Joby Warrick: Fekete ​lobogók


Recenziós példányt köszönöm a Twister Mediának!




FÜLSZÖVEG:


A ​​Pulitzer-díjas riporter, Joby Warwick briliáns könyvében nyomon követi, hogyan született meg az ISIS közvetlen elődje egy távoli jordániai börtönben, hogy két amerikai elnök akaratlan segítségével lángba borítsa a Közel-Keletet.
Amikor Jordánia kormánya 1999-ben politikai menedékjogot adott politikai menekültek egy csoportjának, nem volt tudatában annak, hogy befogadta velük Abu Muszab al-Zarkavit, akinek vezetésével megalakul az a szervezet, amely az egész Közel-Keletet magáénak követeli majd. A Fekete lobogók szokatlan módon különböző karakterek szemszögéből mutatja meg, hogy egyetlen ember fanatizmusa, valamint Bush és Obama elnökök ballépései hogyan vezethettek odáig, hogy az ISIS Irak és Szíria nagy részére vethette árnyékát. Zarkavi kezdetben egy Irak északi részén fekvő bázisról koordinálta a terrorcselekmények végrehajtását, de a felkelés vezetőjévé csak a 2003-as amerikai beavatkozás után került. Az Egyesült Államok tévedett, amikor Bin Laden és Szaddam Husszein összekötőjének vélték, így akaratlanul is a zászlaja alá terelték a hozzá hasonló szélsőségeseket. Lefejezéses kivégzések és öngyilkos merényletek egész sorát hajtották végre, egészen 2006-ig, amikor a jordániai és amerikai hírszerzés információi alapján sikerült légicsapást mérni Zarkavi búvóhelyére. A mozgalom azonban túlélte teremtőjét. Először Iraki al-Kaida, majd Iraki és Szíriai Iszlám Állam (ISIS) néven vetették meg lábukat az Irak és Szíria határán fekvő senki földjén.
A szíriai polgárháború 2011-es kitörése után az Egyesült Államok passzív maradt, az ISIS pedig esélyt kapott rá, hogy Zarkavi álmát beteljesítve létrehozza ultrakonzervatív iszlám kalifátusát.

Warrick a CIA és a jordániai titkosszolgálat magas rangú munkatársaitól szerzett információk alapján írta meg a könyvét. Diplomaták, kémek, tábornokok és államfők szemszögéből láthatjuk, hogyan jöhetett létre az al-Kaidánál is nagyobb fenyegetés, minden erőfeszítésük ellenére. A Fekete lobogók figyelemre méltó alapossággal mutatja be napjaink legveszedelmesebb szélsőséges szervezetének történetét.


Moly adatlap:


Bocsánat, nem szoktam szenzációhajhász lenni, de most muszáj, mert ez Aleppo, Szíria második legnagyobb városa, amelyik december 13-án került vissza Aszad szír elnök kezére, és ahol a kormányerők tömeges mészárlást rendeztek. A kép a BBC oldaláról van, ott angolul el tudjátok olvasni óráról-órára, hogy mi történt, habár akik például követik JK Rowling twitterét, azonnal értesülhettek, mikor megkezdődött az öldöklés.
És hogy miért olyan érdekes mindez, miért pont Aleppo képét tettem ide, és nem egy iszlám harcosét? Mert minden mindennel összefügg, a globalizáció nevű folyamatnak vannak nagyon kellemes hatásai, ki ne örülne annak, hogy határokon, akár óceánokon átívelve tud olcsón vásárolni? Viszont ha valahol a világban baj van, biztosra vehető, hogy pillangó/dominó effektusként a negatív hatásokat mindenhol megérezzük. 
Az ISIS sátáni hatalmát nap mint nap tapasztalhatjuk a bőrünkön is, és most tekintsünk el attól, hogy én éppen egy magyar katona felesége vagyok. De a terrortámadás elleni rettegés, az állandó fenyegetettség érzése beleivódik a tudatunkba, átírja a szokásainkat, hatással van közvetlenül az életünkre. Az ember kétszer is meggondolja, hogy nyugat-európai városokban elmegy-e egy tömegrendezvényre, vagy népszerű múzeumba, felkapott bevásárlóközpontja. 

Warrick könyve viszonylag messze kezdi az események felsorolását, de mint az utószóban leírta azért, mert Zarkávi személyisége érdekes volt számára, és mert jó néhány titkos ügynök, névtelenségbe burkolózó tisztviselő, iszlám szakértő szerint valami olyat kezdett el még 2012-ben, ami az al-Káida teljes radikalizációjához vezetett. Ő volt az, aki először fejezett le úgy egy embert, hogy a kivégzést videón rögzítette és azt a youtube-ra feltöltötte. Zarkávi volt az, aki a szülőhazája, Jordánia fővárosa ellen pokolgépes merényletet szervezett egy esküvő kellős közepére. Warrick közzé tette azt a hátborzongató tényt, hogy csak a jordán titkosszolgálatnak köszönhető, hogy Zarkávi embereit elfogták, mielőtt még a  készülő biológiai szuperbombájukat Ammánban felrobbantották volna. 

Ha volt valami ebben a könyvben, amivel egyetértettem, az az egyik iraki törzs vezetőjének véleménye, hogy az amerikaiak azt nem értik meg, hogy Irak és az egész Közel-Kelet államai több ezer évesek, míg az USA demokráciája alig kétszáz éves. És milyen felfogás ez is, tetszik, nem tetszik, importálom a politikai beállításomat, rátok erőltettem… Nos igen, ha egyvalamit biztosan ki lehet olvasni ebből a könyvből, az biztosan az USA felelőssége a válsághelyzetért. Talán az amerikaiak legnagyobb hibája az, hogy nem tudják eldönteni, akarnak-e, tudnak-e szuperhatalom, a Föld rendőre lenni, vagy sem, és ezért nem viselkednek konzekvensen. Az eredmény: az ISIS rátette kezét már két országra, és továbbiakat akar, menekülthullámot indítottak és ezzel megnehezítették a teljes Közel-Kelet és Európa java részének életét.

Megoldás? Azt nem tud sugallni a könyv, nem is a feladata, de a teljes eseményláncolatot, amely nagyjából 1999-től napjainkig elvezetett, teljességgel részletezve, számos forrásból bemutatja, és átfogó alapvető tudást nyújt az olvasóinak. 
Azt mondanám, hogy mindenkinek ajánlom ezt a könyvet, nem egyszerű elolvasni a számtalan név-, hely- és időegyeztetés miatt, de mindenképpen tudni KELL arról, hogy mi és miért folyik körülöttünk a világban. Még azon se csodálkoznék, ha előbb-utóbb ajánlott egyetemi tananyag lenne, mert alapos, mélyreható, a lehető legmagasabb szintű újságírói munka volt.
Vitán felül csillagos ötös. 


UI:
Külön kiemelném a fordítók munkáját, rengetek órát tölthettek el a kötettel, Köszönet a fáradozásaikért! 💖
Fordította: Makai Péter Kristóf, Marczali Ferenc, Márton Róza Krisztina, Sellei György

Megjegyzések