Ne remélje, hogy megszabadul a könyvektől

Két jó barát, két notórius bibliofil: Jean-Claude Carrière és Umberto Eco – egyikük neves színpadi és filmforgatókönyv-szerző, Buñuel és Peter Brook egykori alkotótársa, a másikuk világhírű tudós regényíró – leült, hogy elbeszélgessen közös szenvedélyük tárgyáról, a könyvről.





Van, amikor "véletlenül" akad könyv a kezembe a könyvtárban, igazság szerint Bruno Bettelheimtől kerestem A mese bűvöletét, és a felette lévő polcon láttam meg Umberto Eco nevével kiemelt könyvet. Csak pusztán a fülszöveg keltette fel tetszésemet, ami így hangzik:
Jön az e-book. Vége a könyvnek? Alighanem nagyobb veszélyek is fenyegették már. 2000 év cenzorai vélekedtek úgy, hogy a szabad gondolat e mindig „megbízhatatlan” hordozóját és jelképét könyvtárak mélyére száműzve jól el kell zárni; a könyvtárakkal pedig az is gyakran megesett, hogy porig égtek. És a mindenkori lángok sok olyan remekművet is elemészthettek, amelynek ma már a címe is kitörlődött az emberiség emlékezetéből. A kultúra az, ami fennmarad. Akárhogy keresünk-kutatunk, könyvtárainkban és múzeumainkban csak azt találjuk, aminek az idő megkegyelmezett.


Persze a tartalomleírás itt is, mint sok helyen máshol, lódít. A két fő bibliofil, Eco & Carrière eszmecseréje nem pusztán az elektronikus könyvekről szól, nem haladásellenes a véleményük, egész egyszerűen azt gondolják mindketten, hogy a könyv olyan, mint a kerék. Sokféle módon lehet járművet építeni, de az alap, a kerek kis görgők általában megmaradnak, mert ezeknél jobb, tökéletesebb, és - én teszem hozzá - egyszerűbb dolgot nem sikerült vagy kellett kitalálni többé.
A beszélgetés egy 2008-as, Davosi csúcstalálkozón elhangzott próféciából indul ki, mely szerint a könyveknek befellegzett, hivatalosan is el fog tűnni az eljövendő tizenöt éven belül. Manapság már ezt félig tudjuk, látjuk, hogy a futurológus ebben a kijelentésében tévedett, hiszen párhuzamosan léteznek az ebookok és a hagyományos könyvek.
Hogy meddig? Én is inkább egyetértenék a két bibliofil szakemberrel, hogy valószínűleg nem lesz jobb helyettük, tehát mindig.

Huszonegy idézetet jelöltem meg magamnak olvasás közben, mert egy kis darab papíron vezettem a figyelemreméltó ötleteket, illetve az új információkat, amiket megtudtam. A legfőbb ellenérv, ami olvasás után megmaradt ez:
A könyv valószínűleg azért nem fog meghalni sosem, mert semmi sem múlandóm a tartós adathordozóknál :) 
Tudom, hogy meglehetősen furán hangzik ez a kijelentés, de Carrière hozta azt a példát, ami engem is jócskán elgondolkodtatott. Ki emlékszik még a Commodore 64-re és a hozzá tartozó diszkekre? Nem volt az annyira régen, csak 1980-as évekig kell visszanézni :)
Utána jött a sima  kazetta és a VHS, a videófilmekhez; aztán a CD, CD-ROM, DVD és mostanában, a 2000-es évek után az USB, meg a mikrochipek, mikrokártyák.
És hol a vége?
Sőt, Carrière kérdése, hogy ha valamit lementettél diszkre, azt meg tudod-e nézni a legújabb ipaddal jogos, mert NEM. Ahhoz, hogy a régi munkáit meg tudja nézni, ismert olyan amerikai rendezőt, aki 18 számítógépet és egyéb lejátszót tárol a pincéjében, ezek mindegyike más tartós adathordozóval működik! 
De fogj meg egy 100-200 éves könyvet, el tudod olvasni? Ugye, hogy igen? :))


Umberto Eco megállapítása is érdekfeszítő, hogy az internet bár nagyon jó dolog, de bizony szűrés nélkül kerülnek rá tartalmak, ami például egy szakdolgozat esetében végzetes hiba lehet.
"Azt javasolnám a tanároknak, hogy olyan házi feladatot adjanak a diákjaiknak: a megadott tárgyról gyűjtsenek össze tíz különböző forrást, és vessék össze őket. Ilyen módon az interneten gyakorolhatnák kritikai érzéküket, s megtanulnák, hogy nem minden arany, ami fénylik."
(68. oldal)

