Michael Wolff: Tűz ​és düh




FÜLSZÖVEG:


Michael ​Wolff, a Fehér Házba bejáratos oknyomozó újságíró a közelmúlt legvitatottabb amerikai elnökének történetét meséli el bennfentes értesülései alapján. Donald Trump elnökségének első kilenc hónapja viharos, vérlázító és – nem utolsósorban – filmszerűen fordulatos volt. Wolff nem mindennapi jogosítványának hála rendkívüli bepillantást kaphatunk a Trump-adminisztráció fondorlatos belső játszmáiba és megérthetjük, hogyan kerülhetett pozícióba és törhet egyre magasabbra ez a rapszodikus és zabolátlan természetű ember. A Tűz és düh a megjelenés napján bombaként robbant az Egyesült Államokban, hisz a sikerkönyves szerző legújabb bestsellerében megannyi új tényt és összefüggést tár fel, amelyek más megvilágításba helyezik az Ovális Irodában kialakult káoszt.

De vajon mit gondol igazából a saját stábja Trumpról? Miért állította Trump, hogy Obama elnök lehallgattatta? Miért rúgta ki valójában James Comey FBI igazgatót? Miért nem lehetett Steve Bannont, az egykori fő elnöki stratégát és Jared Kushnert, Trump vejét egyedül hagyni egy szobában? Bannon menesztése után ki lett az adminisztráció szürke eminenciása? Mi a trükkje a Trumppal való kommunikációnak? Mi a közös a Trump-elnökségben és a Producerek című filmben?

Soha nem volt még az Egyesült Államoknak ilyen végletesen megosztó elnöke. Wolff lebilincselő olvasmányából megtudhatjuk, hogy a Trump keltette viszály és széthúzás egy újfajta rend kezdete-e, vagy az első lépés az apokalipszishez vezető úton.


A KÖTET KEDVEZMÉNYESEN MEGRENDELHETŐ ITT A LÍRA OLDALÁN :)


Kép forrása.



A kiadók sok könyvre szokták rátenni a botránykönyv jelzőt, de ez esetben Michael Wolff könyve tényleg egyedülálló: az éppen kormányzó amerikai elnök és teljes környezete egybehangzóan próbálták megakadályozni a kötet megjelenését.
Wolff maga úgy került az elnök környezetébe, hogy még a kampányidőszakban írt egy cikket a Hollywood Reportnak Trumpról, aztán a január 20-ai beiktatás után bizonytalan ideig, megfigyelői újságírói „beosztást” kapott. A státuszt azért tettem idézőjelben, mert maga Wolff is elismeri: senki nem nevezte ki őt hivatalosan, csak megtűrték, mint állandó betolakodót. 
Eredetileg az első 100 napról akart írni, de végül 18 hónapig gyűjtött anyagot művéhez.
 A goodreadsen olvastam, hogy valaki melodrámának titulálta ezt a könyvet, hát szerintem ahhoz kézzel foghatóbb érzelmekre van szükség. Én egy hétig olvastam ezt a 400 oldalt, de nem kicsit szenvedtem vele, szerintem olyan, mint egy brazil szappanopera. Rengeteg, tényleg eszméletlenül sok név bukkant fel, legalább 100. Ezen felül meg végtelenített módon megy az ármánykodás, fondorlat, egymás kicselezése, kibeszélése, leszólása… Szóval minden, amit egy pozitív életszemléletű olvasó legszívesebben kizárna az életéből.

A mű természetesen NEM oknyomozó újságírói munka, alapvetően rengeteg sok etikai kérdést vetett fel bennem olvasás közben. Azt Wolff nagyon elhallgatja, hogy mikor vetődött fel benne a könyv ötlete. Nem derült ki számomra az sem, hogy vajon a Fehér házbeliek tudtak-e arról, hogy megírja őket, mert ugyebár beleegyezését senki sem adta ehhez a kötethez. 
Emberileg mennyire megbízható az az újságíró, akiről az olvasó tudja, hogy képes volt 18 hónapig tettetni, megjátszani, hogy az elnök embere, hogy aztán sok-sok pénzt lehúzzon róla? Mennyire szavahihető valaki, aki 18 hónapig, ha nem is hazudott, de megjátszotta magát, színészkedett, elhallgatta magáról az igazságot?

