, más országokéban benne van-e, de hát mire lehet menni egy boldogtalan nemzettel? 
A magyar alaptörvényben elég hosszan sorolódik, mihez van joga a polgároknak, de konkrétan a boldogsághoz nincs. Pedig, ugye közhely, de – mint általában a közhelyek – igaz, hogy boldogság mindenkinek jár. Járni jár, mondják erre a cinikusok, csak nem jut. 
Dehogynem! – állítom én. És veszem magamnak a bátorságot, hogy azt is kijelentsem: pont annyi jut, amennyit megteremtesz magadnak. És másoknak. Írhattam voln a korszellemhez talán jobban illő módon, hogy annyi boldogságod lesz, amennyit elintézel, kikavarsz, kijársz, szerzel, lemutyizol magadnak. De nem akartam azt írni. 
Szóval a boldogság mindenkinek jár, csak senki nem tudja garantálni. A hatalom sem. Mert senkinek nincs tuti boldogságreceptje. Viszont talán hasznos tudni, hogyan csinálják mások!

Ez a kötet nagyjából kétszáz rövid sztorit tartalmaz a boldogságról. Férfiak és nők, idősebbek és fiatalabbak, hívők és ateisták, gazdagok és szegények mesélnek, anekdotáznak saját boldogságélményeikről. Arról, hogyan csinálják ők.

A könyvet ITT tudod megrendelni a LÍRA oldalán kedvezménnyel, sőt bele is olvashatsz, Nyáry Krisztián életéről szóló részbe! :)



Milyen a boldogság? Mi is az a boldogság? Ha engem kérdeztek, szerintem a világ egyik legjobban félreértelmezett absztrakt fogalma, aminek legalább annyi féle megjelenési formája van, amennyi a szeretetnek, vagy ahányan élünk a Földön. 
Egyetlen dolog bizonyos: nincs lepárolható, légből, készen kapott boldogság; nem kaphatod meg mástól ajándékba, akár egy parfümöt, és nincs rá biztos recept, hogy miként érhető el.

M. Kiss Csaba újságíró nem szabályos interjúkötetet készített, és ennek én szívből örvendeztem. Ha megnézitek a mellékelt beleolvasó részt, a kérdéseket nem írta le, nagyon cselesen csak egy cím, és a válasz tartalma igazítja el az olvasót. Tehát ez a könyv figyelmet kér attól, aki kézbe veszi; valamint azt tudom bevallani, nagyon lenyugtató, lelket csendesítő hatása van.
Én ezt a művet olvastam 4 óra alvás után, kialvatlanul; buszon, jártamban - keltemben; evés közben, alvás helyett, kipihenten, nyolc óra alvás után, vagy félig morgósan, elfoglaltságok közepette, gyerekzsivaj mellett. De lekötött, MINDIG lekötött

Már olvasás közben is érdekelt volna, hogy vajon mi lehetett egyfelől a riportalanyok kiválasztásának elve, hiszen itt hála Istennek, egyetlen múlandó celeb sincs a kötetben. Illetve, vajon mennyit sakkoztak, morfondíroztak azon, hogy mi legyen a történetek sorrendje.
Merthogy bedarál a mű, Ónodi Eszter végtelenül szimpatikus, hihetetlenül őszinte, nagyon mókás meséi után, én könnyeztem egy kicsit – nekem is egy fiam van, az enyém is túlszereti a környezetét, ismerős volt, amit anyaként elmesélt.
De ugyanígy számos másik alkalommal, Kemény Dénes mondanivalóját olvasván bólogattam; vagy éppen Schell Judit szülésélménye, illetve a vallomása, hogy rossz arcmemóriája van, szintén betalált nálam. 

Ajánlom én ezt  könyvet?
Hát persze! 
Fiatalnak, idősnek, magadnak, karácsonyi ajándékba, azt fogom javasolni, hogy ismerkedjen meg kicsit mindenki ezeknek a példaértékű hírességeknek az életével! Merthogy bár messziről úgy tűnik, nekik sem tökéletes a világuk, de hajlandóak, képesek voltak elfogadni eme tényt, és talán pont ebben rejlik a boldogság.  Hogy azt mondja valaki, nem egyik napról a másikra lettem sikeres, most sincs minden ezer százalékosan rendben, de elég jó, pont jó így, ahogy van… és talán nem is cserélnék a múltjuk egyik mozzanatát se le, mert pontosan érzik, tudják, a padlót is érinteni kellett, ahhoz, hogy most szálegyenesen tudjanak állni.

A molyon eddig nyolcan csillagoztuk a kötetet, és ebből hét 5 csillagos vélemény volt :) ez azért elég sokat elárul a könyvről, azt hiszem. Nálam 5 csillag és kedvenc könyv lett.



Kedvcsinálónak pedig itt a szerintem legjobb rész Kemény Dénes interjújából:

"Szóval bárhova nézek, azt látom, a fiatalok segítséghez nyúlnak, hogy helyt tudjanak állni olyan alaphelyzetekben, ahol természetes módon, segédeszközök nélkül is képesek lennének rá, ha elég tökösek és van kitartásuk, akaraterejük. De ki sem derülhet, hogy van-e, az egyszerűbb utat választják. Segítséghez nyúlnak a tanulásban, az ágyban, a sportban.Tehát ezért mondom, hogy a sportban tapasztalható növekvő doppingprobléma csak a mindennapi élet megnyilvánulása. A sportban leképeződik a társadalom. A társadalom sok-sok tagjával meg elhitették, hogy pótszerekkel sikeresebb, erősebb, ügyesebb lesz és jobban meg tud felelni az elvárásoknak. És hát a legtöbben meg akarnak felelni.
 Már játékos koromban is észrevettem, hogy voltak olyan közepes teljesítményű játékostársaim, akik rettenetesen hittek egy új, külső segítségben. Minden évben másban. Legyen az egy gumiszalag, amivel edzeni kell, legyen az a sárga tabletta vagy a zöld, de saját magukban általában soha nem voltak biztosak. Aztán edzőként is észrevettem, hogy sok játékosom évről évre változtatja a heppjeit. Mondjuk, minden edzés végén külön lőtt harmincat a falra medicinlabdával. Majd a következő évben jógázott helyette. Aztán, mondjuk, szigetkört futott. Ezek a srácok nem voltak biztosak saját magukban, mindig valamilyen külső ötlettől, eszköztől, módszertől várták az extra hatást és a sikert.
Pedig ilyenkor a pszichológia segíthet a legtöbbet. Nem elég a testnek rendben lennie. A fejet és a lelket is gondozni kell. Nem csak a sportolóknál."


Köszönet a recenziós példányért az Athenaeum kiadónak!



Megjegyzések