Hogy miről szól még a beszélgetés?
Jobbára a kultúratörténetről, nem csak irodalomtörténetről. Szóba kerül az, hogy a kolostorok papjai lehettek az elsők, akik irodalmi szűrést végeztek, hiszen nem minden könyvet rejtettek el a pusztító háborúkban, barbár dúlások elől a középkorban. És bizony meglehetősen izgalmas a kérdés, hogy vajon mi volt a rendszerezésük alapja, volt-e egyáltalán valami? Mit menekítettek, a belsőleg értékes kódexet, vagy azt, ami dúsan volt aranyozva, szarvasbőrbe volt kötve?
Vajon minek tekinthetők a roppant felvilágosult spanyol hittérítők, akik embernyi halmokat hordtak össze azték és maja könyvekből, hogy mára csak 4-5 példány maradt belőlük, Isten lelkes szolgáinak, vagy épp oly vandál pusztítógépezetnek, mint Goebbels parancsa nyomán a nácik?
Vajon az a könyv, amit újra és újra kinyomtatnak, az tényleg annyira értékes, vagy csak üzletté vált az előállítása, és az olvasók az ismertsége miatt veszik, mint a cukrot?
Vajon Jézus tényleg azt és így mondta, ahogy manapság a Bibliában szerepel, mert hát történeti források szerint csak tanítványai jegyezték le szavait, éppúgy, mint Buddhának.

Minden lelkendezésem ellenére én is kénytelen vagyok négy csillagot adni a könyvnek, mert nincs igazi íve, inkább erről is, arról is szó van benne. Még a végén sem alakul ki összkép, bár talán nem is kell; ez egy hosszúra nyúlt (és szándékosan nyújtott) ismeretterjesztő iromány.
Leginkább persze Eco neve adja el, akit itt a közönség a tudós oldaláról ismer meg, de aki elég sok apróságot mesél el az életével, műveivel, műhelytitkaival kapcsolatban.
Tulajdonképpen egy ódon könyvesboltra, könyvtárra hasonlít ez a mű, érdekfeszítő ezt is, azt is kinyitni, mindenhez hozzáférni, és sokféle tudást magunkba szívni. De mint egy svédasztalról, itt se lehet mindent megenni... Ámbátor jó lehet ilyen műveltnek lenni, mint ez a két okos tudós.
Csöppet kár, hogy kettősük jó néhányszor működik a külvilág, a beszélgetést vezető Jean-Philippe De Tonnac, sőt az olvasó nélkül is.
Mégis ajánlom könyvtári kölcsönzésre minden bibliofil olvasónak :)

A két legszórakoztatóbb rész, mikor Eco elmeséli, hogyan talált ki egy nemlétező írót, Milo  Temesvart, akiről annyit pletykált a barátaival, hogy egy kiadó meg akarta venni az illető összes fordítási jogát :D(247-248 oldalak)
De igen viccesek azok a bolond nyelvészek is, akik azt óhajtották bebizonyítani, hogy Jézus tulajdonképpen az ő nyelvüket beszélte eredetileg. (172-173 oldal)


Kedvcsináló idézetek:

„Mondd csak Umbertino, azért olvasol, mert tudni akarod ami a könyvben van, vagy pusztán az olvasás kedvéért?”

[Umberto Eco] "Egyszer tréfásan írtam, hogy ha Shakespeare minden művét Bacon írta, akkor ez utóbbinak egyszerűen nem lett volna ideje megírni a sajátjait, amelyeket ilyenformán Shakespeare-nek kellett volna megírnia helyette."

J.-C-C.: "Meg kell mondjam, semmi sem nehezebb, mint elrendezni egy könyvtárat. Kicsit olyan, mintha a világban akarnánk rendet rakni....
Azért fontos kimondanunk, hogy egy könyvtár nemcsak olyan könyvekből áll, amelyeket olvastunk vagy olvasni fogunk. A könyvtár azokból a könyvekből áll, amelyeket olvashatunk. Vagy olvashatnánk. Még ha soha nem is fogjuk olvasni őket."

Amikor a 19. században a texasi iskolákba be akarták vezetni az idegennyelv-oktatást, egy szenátor ezzel az éleselméjű érvvel lépett fel a kezdeményezés ellen: „Ha Jézusnak elég volt az angol, akkor nekünk sincs szükségünk más nyelvekre.”

Megjegyzések