Azt azonban el kell ismernem, hogy bár hiteles forrásnak nem tekinthető a mű, számos ponton megfogalmazta Wolff az igazságot. Én még emlékszem rá, hogy DT a Twitteren került a szemem elé, és vele kapcsolatban két dolgot nem értettem, ma sem értek. Attól, hogy valaki jó szakember, még nem lesz jó vállalkozó; aki jó üzletember, az nem lesz jó politikus; és aki jó politikus, még nem érthet egy profitorientált szervezet elvezetéséhez. Ezek nem egymást átfedő fogalmak, sőt még csak nem is támogatják egymást. Attól, hogy DT-nek a vállalkozásai révén üzleti sikere volt, még nem adhatott arra garanciát, hogy elvezesse a világ egyik legerősebb országát! 
Második felvetésem, örök csodálkozásom a tény, hogy a „nép fiának” állítja be magát, hiszik el róla hívei, mikor 3,1 milliárd dolláros vagyona van a Forbes szerint – szorozzátok ezt be 270-el. Ki sem lehet fejezni magyarul…

Az író is azt hangsúlyozza többször is a könyvben, hogy DT híján van minden politikai tapasztalatnak, ráadásul türelme sincs megtanulni azt. Ehhez pedig hozzátehetjük még a szintén mindennapos twitter hisztit arról, hogy őt mennyire nem szereti a média. Egy figyelemhiányos, hét éves gyerek, aki a miatt követelőzik, hogy mindenki kedvelje, tisztelje őt, az még elviselhető, de egy hetven éves embertől már finoman szólva is furcsa olvasgatni a reakcióit.
Én azt hiszem, hogy azon a ponton mélyen egyetértek Wolffal, hogy DT meg volt arról győződve, hogy az USA elnökének lenni egyenértékű lesz az elismertséggel, tisztelettel is. Holott, hát bizony nem mindenki imádja George Washingtont vagy Benjamin Franklint sem, pedig ők aztán tényleg tettek azért az országért.

Ez nem egy szórakoztató mű, mégpedig azért nem, mert fárasztó Wolff azon hozzáállása, hogy mindenki hülye volt, nem ért hozzá DT környezetében – nálam ettől válik hiteltelenné a kötet. De kordokumentumnak, vagy épp kiegészítésnek például Krekó Péter Tömegparanoia könyve mellé nem rossz olvasmány, az egyik az elmélet, a másik meg a csüggesztő gyakorlat.
Azon mindenképpen érdemes elmerengeni, nekünk liberálisoknak, hogy a mai médiával, közösségi oldalakkal bőven (túl)tűzdelt világunkban, miként tudja egy-egy eszme áthatni az egyéneket, egy-egy kicsi kemény mag hogyan tud sikerre vinni egy amúgy döcögős kampányt.  Wolff könyve előrevetíti a jövőt is, hogy Steve Bannon alt-right szervezetek élén messzebbre, tovább tör, mint ahová Trump pozíciót engedett neki. 
A politika – nyilván a világon mindenhol – háttéralkukról szól, és Isten óvja a világot attól, hogy Bannon összefogjon DT háta mögött a milliárdosokkal, republikánusokkal, konzervatív médiával, fegyverlobbival a következő elnöki címért.  Mindig van lejjebb, Wolff könyve erre is figyelmeztet.

3,5 csillag - bár ugyebár az alaptéma, DT miatt mínuszból indult a számozás :P
A fordítónak Ács Eleonórának minden tiszteletem kijár a gyorsaságáért, munkájáért!
Köszönöm a recenziót az Athenaeum kiadónak, érdekes élmény volt, ők csöppet sem tehetnek arról, hogy én nem fogom ezt a könyvet az egekbe marasztalni - annyira még nem vagyok elvakult liberális.
Olvassátok el, kordokumentumként nem árt tudni, hogy mi zajlik a Föld túlsó oldalán, pláne mert a világon mindenki bőrét vásárra viszi a tény, hogy valaki olyasvalakinek a tömzsi ujja lebeg az atombomba felett, akiről csak az utókor fogja tudni megmondani, hogy értette-e valamihez, az önsztároláson kívül, vagy tényleg csak egy üres báb volt, és mások mozgatták mögötte a szálakat.
Ez utóbbi esetben nem árt tisztában lenni azokkal, akik Machiavellit játszanak.

Köszönöm a recenziót az Athenaeum kiadónak!



Megjegyzések