Szabó T.Anna: Fűszermadár

Köszönet a recenziós példányért a Magvető kiadónak!


Fülszöveg:

Bögyöga büszöm! Így köszöntik egymást Csillámvölgyben. Pertu király két csintalan gyereke, Hanna és Henne állandóan civakodnak, és már nagyon unják, hogy mindennap csak fényt ehetnek. De minden veszekedés elcsitul, amikor valódi veszély fenyeget: valaki meg akarja enni a Napot! Az uralkodó hűséges Bolondja, a titokzatos Fűszermadár tudja: csak a százfűszerszósz elkészítésével menthetik meg birodalmukat. Fűszervadászatra indulnak hát, és kalandos útjuk során egy Napsugár nevű embergyerekkel együtt fedezik fel az ételek ízesítésének ezerszínű világát, miközben megismerik a barátság és az összetartozás erejét.

Szállunk, mint a fény, az illat, 
szállunk, mint a gondolat!


Hadd kezdjem gyorsan azzal, hogy mennyire szép ez a mesekönyv, hogy mennyire jól sikerültek a rajzok, és pláne ami ritkább, hogy milyen gondosan lettek a szöveg mellé elhelyezve a képek.
Éppen a tegnapi esti mesénél fordult elő az, hogy a mese már máshol tartott, mint az illusztráció, de itt a Fűszermadárnál ez nagyon rendben volt, egységet képviselt a szöveg és a rajz.
Maga a könyvecske kinézete is nagyon ízléses, figyelemfelkeltő, szinte vonzza az olvasót a meleg színek kavalkádja, amit a belső borítón egy jóval régiesebb hangulatú, kicsit madárra, vagy madár lábnyomokra emlékeztető minta egészít ki. Külsőleg tehát minden adott a mesei ráhangolódásra.

Belül sajnos már nem ennyire tökéletes a kép, amint a molyon sokan kifogásolják, csak én is megerősíteni tudom, kicsit elveszik valahol a történet fonala.
Pedig nagyon szépen és meglepően hihetően indul, hogy az embernek és a Nap gyermekeinek össze kell fogniuk mert a gonosz sötétség, Morkoláb démon 700 évente megeszi a napot. Az emberi főhősnek, Napsugárnak beteg nagymamája miatt fontos az éltető fény, de Csillámvölgy lakóinak, akik konkrétan fényt esznek, még a kislánynál is nagyobb szükségük van a Napra.
Habár nekem legjobban Napsugár és a címadó Fűszermadár karaktere tetszett a legjobban, igen élethű a két csillámvölgyi gyerek, Hanna és Henne alakja. Mintha a saját gyermekeim vitáit hallottam volna...


Szállunk, mint a fény, az illat,
szállunk, mint a gondolat,
szertecsapva szárnyainkat,
szállunk, mint a pillanat,

szállunk, mint a láng a szélben,
szállunk, mint a pille száll,
semmi rossz most el ne érjen:
ő vigyáz: Fűszermadár!


Miután felbukkant a gonosz, a gyerek főhősök három próbát élnek át, először Zanzibár szigetén gyűjtenek fűszereket a gonosz elleni varázsitalhoz, majd egy fűszerpiacra térnek be, végül a Titkok kertjébe, a Majdnem Minden Fűszer kertjébe kerülnek. Itt egy varázshatalommal bíró Sámán segíti őket, hogy összeszedjék a mágikus fűszerek maradékát. Míg a gyerekek ezzel foglalkoznak, a Fűszermadár megküzd a démon testvérével.

Természetesen nem árulom el, hogy mi lesz a küzdelem vége, mert itt volt amúgy is az a fordulat, amit én nem szerettem.
A Fűszermadár egy roppant titokzatos, varázslatos lény, de az utolsó pár fejezetben még ennél is több derül ki róla.
Ekkor éreztem azt, hogy kicsit sokat markolt Szabó T. Anna, de keveset fogott, kár volt összekeverni a fűszerek tanítását egy-két másik ókori mitológiai elemmel.
De azt hiszem, mivel ez volt (talán) az első önálló mesekönyve az amúgy nagyon zseniális költőnőnek, a kezdeti nehézségek megbocsáthatóak. Mert a rengeteg humor, és főleg a jobbnál jobb mini versikék nagyon sokat lendítenek a történeten.

"– A te apád is király? 
Napsugár elnevette magát, ahogy elképzelte az apját aktatáskával, nyakkendővel, koronával."






Kinek ajánlom?


Szerintem ez egy érdekes könyv lehet alsós gyerekeknek, elsősorban 8-12 közötti lányoknak, de főzni, sütni szerető fiúknak is. Nagyobb kamaszok, meséket olvasgató és főzőcskéző felnőttek is élvezettel fogják lapozni a szebbnél szebb oldalakat, főleg nekik fog sokat jelenteni a rengeteg különlegesebbnél különlegesebb fűszer neve.
 Igazából én is olvasás közben jöttem rá, hogy bizony egyáltalán nem ismerem, és főleg nem használom az olyan érdekességeket, mint a lestyán, turbolya, izsóp, vasfű vagy szagos müge.
Ha egyetlen kiegészítést tehetnék, akkor azt javasolnám, hogy a következő kiadás végén legyen egy felsorolás a mesében szereplő fűszernövények jellemzőiről.
Addig is 4 csillag a lehetséges öt csillagból és szívből kívánok Ihletet a következő mesekötethez!
Mi biztosan érdeklődve fogjuk várni, ahogy már azt biztosan tudom, hogy nálunk a legkisebb, már most bundás kenyeret sütögető négy éves eljövendő kedvenc könyvét olvashattam most el :)

Moly adatlap:
http://moly.hu/konyvek/szabo-t-anna-a-fuszermadar

További képek az illusztrátor blogjából:
Schall Eszter

Megjegyzések